2012. május 22. kedd
Júlia, Rita napja
Főoldal Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép Soroksári cégek
Főoldal > Polgármesteri Hivatal > Osztályok > Okmányiroda - HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY
Gépjárműigazgatási ügyintézés
 

Új jármű első forgalomba helyezése

Az ügy elintézéséhez szükséges okmányok, nyomtatványok:

  • A közlekedési felügyelet, illetve a jármű forgalmazó által kiállított Műszaki adatlap,
  • A generálimportőrök részére biztosított és a jármű értékesítésekor kitöltött járműkísérő lap,
  • A forgalmazók által kiállított számla vagy az érintettek által megkötött adásvételi szerződés,
  • A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás fennállását igazoló okirat,
  • A forgalmi engedély és a törzskönyv díjának megfelelő postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • Az érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • A vagyonszerzési illeték befizetéséről szóló postai feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy nyilatkozat az illetékmentességről, illetékmentességi határozat,
  • A rendszámtábla árának befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • Az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okirat (meghatalmazás, és személyazonosításra alkalmas igazolvány),
  • Több tulajdonos esetén a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a törzskönyvben megjelölendő tulajdonostársról és a forgalmi engedélyben szereplő üzembentartó tulajdonosról,
  • Üzembentartói jog bejegyzése esetén a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés eredeti példánya és vagyoni értékű jog szerzésének illetéke,
  • Több üzembentartó esetén a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a forgalmi engedélyben megjelölendő üzembentartóról,
  • Amennyiben tulajdonjogra vonatkozó záradék bejegyzésére sor kerül, az annak alapját igazoló okirat,
  • Regisztrációs adó megfizetését igazoló határozat, elektronikus lekérdezés.

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt,
  • A cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást,
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló a NAV által kiadott igazolás.

 

Meghatalmazott eljárás esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Az érvényesítő címke díja: 585,- Ft /postai feladóvevényen, vagy házipénztári nyugtán/
  • A rendszámtábla ára (sorozat): 8.500,- Ft /postai feladóvevényen, vagy házipénztári nyugtán/bankkártyás fizetés,
  • Az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 3.500,- Ft
  • A vagyonszerzés illeték mértéke 2012. 01.01-től:  

Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett - kilowattban kifejezett - teljesítménye, és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

 Jármű

 Jármű gyártástól számított kora

 hajtómotorjának
teljesítménye
(kW)

 0-3 év

 4-8 év

 8 év felett

 0-40

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 300 Ft/kW

 41-80

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 81-120

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 120 felett

 850 Ft/kW

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

(7) A 120 kW-nál nagyobb teljesítményű hajtómotorral rendelkező autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne.

 

Használt jármű első forgalomba helyezése

Az ügy elintézéséhez szükséges okmányok, nyomtatványok: 

  • A közlekedési felügyelet által kiállított Műszaki adatlap
  • Eredeti külföldi forgalmi engedély és/vagy törzskönyv
  • Nem EGT-s országból behozott járműnél az előzetes eredetiség ellenőrző szakértői állomások részére biztosított és a jármű megvizsgálásakor kiállított 60 napnál nem régebbi hatósági  bizonyítvány 
  • A forgalmazó által kiállított számla vagy az érintettek által megkötött szerződés
  • A regisztráció megfizetését igazoló határozat
  • Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás fennállását igazoló okirat
  • Forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének megfelelő postai feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy nyilatkozat az illetékmentességről
  • Az érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  
  • Nem EGT-s országból behozott járműnél a külföldről származó és belföldön forgalomba helyezendő használt jármű adatainak ellenőrzéséről szóló származásellenőrzés és eredetiség vizsgálat hatósági bizonyítványa
  • A vagyonszerzési illeték befizetéséről szóló postai feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy igazolás az illetékmentességről
  • A rendszámtábla árának befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  
  • Az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • Több tulajdonos esetén a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a törzskönyvben megjelölendő tulajdonostársról, és a forgalmi engedélyben szereplő üzembentartó tulajdonosról
  • Üzembentartó esetén a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a forgalmi engedélyben megjelölendő üzembentartóról
  • Amennyiben tulajdonjogra vonatkozó záradék bejegyzésére sor kerül, az annak alapját igazoló okirat
  • Regisztrációs adó megfizetését igazoló határozat

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégíróság bejegyzést, aláírási címpéldányt
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló, a NAV által kiadott igazolást is.

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek:

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Az érvényesítő címke díja: 585,- Ft/postai feladóvevényen vagy házipénztári nyugtán/bankkártya nyugta,
  • A rendszámtábla ára (sorozat): 8.500,- Ft/postai feladóvevényen vagy házipénztári nyugtán/bankkártya nyugta,
  •  A vagyonszerzés illeték mértéke 2012. 01.01-től:  

Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett - kilowattban kifejezett - teljesítménye, és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

 Jármű

 Jármű gyártástól számított kora

 hajtómotorjának
teljesítménye
(kW)

 0-3 év

 4-8 év

 8 év felett

 0-40

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 300 Ft/kW

 41-80

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 81-120

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 120 felett

 850 Ft/kW

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

(7) A 120 kW-nál nagyobb teljesítményű hajtómotorral rendelkező autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne.

  • A származás ellenőrzési díja: 10.900,- Ft
  • üzembentartói szerződés esetén vagyoni értékű jog szerzésének illetéke

 

Tulajdonjog változásának nyilvántartásba vétele

Az ügy elintézéséhez szükséges okmányok, nyomtatványok:

  • Tulajdon átruházásáról kiállított eredeti adásvételi szerződés
  • Az előzetes eredetiség ellenőrző szakértői állomások által kiadott 60 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány
  • A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötéséről szóló kötvény vagy fedezetigazolás
  • Vagyonszerzési illeték befizetéséről szóló postai feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy nyilatkozat, igazolás az illetékmentességről
  • A forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének megfelelő postai feladóvevény
  • A járműhöz korábban kiadott régi típusú forgalmi engedély, vagy az új típusú forgalmi engedély, valamint a jármű törzskönyve
  • Az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • Amennyiben tulajdonjogi korlátozás elrendelésére kerül sor, az arra vonatkozó okirat
  • Amennyiben a tulajdonos különbözik az üzembentartótól, az új tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a forgalmi engedélyben megjelölendő üzembentartóról
  • Több tulajdonos esetén a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata a törzskönyvben megjelölendő tulajdonostársról
  • A járműnek érvényes műszaki vizsgával kell rendelkeznie!
  • Közterület felügyelet részére elérhetőség bejegyzése (illetékmentes) utólagos kérése díjköteles

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány,
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló, a NAV által kiadott igazolás

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek:

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • A vagyonszerzés illeték mértéke 2012. 01.01-től:

Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett - kilowattban kifejezett - teljesítménye, és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

 Jármű

 Jármű gyártástól számított kora

 hajtómotorjának
teljesítménye
(kW)

 0-3 év

 4-8 év

 8 év felett

 0-40

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 300 Ft/kW

 41-80

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 81-120

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 120 felett

 850 Ft/kW

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

(7) A 120 kW-nál nagyobb teljesítményű hajtómotorral rendelkező autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne.

 

Üzembentartói jog bejelentése, változtatása, megszüntetése

Az ügy elintézéséhez szükséges okmányok, nyomtatványok:

  • A jogügyletről szóló okirat
  • A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötéséről szóló kötvény vagy fedezetigazolás, a tulajdonos vagy üzembentartó nevére
  • A forgalmi engedély illetékének megfelelő feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy nyilatkozat az illetékmentességről
  • A járműhöz korábban kiadott régi típusú forgalmi engedély, vagy az új típusú forgalmi engedély
  • Az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • Üzembentartói ügyintézést a tulajdonos személyesen, illetve az üzembentartó a tulajdonossal együtt intézheti
  • A járműnek érvényes műszaki vizsgával kell rendelkeznie!
  • Új üzembentartó, amennyiben ellenszolgáltatással és egy időben szerzi az üzembentartó jogot, úgy a vagyonszerzési illeték 25%-át kell megfizetni, ellenszolgáltatás nélkül 50% vagyonszerzési illetéket kell kizetnie az üzembentartónak.
  • Amennyiben egyidejű a tulajdon és az üzembentartói jog, úgy 75% - 25%-ot kell vagyonszerzési illetékként megfizetni.
  • Egyenesági leszármazottként a vagyonszerzési illeték 0,- Ft, igazolás, születési anyakönyvi kivonatok

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló a NAV által kiadott igazolás

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • Régi forgalmi estén a forgalmi, és törzskönyv illetéke: 12.000,- Ft
  • Törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft

 

Motorcsere nyilvántartásba vétele

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:

  • A járműhöz kiadott új típusú forgalmi engedély és törzskönyv vagy a régi típusú forgalmi engedély
  • A motor tulajdonjogát igazoló okirat /számla/
  • Külföldi számla esetén vámeljárás lefolytatását igazoló okirat (ha 2004.05.01-e előtti a behozatal)
  • A forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének megfelelő összeg feladóvevénye, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta vagy nyilatkozat az illetékmentességről
  • Nem típus azonos motor beépítés esetén: (átalakítási engedély és Műszaki adatlap, eredetvizsga, hátsó rendszámtábla, érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta)   
  • Típus azonos motor beépítése esetén csak műszaki adatlap
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány,
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló a NAV által kiadott igazolás

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokirat is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft.
  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Új műszaki érvényesség esetén címke díja: 585,- Ft.

 

Színváltozás nyilvántartásba vétele

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:

  • A járműhöz kiadott új típusú vagy „uniós” forgalmi engedély vagy a régi típusú forgalmi engedély
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • Amennyiben régi típusú vagy „uniós” forgalmi engedély cseréjére is sor kerül, akkor a forgalmi engedély illetékének megfelelő összegről feladóvevény, házipénztári nyugta, bankkártya nyugta.

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány,
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek

  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Forgalmi (csere esetén): 6.000,- Ft

 

Egyéb műszaki adatváltozásának nyilvántartásba vétele

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:

  • A járműhöz kiadott új típusú forgalmi engedély és törzskönyv vagy a régi típusú forgalmi engedély
  • A törzskönyv illetékének megfelelő csekk feladóvevénye, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • Amennyiben a járművön átalakítás történt / a közlekedési hatóság által kiadott átalakítási engedély és Műszaki adatlap, hátsó rendszámtábla, az érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  
  • Tehergépkocsinak személyszállító járművé történő átalakítása esetén a vámhatósági igazolás, regisztrációs adóigazolás,
  • Amennyiben forgalmi engedély cseréjére is sor kerül, a forgalmi engedély (és a törzskönyv) illetékének megfelelő összegről feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány,
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • Illetékmentesség esetén az arról szóló, a NAV által kiadott igazolás

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokirat is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Amennyiben forgalmi cserére sor kerül: 6.000,- Ft
  • Amennyiben forgalmi cserére sor kerül: 585,- Ft / postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta/

 

A tulajdonos adataira vonatkozó változások nyilvántartásba vétele

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:

  • A járműhöz kiadott új típusú forgalmi engedély és törzskönyv, vagy a régi típusú forgalmi engedély
  • Az ügyfél személyazonosságát, és lakcímet igazoló okirat
  • Amennyiben forgalmi engedély cseréjére sor kerül a forgalmi engedély és törzskönyv illetékének megfelelő összegről feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta
  • Amennyiben nem kerül sor okmánykiadásra a változtatások iránti kérelem díjának befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugt, bankkártya nyugta,

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Egyéb változás díja: 2.300,- Ft /postai feladóvevényen, vagy házipénztári nyugta/

 

Az üzembentartó adataira vonatkozó változások nyilvántartásba vétele

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:  

  • üzembentartói szerződés
  • a járműhöz kiadott új vagy régi típusú forgalmi engedély
  • a forgalmi engedély illetékének megfelelő postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • az ügyfél személyazonosságát, és lakcímadatát igazoló okirat
  • vagyoni értékű jog befizetett illetéke, vagy illetékmentességi igazolás

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány
  • cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • illetékmentesség esetén az arról szóló a NAV által kiadott igazolás

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illeték, költségek:

  • forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft

 

Banki, pénzügyi, műszaki korlátozások, záradékok hivatalos bejegyzése és törlése

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok, kellékek:

  • a járműhöz kiadott új típusú forgalmi engedély és törzskönyv vagy a régi típusú forgalmi engedély
  • a korlátozás jogalapját igazoló okirat, záradék bejegyzése esetén
  • a korlátozás törlését igazoló okirat, záradék törlése esetén
  • a szolgáltatási díj befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  
  • az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • forgalmi engedély és a törzskönyv illetékének megfelelő összegről feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány
  • cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás
  • illetékmentesség esetén az arról szóló, a NAV által kiadott igazolás is

 

Meghatalmazott eljárás esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • egyéb változás díja: 2.300,- Ft /postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta/

 

Jármű forgalomból ideiglenes kivonása (maximum: 6 hónapra)

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • A járműhöz kiadott új vagy régi típusú forgalmi engedély
  • Ideiglenes forgalomból kivonás szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • Nyilatkozat a kivonás időtartamáról (max. 6 hónap)

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • Az ideiglenes forgalomból kivonás díja: 2.300,- Ft /postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta/ bankkártya nyugta

 

Jármű forgalomból történő végleges kivonása

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • A járműhöz kiadott régi típusú forgalmi engedély vagy új típusú forgalmi engedély és törzskönyv
  • A rendszámtábla
  • Végleges forgalomból kivonás szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  
  • Az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • Személygépkocsi, tehergépkocsi (3500 kg összsúlyig) forgalomból való végleg kivonása esetén bontási igazolás kell, és csak személyesen történhet.
  • A végleges kivonás után a jármű forgalomba nem helyezhető.

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldányt
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • Végleges kivonás szolgáltatási díja: 2.300,- Ft /postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta/bankkártya nyugta,

 

Az ügyfél kérelmére ideiglenesen kivont jármű ismételt forgalomba helyezése

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • A járműhöz kiadott, új vagy régi típusú forgalmi engedély
  • Az ideiglenes kivonás megszüntetéséhez szükséges igazgatási szolgáltatási díj befizetését igazoló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta, 
  • A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás fennállását igazoló kötvény vagy fedezetigazolás
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • Forgalmi engedély és törzskönyv illetékének megfelelő összegről feladóvevény, vagy házipénztári nyugta (amennyiben szükséges)
  • Amennyiben a jármű műszaki érvényessége időközben lejárt, a közlekedési hatóság által kiállított Műszaki adatlap
  • Kötelező felelősségbiztosításról igazolás, kötvény, feladóvevény

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzés, aláírási címpéldány,
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízás

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • Az ismételt forgalomba helyezés díja: 2.300,- Ft
  • Forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • Törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
  • Műszaki érvényességi címke díja: 585,- Ft

 

A hatóság elrendelésére ideiglenesen kivont jármű ismételt forgalomba helyezése

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • A járműhöz kiadott érvénytelenített új vagy régi típusú forgalmi engedély (amennyiben nem adták le), vagy a kivonást elrendelő határozat,
  • A jármű ismételt forgalomba helyezése díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta, 
  • Az érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta 
  • Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás fennállását igazoló kötvény vagy fedezetigazolás
  • A kivonás okának megszűnését igazoló okirat,
  • Az ügyfél személyazonosságát igazoló okirat.
  • Forgalmi engedély és törzskönyv illetékének megfelelő összegről feladóvevény, vagy házipénztári nyugta  (amennyiben szükséges)
  • Amennyiben a jármű műszaki érvényessége időközben lejárt, vagy a kivonás a jármű műszaki alkalmasságának igazolásáig tartott, a közlekedési hatóság által kiállított műszaki adatlap

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén mellékelni kell:

  • Három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt
  • Cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • A megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetéke, költségek:

  • Ismételt forgalomba helyezési díj: 10.900,- Ft
  • Érvényesítő címke díja: 585,- Ft
  • Forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • Törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft

 

Törzskönyv pótlása, cseréje

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • a törzskönyv illetékének megfelelő összegről postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • amennyiben bűncselekmény történt, az okmány ellopásának bejelentéséről szóló rendőrségi okirat,
  • vesztés esetén közlekedési igazgatási hatósági bejelentés jegyzőkönyve, vagy helyszíni bejelentés

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt,
  • cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • a törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft.

 

Forgalmi engedély pótlása, cseréje

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • forgalmi engedély illetékének megfelelő összegről postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta,
  • a cserére kerülő forgalmi engedély
  • az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okmány
  • amennyiben a forgalmi engedély pótlását megalapozó bűncselekmény történt, az okmány ellopásának bejelentéséről szóló rendőrségi okirat
  • vesztés esetén közlekedési igazgatási hatósági bejelentés jegyzőkönyve, vagy helyszíni bejelentés

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt,
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft.
  • forgalmi engedély cseréjére induló eljárás, amennyiben arra a helység, utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának hivatali megváltozása miatt kerül sor, illetékmentes.

 

Rendszám pótlása, cseréje

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • a forgalmi engedély illetékének megfelelő összegről postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta
  • a pótlás díjának összegéről postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta, bankkártya nyugta
  • forgalmi engedél, bankkártya nyugta, 
  • az eljáró ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
  • amennyiben bűncselekmény történt, a rendszám ellopásának bejelentéséről szóló rendőrségi okirat

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Az ügy elintézéséhez fizetendő díjak, illetékek, költségek:

  • forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
  • az új rendszámtábla ára: 6.500,- Ft/ sorozat/
  • az érvényesítő címke díja: 585,- Ft
  • után-gyártás, pótlás (1 db esetén) engedélyezés díja: 12.300,- Ft postai feladóvevény, vagy házipénztári nyugta

 

Jármű eladásának bejelentése:

Az eljáráshoz az ügyfél által bemutatandó okmányok, nyomtatványok:

  • eredeti tulajdonjog átruházási szerződés (304/2009. (XII.22.) Korm. rend.) szerinti adattartalommal,
  • személyazonosságot igazoló okirat

 

Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén mellékelni kell:

  • három hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást

 

Meghatalmazott eljárása esetén mellékelni kell:

  • a megbízásról szóló magán vagy közokiratot is.

 

Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékének változása 2012. január 1-jétől

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása alapján:

24. § (1) Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett - kilowattban kifejezett - teljesítménye, és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

 Jármű

 Jármű gyártástól számított kora

 hajtómotorjának
teljesítménye
(kW)

 0-3 év

 4-8 év

 8 év felett

 0-40

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 300 Ft/kW

 41-80

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 450 Ft/kW

 81-120

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

 550 Ft/kW

 120 felett

 850 Ft/kW

 750 Ft/kW

 650 Ft/kW

 

Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjármű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani és az eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Ha a hatósági nyilvántartás a gépjármű teljesítményét nem tartalmazza, akkor az adóhatóság a gépjármű azonosító adataival megkeresi az illetékes közlekedési hatóságot a gépjármű teljesítménye közlése végett. Ez esetben ezt az adatot kell a gépjármű tulajdonjogának megszerzése után fizetendő illeték alapjának tekinteni.

(2) Pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kg-ot nem haladja meg 9000 forint, minden más esetben 22 000 forint illetéket kell fizetni.

(3) Gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezet, használat, illetve üzembentartói jog megszerzése esetén az (1), (2) és (7) bekezdésben meghatározott illetékek 25%-ának megfelelő illetéket kell fizetni.

(4) Amennyiben gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg haszonélvezeti, használati vagy üzembentartói jog alapítása történik, illetve gépjármű, pótkocsi tulajdonjogát az azon fennálló használati, haszonélvezeti, illetve üzembentartói jog jogosítottja szerzi meg, a tulajdonjog megszerzőjét terhelő illeték megállapítása során az (1)-(2) és (7) bekezdések alkalmazásával megállapított illetéket csökkenteni kell a haszonélvezeti, használati, illetve üzembentartói jog megszerzéséért a (3) bekezdés szerint fizetendő illeték összegével.

(5) Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezeti, használati jog meghatározott hányadának megszerzése esetén a megszerzett hányadra arányosan eső illetéket kell fizetni.

(6) Nem kell az illetéket megfizetni, ha a vagyonszerző a tulajdonszerzés bejelentésével egyidejűleg külföldi kivitel céljából Z betűjelű ideiglenes rendszám kiadását kéri, mindaddig, míg a gépjármű tartós belföldi használatához szükséges forgalmi engedély kiadását nem kéri vagy a gépjárművet belföldön nem értékesíti.

(7) A 120 kW-nál nagyobb teljesítményű hajtómotorral rendelkező autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne.

 

A négykerekű segédmotoros kerékpárra (quad) vonatkozó rendelkezések:

A 2008. évi C. törvénnyel módosított közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban Kkt.) 25/A.§ d) pontja rendelkezik a négykerekű segédmotoros kerékpár forgalomba helyezésének kötelezettségéről, mely szerint 2009. július 1-től a Négykerekű segédmotors kerékpár (quad), a közúti forgalomban csak érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt.

A 2009. április 1-ét megelőzően használatba vett négykerekű segédmotoros kerékpárokra 2009. július 1-jétől kell alkalmazni a Kkt. 25/A.§ d) pontját. A négykerekű segédmotoros kerékpárok hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátását az üzembentartónak kell kérnie 2009. április 1-jét követően.

A négykerekű segédmotoros kerékpár forgalomba helyezéséhez kapcsolódó végrehajtási szabályokat a közúti közlekedési feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI.30.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról szóló 6/2009. (III.31.) IRM rendelet tartalmazza.

A segédmotoros kerékpárok forgalomba helyezésére vonatkozó szabályok hatályba lépésének időpontja: 2009. április 1.

A négykerekű segédmotoros kerékpárok mentesülnek:

  • a származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételi kötelezettség teljesítése, valamint
  • az előzetes eredetiség-vizsgálat elvégzése alól első forgalomba helyezéskor.

Az eljárás kötelező feltételei:

  • kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétének igazolása (kötvény vagy előszerződés),
  • regisztrációs adó megfizetésének igazolása,
  • Műszaki Adatlap,
  • Új, a vezérképviselet által forgalmazott jármű esetén a forgalmazó által kiállított járműkísérő lap, vagy
  • a tulajdonjog jogszerű megszerzését igazoló okirat,
  • az igazolólap igazgatási szolgáltatási díja megfizetésének igazolása,
  • a rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díja megfizetésének igazolása,
  • Törzskönyv nem kerül kiállításra,
  • a járműhöz "igazolólap" megnevezést tartalmazó forgalmi engedély kerül kiállításra,
  • a négykerekű segédmotoros kerékpár tulajdonjogának megszerzéséért vagyonszerzési illetéket nem kell fizetni (Itv.102.§ (1)bek. I) pont alapján mentesül), a mentesség rögzítése a Járok alkalmazásban Kötelező.

Négykerekű segédmotoros kerékpár első forgalomba helyezésének szabályai:

  • a jármű első magyarországi forgalomba helyezése során igazolni kell a tulajdonjog jogszerű megszerzését,
  • vezérképviselet által forgalmazott, új jármű esetén bemutatandó a forgalmazó által kiállított járműkísérő lap,
  • az első forgalomba helyezéskor a regisztrációs adó megfizetését igazolni kell,
  • a járművet E típusú különleges rendszámtáblával kell ellátni (a rendszám kategóriája "KÜLÖNLEGES (SBBBNN)" vagy "KÜLÖNLEGES (RBBBNN)")
  • műszaki adatlappal csak az első forgalomba helyezéskor kell az ügyfélnek  rendelkeznie,
  • használt jármű első forgalomba helyezésekor nem kell igazolni az előzetes eredetvizsgálat elvégzését és a származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételt.

 

Tájékoztató rendszámtábla árakról

Sorozat

1 db - 5.500,- Ft

1 pár - 8.500,- Ft

„E” típus

1 db - 8.500,- Ft

1 pár - 13.000,- Ft

Fuvarozó+ taxi

1 db - 8.500,- Ft

1 pár - 13.000,- Ft

Lassú jármű

1 db - 5.500,- Ft

1 pár - 8.500,- Ft

Egyénileg kiválasztott frsz. kiadása iránti kérelem: 112.450,-Ft

Egyedileg előállított frsz. kiadása iránti kérelem: 435.000,-Ft

 

Kapcsolódó jogszabályok

  • 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszaadásáról.
  • 190/2004.(VI.8.) Kormány rendelet kötelező felelősségbiztosításról.
  • 1990. évi XCIII. Törvény az illetékekről.
  • 1992. évi XXXVIII. Törvény az államháztartásról.
  • 29/2004.(VI.16.) BM. Rendelet a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól.
  • A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM rendelet.
  • A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990.(IV.12.) KÖHÉM rendelet.
  • A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. Törvény (KkNYt.).
  • Az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló 256/2000.(XII.26.) Kormány rendelet.
  • A kormány 267/2004.(IX.23.) Kormány rendelet a hulladékká váló gépjárművekről.
  • 2003. évi CX. Törvény a regisztrációs adóról.
  • 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól.
  • 12/2007. (III.13.) IRM rendelet a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól

 

 
 

info@ph.soroksar.hu


2012 - Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Készítette: eWorld