2012. február 9. csütörtök
Abigél, Alex napja
Főoldal Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép Soroksári cégek
Főoldal > Soroksári Hírlap > Soroksári Hírlap - XIV. évfolyam 1. szám
IN MEMORIAN
In memorian Zwick József

In memorian Zwick József


December 28-án végső búcsút vettek id. Zwick Józseftől rokonai, barátai, tisztelői a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. Soroksár egyik meghatározó egyénisége távozott az élők sorából. Hőn szeretett szűkebb pátriárkájával kapcsolatban mindig úgy gondolta, kötelessége annak hagyományait, írott és íratlan emlékeit megörökíteni, és azt a következő generációkra hagyományozni. Dolgos és tevékeny élete során sok mindent átélt. Nem volt az élet könnyű. 1919-ben született földműves családba. Már 12 éves korától értenie és művelnie kellett a mezőgazdasági munkát. Szívesen idézte Erdei Ferenc szociológus és agrárszakember szavait:”… Soroksár fontos éléskamrája volt a fővárosnak.” Ő és családja generációkon keresztül sokat tett azért, hogy ez az állítás igaz legyen.


Aháború után számára is teljesen megváltozott a politikai és gazdasági élet. A szorgalmas és eredményes földművelőt kuláknak nyilvánították. Változást jelentett, amikor 1960 megalapították Soroksáron az Aranykalász MGTSZ-t. Id. Zwick József agronómusként irányította a szakmai munkát, de fontosnak tartotta azt is, hogy az embereket lélekben mindig erősítse, bátorságot öntsön a nehézségek során is szívükbe. Amikor aztán ő lett a nagyüzem vezetője, még nagyobb felelősség hárult rá. Merész tervei voltak, nem egyszer kockáztatott. Az élet őt igazolta. Az egész vidéken, de országos szinten is elismeréssel figyelték a termelőszövetkezet eredményeit.


Id. Zwick József ezzel egy időben a kommunizmus idején 28 éven keresztül volt templom gondnok, vele együtt sok földművelő volt tagja az egyházi előjáróságnak. Hitét mindig megőrizte, annak gyakorlásától soha semmi el nem tántoríthatta. Mélyen vallásos ember volt. Amikor 1956-ban földrengés rázta meg Soroksárt, megszervezte a templom restaurálását. 1970-ben a templom új orgonát kapott a háború után kitelepített németek anyagi támogatásával. Ennek szervezésében is jelentős szerepet töltött be. 1976-ban megalapította a Soroksári Kiskertbarátok Körét. 1981-ben Lourd zarándokhelyről hozott haza egy Szűz Anya szobrot a Segítő Mária kápolna részére. A kápolna restaurálását és rendben tartását is többször ő végeztette. 1993-ban kiadott egy német nyelvű ima,- és énekes könyvet. Sokat tett templom folyamatos renoválása érdekében. Főszervezőként rendszeresen vezetett a kedvelt zarándokhelyre, Pilisszentkeresztre utakat. Számos zarándokutat szervezett több magyarországi kedvelt kegyhelyre. A háború után neki volt köszönhető, hogy a magyarországi németek Mariazellbe zarándokolhattak. Sokat küzdött azért, hogy Soroksáron ismét tartsanak német nyelven szentmisét. Munkálkodása eredményes volt, nagyobb egyházi ünnepeken ma is celebrálnak német nyelvű miséket.
1988-ban személyes nürtingeni kapcsolataival közreműködött a testvérvárosi kapcsolat megkötésében. A 80-as évek elején nyugdíjba vonult. De akkor sem nyughatott. 1995-ben megalapította a Gazdakört. Aztán gondolt egyet, és megalapította néhány lelkes lokálpatriótával a Soroksári Hagyományőrző Vegyes Dalkört. 35 taggal szinte azonnal 60 régi népdalos repertoárral kezdték működésüket. Még egy német népdalkutató is elismeréssel nyilatkozott róluk, állítása szerint ilyen régi népdalkincseket még az őshazában, Németországban sem sokan ismernek, énekelnek. Szervezője és aktív tagja volt a ma is működő Deutsch Klubnak.


Szintén közreműködött a Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyüttes és a fúvószenekar alapításában. Volt egy szólás a régi időkben: „Die Schorokscharer kommen mit Tanz, Lied und Musik auf die Welt.” (A soroksáriak tánccal, énekkel, zenével jönnek a világra.) Bizonyára van benne igazság, mert az itteni zenészek, zenekarok mindig komoly hazai és külföldi elismertségnek örvendtek.
Nyugdíjasként több ideje nyílt az ősök történelmének kutatására. Úgy a helyi plébánia iratai közötti, mint németországi könyvtárak levéltáraiban való gyűjtőmunkája sok eredménnyel járt. Az ő ötlete alapján, és sok segítségével alapították meg 1974-ben a Soroksári Helytörténeti Múzeumot. Az itt összegyűjtött tárgyi és írásos emlékek a mai napig képet adnak a soroksári telepesek életéről. Többször pótoltatta a Hősök terén álló I. Világháborús Emlékmű letört és ellopott részeit.


Közéleti tevékenysége is maradandó. 1986-ban felvette a kapcsolatot Habsburg Ottóval. Az ő javaslatára döntött a képviselőtestület amellett, hogy Soroksár Díszpolgára kitüntetésben részesíti a nemzetközileg is elismert közéleti személyiséget. A Magyarországi Svábok Egyesületének, a Budapesten Svábok Egyesületének és a Német Kultúregyesületnek volt alapító tagja. Szenvedélyes munkatársa volt a Páneurópa-Mozgalomnak. 1989- ben részt vett a híres Páneurópa Pikniken. A Páneurópa-Unió nemzetközi elnökhéz Habsburg Ottóhoz baráti szálak fűzték.
1996-ban a volt községháza (ma Galambos János Zeneiskola) kupolájának helyére emelésében működött közre. Szintén nyomonkövette a Soroksári Zenei Egyesület megalapítását. 1998-ban az önkormányzattal közös szervezésben, de saját finanszírozással II. Világháborús emléktáblát helyezett el a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplom bejáratánál.
Aktívan vett részt az 1950-ben a XX. kerületen belül Budapesthez csatolt Soroksár önállósodási kezdeményezéseiben. A leválás érdekében nyújtott tevékenységéért 1995- ben „Soroksár Önállóságáért” kitüntetést kapott. 1999-ben Soroksár Önkormányzata „Soroksár Díszpolgára” kitüntetésben részesítette.


1999-ben Ehrennadel in Gold kitüntetésben részesítette Magyarországi Németek Országos Szövetsége. 2000-ben, amikor 10. jubileumát ünnepelte a Páneurópai Unió Magyarországi Szervezete Páneurópa Érdemkereszttel tüntették ki. 2000-ben ő adományozta a Duna-dombon felállított „Anya gyermekeivel” szobrot a kerületnek, mely azóta is kedves színfoltja a környéknek.


Immár végleg távozott, de amit örökül hagyott, az emlékét örökérvényűvé teszi Soroksáron.


Az önkormányzat képviseletében Kivágó Ivánné és Szrimácz Ferenc alpolgármesterek, valamint több képviselő vett részt búcsúztatásán.

 
 

info@ph.soroksar.hu


2012 - Február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
 
Készítette: eWorld