Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
5/1998. (II.27.) Ök. sz. rendelete
a helyi népszavazás és népi kezdeményezés egyes feltételeiről
és eljárási rendjéről
(módosításokkal egységes szerkezet)
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi népszavazás és népi kezdeményezés feltételeit, valamint eljárási rendjét a következők szerint szabályozza:
I. fejezet
Általános rendelkezések
1. §
(1) A népszavazás és a népi kezdeményezés az állampolgárok, illetve az állampolgárok közösségének alkotmányos joga, amely közvetlen részvételt biztosít a hatalom gyakorlásában.
(2) A helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben az vehet részt, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójogosult.
II. fejezet
Népszavazás kezdeményezése
2. §
(1) A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el minden olyan hatáskörébe tartozó kérdésben, melyet az Ötv. nem tilt.
(2) A képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni, az Ötv. 46.§ (1) bekezdés a., b., c.) pontjában foglaltakon kívül - az alábbi esetekben:
a) Települési részönkormányzat létrehozását célzó kezdeményezés esetén.
b) Ha a jelen rendelet 7.§ (1) bekezdés d) pontjában meghatározott választópolgár azt kezdeményezte.
3. §
A népszavazás eredménye a Képviselő-testületre nézve kötelező.
4. §
A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el:
a) a testület hatáskörébe tartozó ügyekben
b) önkormányzati rendelet megerősítésére.
5. §
(1) Az aláírásgyűjtő ívek egy példányát az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – hitelesítés céljából – be kell nyújtani a helyi választási iroda vezetőjéhez.
(2) Helyi népszavazás csak hitelesített aláírásgyűjtő íveken kezdeményezhető.
(3) Valamennyi aláírásgyűjtő ívet a népszavazásra javasolt kérdéssel kell kezdeni. Az aláírásoknak a kérdéssel azonos oldalon kell szerepelniük.
(4) Az aláírásgyűjtő íveken a saját kezű aláírás mellett – az aláírás hitelességének ellenőrzése céljából – fel kell tüntetni a kezdeményező olvasható családi és utónevét, lakcímét valamint személyi azonosítóját.
6. §
Nem rendelhető el helyi népszavazás:
a) Költségvetésről való döntésnél(
b) A helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendelet tárgyában(
c) A képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben, a képviselő-testület feloszlásának a kimondásáról.
7. §
(1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti:
a) A települési képviselők legalább egynegyede(
b) A képviselő-testület bizottsága(
c) Soroksár területén működő társadalmi szervezet vezető testülete(
d) Soroksáron lakóhellyel és választójoggal rendelkező választópolgárok legalább 25%-a.
(2) Ha a népszavazás elrendelésére irányuló állampolgári kezdeményezést késve nyújtották be, vagy az aláírások ellenőrzésének eredményeként a helyi választási bizottság azt állapította meg, hogy az érvényes aláírások száma nem éri el az önkormányzati rendeletben meghatározott számot, a kezdeményezést a polgármester elutasítja.
8. §
(1) A helyi választási iroda vezetője a jogszabályi feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet a benyújtásától számított 15 napon belül hitelesíti.
(2) Meg kell tagadni az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
a) a kérdés nem tartozik a képviselő-testület hatáskörébe;
b) a kérdésben nem lehet helyi népszavazást tartani;
c) ugyanabban a kérdésben egy éven belül népszavazást tartottak;
d) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg az 5. §-ban foglalt követelményeknek.
(3) A népszavazás kitűzésére irányuló állampolgári kezdeményezést az aláírásgyűjtő ív hitelesítését követő egy hónapon belül egyszer lehet benyújtani a polgármesterhez. A pótlólag benyújtott, a kezdeményezést kiegészítő aláírások érvénytelenek.
(4) Ha az aláírások ellenőrzése során alapos gyanú merül fel meghatározott aláírások eredetiségét illetően, és az ilyen aláírások érvényessége vagy érvénytelensége befolyásolja a kezdeményezés érvényességét, a helyi választási bizottság a személyiadat- és lakcímnyil-vántartás, illetőleg a helyi választási iroda vezetője útján a személyazonosságot is ellenőrizheti.
(5) A személyazonosság (4) bekezdés szerinti ellenőrzése esetén az aláírások ellenőrzésének határideje 30 nappal meghosszabbodik.
9. §
(1) A polgármester a népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést a tájékoztatás kézhezvételét, nem állampolgári kezdeményezés esetén a benyújtását követő legközelebbi ülésnapon bejelenti.
(2) A népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a polgármester bejelentését követő 30 napon belül dönteni kell.
(3) A népszavazás időpontját a képviselő-testület a népszavazás elrendelésével egyidejűleg tűzi ki.
(4) A népszavazás elrendeléséről és a népszavazás időpontjának kitűzéséről szóló határozatot az önkormányzat hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon közzé kell tenni.
(5)1
(6) A kezdeményezésről a képviselő-testület határozattal dönt.
10. §
(1) A határozatnak tartalmaznia kell :
a) A helyi népszavazásra bocsátandó kérdés pontos, egyértelmű szövegét.
A népszavazás során eldöntendő valamennyi kérdést - sorszámozva - egy szavazólapon kell feltüntetni.
b) A népszavazás helyét és időpontját.
c) A népszavazás költségfedezetét.
(2) A népszavazással kapcsolatos tudnivalókról (így a szavazás helyéről és idejéről, a névjegyzék kifüggesztéséről, a szavazás módjáról, a népszavazás eredményéről) az illetékes választási iroda közleményt ad ki. A népszavazás elrendeléséről és a népszavazás időpontjának kitűzéséről szóló határozatot, valamint közleményt a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláin és a Soroksári Hírlapban két alkalommal közzé kell tenni.
(3) A kezdeményezés elutasításához, illetve a népszavazás elrendeléséhez a képviselők minősített többségű szavazata szükséges.
(4) Amennyiben a hitelesítési határidő lejártával bebizonyosodik, hogy a hiteles aláírások száma a 7. § (1) bekezdés d) pontjában kikötött % érték alá esik, a kitűzött népszavazást a képviselő-testület határozattal visszavonja.
(5) Ugyanabban a kérdésben helyi népszavazást 1 éven belül nem lehet kitűzni akkor sem, ha a helyi népszavazás eredménytelen volt.
11. §
(1) A helyi népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha:
a) A kerület, vagy az érintett területrész összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott, és
b) az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott.
III. fejezet
Népi kezdeményezés
12. §
A helyi népi kezdeményezés során a helyi népszavazásra vonatkozó rendelkezéseket e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
13. §
A helyi választási iroda vezetője az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadja, ha
a) a kérdés nem tartozik a Képviselő-testület hatáskörébe,
b) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg az 5.§-ban foglalt követelményeknek.
14. §
(1) Népi kezdeményezés útján a képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
(2) A képviselő-testület köteles megtárgyalni a népi kezdeményezést, ha azt a kerület választópolgárainak 10 %-a a polgármesternél indítványozza.
(3) Elutasítani a tárgyalást csak hatáskör hiánya miatt lehet, ha az előterjesztést a meghatározott számú választópolgár kezdeményezte.
(4) A helyi népi kezdeményezés során pontosan és egyértelműen kell meghatározni a döntésre javasolt ügyet.
IV. fejezet
Eljárási szabályok
15. §
(1) A helyi népszavazás lebonyolítására, eredményének megállapítására - e rendeletben előírt kiegészítésekkel és eltérésekkel - a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. tv., továbbá a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A helyi népszavazásban résztvevő választópolgárokat a választójogi törvény alapján nyilvántartásba kell venni és erről a népszavazás elrendeléséről szóló határozatban foglaltak megküldésével, a választókerület, a szavazókör és szavazóhelyiség címének, valamint a választás időpontjának feltüntetésével írásban tájékoztatni kell.
(3) A helyi népszavazás esetén a szavazókörök megegyeznek az 1990. évi LXIV. tv. alapján kialakítottakkal.
(5) Szavazni kizárólag személyesen, az értesítés vagy igazolás, továbbá a személyazonosság és lakcím igazolására alkalmas igazolvány bemutatásával lehet.
16. §
(1) Érvénytelen a szavazat :
a) amelyet nem a hivatalos bélyegzőlenyomattal ellátott szavazólapon adtak le,
b) amelynél a választ jelző helyen a jelzés nem egyértelmű,
c) ha a feltett kérdésre több, illetve semmilyen jelzést nem alkalmaztak,
d) ha a szavazólapon kétséget támasztó javítás, áthúzás, szándékos jellegű rongálás látható,
e) ha ceruzával töltötték ki a szavazólapot.
(2) A több kérdést tartalmazó szavazólapon az érvényesség feltételeit kérdésenként kell vizsgálni.
17. §
(1) A kérdést egyértelműen megválaszolható módon kell megfogalmazni.
(2) Az aláírásokat tartalmazó ívnek csak az eredeti példánya fogadható el.
(3) Társadalmi szervezet kezdeményezése csak a helyileg működő és bírósági nyilvántartásba vett szervezettől fogadható el.
V. fejezet
Értelmező és záró rendelkezések
18. §
(1)2
(2) Az önkormányzati rendelet szabályait megsértőkkel szemben szabálysértési eljárás kezdeményezhető. A kiszabható bírság összegének a megállapításakor a mindenkori szabálysértésekre vonatkozó eljárási szabályok a mérvadóak.
(3)3 E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 45-50. §-ai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. tv., a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv., e tv. valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. tv. módosításáról szóló 2000. évi XXII. tv., valamint a 29/2000.(X.27.) BM rendelet (a választási eljárásról szóló 1990. évi C. tv. végrehajtásáról a helyi népszavazáson és népi kezdeményezésen) rendelkezései az irányadóak.
(4) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, egyidejűleg Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzatának 39/1995.(XI.16.) Ök. sz. rendelete, valamint az ennek módosítására kiadott 8/1996.(II.26.) Ök. sz. rendelet és a 68/1996.(XII.19.) Ök. sz. rendelet hatályon kívül helyezésére kerül.
(5)4 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata közigazgatási területrészének más kerülethez való csatolására irányuló népszavazási kezdeményezés szempontjából az érintett területrész alatt választópolgárok által lakott területet kell érteni.
19. §
(1) A szavazatszámláló bizottság hatáskörében tartozó döntések ellen benyújtott kifogásról az egyéni választókerületi választási bizottság dönt. A választási bizottság döntése elleni kifogásról a fővárosi bíróság dönt.
(2) Az egyéni választókerületi választási bizottságnak az (1) bekezdés körébe nem tartozó döntése ellen benyújtott kifogásról az illetékes területi választási bizottság dönt. A területi választási bizottság döntése elleni kifogásról a fővárosi bíróság dönt.
20. §
A választási szervek és a hozzájuk beosztott munkacsoportok tagjai díjazásban részesülnek.
21. §
A helyi népszavazás költségeit a helyi költségvetésből kell fedezni úgy, hogy az nem eredményezhet költségvetési hiányt.
Geiger Ferenc s.k. Dr. Homonnai Ildikó s.k.
polgármester jegyző
1 Megsemmisítette a 14/1999.(VI.03.) AB határozat
2 Megsemmisítette a 14/1999.(VI.3.) AB határozat
3 Módosította a 22/2001.(V.25.) Ök. sz. rendelet 1. § Hatályos: 2001. május 25-től
4 Beiktatta a 34/1999.(VII.23.) Ök. sz. rendelet 1. § Hatályos: 1999. július 23-tól