Az orvos válaszol
Ha szlogent keresnék, hogy soroksári polgártársaimat megfelelően tájékoztassam, azt választanám: „a Dél-pesti kórház közel van”. És nemcsak a kilométerek tekintetében.
Nemrég nyílott meg a Dél-pesti kórház első emeletén az új járóbeteg rendelő, amit bemutatni e hasábokon az egyes szakmák orvosainak dolga lesz, én volnék a sorban az első. Kevesen tudják, ha egy kórház, miként a Dél-pesti is, a „súlyponti” besorolást kapja, aligha véletlen. Ehhez korántsem elégséges a jó lobbizás. Szakmai felkészültség, jó hírnév és biztos vonalakkal felrajzolt perspektíva egyaránt nélkülözhetetlen.
Az első emeleti ambulancia, most a „beüzemelés” idején máris szűknek bizonyul, lesz még gond újabb várószékek elhelyezésével. A szakmai cél, hogy mindazon betegeket, akik nem szorulnak fekvő ellátásra, járó betegként fogadjuk. Jellemző mindünk kórházi beidegződéseire, elsőre, beteg és orvos számára egyformán, mintha kényelmesebbnek tűnnék a kórházba „befeküdni”, ott egy-két hetet eltölteni, komótosan vizsgálatokra várakozni, műtét után napokig téblábolni, köntösben, betegkísérővel karonfogva járkálni.
Mind többen értik, nemcsak az élet (általában) lett sietős. A szakmai előírások első sorban a betegek javát szolgálva mindinkább előtérbe helyezik a gyors, célirányos és jól szervezett járóbeteg ellátást. Ez, kétségtelen, betegtől, orvostól, szakszemélyzettől nagy pontosságot, körültekintést, és mindkét oldalról türelmet igényel.. Az ambuláns kezelés nem küldözgetés ide-oda, nem utazgatás beutalókért, hanem szakmailag megalapozott, nagyon is korszerű módszer.
A Dél-pesti Kórház Kardiovaszkuláris Ambulanciáját évekkel ezelőtt a férfiak számára hoztuk létre. (ED ambulanciának is nevezzük, a merevedési zavar/erektilis diszfunkció/ latin elnevezése nyomán.) Negyven éves kortól fölfelé a férfiak rettegett betegsége mind gyakoribbá válik. Ma már bizonyos, hogy mögötte mindig érrendszeri, vagy anyagcsere betegség húzódik meg, és érzékeny jelzője más, az érrendszert érintő kórfolyamatoknak. A cukorbetegség, a magas vérnyomás, a zsírbetegség (magas koleszterin szint) külön-külön, de együttesen kiváltképp rossz ómen. A merevedési zavar miatt orvoshoz fordulni elsőre ugyan szemérmes ügy, de elengedhetetlen, hiszen, miként az nem egy esetben, a férfiasság részleges, vagy teljes elvesztése agyi, vagy koszorúér bántalomra hívja fel a figyelmet. A felnőtt érett ember törődik szexuális életével, itt mégsem valami „szexterápiáról” van szó. A merevedési funkció rendkívül érzékeny működés és ha a legkisebb zavar mutatkozik, érdemes orvoshoz fordulni. Ambulanciánkra az egész országból érkeznek betegek. A mögöttes ok tisztázása nemzetközi ajánlások szerint történik és esetünkben a szív-, és érrendszer megfelelő vizsgálatán nyugszik.
A merevedési zavar kezelése mindössze 10 éve lehetséges. Sok ezer éves kínlódás lett a múlté, ma a férfiasságot segítő „csodaszerek” bízvást sutba dobhatók. A korszerű gyógyszerek azonban vénykötelesek, éppen, mert felírásukkal az orvos nemcsak a szexuális aktivásra ad engedélyt, de elemzi, más gyógyszerekkel szabad-e ezeket együtt szedni, illetve szívbetegek esetén felméri a nemi élet okozta terhelést is. Nemcsak merevedési zavarban szenvedőket vizsgálunk tehát, de szívbetegség, infarktus, szívműtét, pacemaker, stroke utáni állapotban levőket (stb.) ugyancsak. A nemi élet minden napjaink természetes része. Alkalmanként, kiváltképp idősebb korban, akár az étkezési diétát, hasznos kardiológus orvossal átbeszélni.
Ez a hölgyekre is vonatkozik.
A kórház Lipidambulanciája, mint Regionális Lipid Centrum zsírbetegekkel foglalkozik. A vérben egyszerű laboratóriumi módszerrel mérhető vérzsír tartalom önmagában, csakúgy, mint a magasabb vércukor nem volna ártalmas, ám súlyos anyagcsere zavarról árulkodik. Zsírbetegeken elzáródáshoz vezető verőeres betegség fejlődik ki, amit összefoglaló néven érelmeszesedésnek nevezünk. A zsírbetegség jelentős kockázati tényező. Az ambulancián az ilyen betegek gyógyszeres beállításával, szaktanácsadással, továbbá a túlsúlyos betegek tudományos alapon nyugvó testsúly csökkentésével foglalkozunk.
Mindkét ambulancián szükség szerint elvégezzük a teljes kockázati felmérést. Ettől függ, milyen további lépésekre kerül sor, a szív ultrahang vizsgálatától, terheléses eljárásokon és ér-Doppler ultrahangos mérésen át a szívkatéteres, vagy érműtétes eljárásokig.
Dr. (Szenczi) Tóth Károly
PhD kardiológus, angiológus