2012. május 22. kedd
Júlia, Rita napja
Főoldal Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép Soroksári cégek
Főoldal > Soroksári Hírlap > Soroksári Hírlap - XIV. évfolyam 7. szám
VÁROSHÁZI NAPLÓ
2008. július 8.

Először mint rendesen, a polgármesteri tájékoztatót hallgatták meg a képviselők.


Sajnálattal tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy az egyes vagyonnyilatkozat- tételi kötelezettségekről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően az önkormányzat által alapított közalapítványok kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagjainak és az egy háztartásban élő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozat- tételi kötelezettsége miatt az önkormányzati alapítványok kuratóriumi és Felügyelő Bizottsági tagjai közül többen benyújtották lemondásukat. Szeptemberben a nyári szabadság utáni első testületi ülésig helyettük új tagok delegálására lesz szükség.


A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány az EU élelmiszersegély program keretében lisztet, tésztát, kristálycukrot és tejitalt adományozott Soroksár szociálisan rászorult lakosainak. Az adomány csomagolására július 9-10-én került sor a Táncsics Művelődési Házban. A csomagok kiosztására július 28-29-30-án kerül sor a művelődési házban, illetve július 31-én az Újtelepi Ügyfélszolgálati Irodán 9 és 16 óra között.


A Kéményseprőipari Kft. megküldte a 2009. év végéig összeállított közszolgáltatás végzésének várható ütemezését. A lakosok a konkrét időpont előtt nyolc nappal értesítést fognak kapni a munkavégzés időpontjáról.


Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtotta az önkormányzat Soroksár központ, Hősök tere főutca funkcióbővítő rehabilitáció című pályázatot, melynek regisztrálása megtörtént.


A félévi záráshoz közeledve számba vették év elejétől adóellenőrzések számát annak érdekében, hogy kalkulálni tudjanak az év végéig várható bevételekkel. Gépjárműadóban 187 db ellenőrzést indítottak, amelyből a mai napig 93 zárult le eredményesen. Ezen ellenőrzések alapján 1.200.431 Ft adóhiányt, azaz be nem vallott gépjármű utáni adót, 464.149 Ft adóbírságot, 492.218 Ft késedelmi pótlékot állapítottak meg.
Építmény- és telekadóztatás területén is számtalan hiányosságot tapasztaltak, amelynek pótlása érdekében 30 esetben indítottak ellenőrzési eljárást. Az eljárások során 765.155 Ft hiányt, 378.041 Ft adóbírságot és 127.639 Ft késedelmi pótlékot állapítottak meg.
Sajnálatos, hogy talajterhelési díj bevallási kötelezettségüknek sem tesznek eleget az ügyfelek. Ez évben azok esetében kezdték meg az ellenőrzést, akik két éven át tartó hiánypótlási felhívásra sem tettek eletet.
A fentiekben részletezett ellenőrzésekkel összesen 3.586.016 Ft adóelőírás képződött, amelynek behajtása iránt lehet intézkedni. Az év elejétől folyamatosan indított ellenőrzések közül még 114 eljárás nem fejeződött be jogerősen, amely miatt további bevétel várható kb. ugyanilyen összegben.


A Hősök-terei fénysorompó üzemzavarai miatt írt levélre a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatást adott, hogy a BKV távfelügyeleti rendszerében tárolt adatok május 1. és 8. közötti időszakát megvizsgálták. Megállapították, hogy május 4-én 55 percig, míg május 5-én 15 percig nem adott át információt a rendszerük felső-vezetéki karbantartás miatt. Május 6-án modul hiba (495 percig), illetve a vonatérzékelő elemének zavara miatt (35 perc), majd a délutáni órákban baleset miatt (78 perc) nem adott át információt a rendszerük. Május 1-3., illetve május 7-8. között a berendezés üzemszerűen, meghibásodás nélkül üzemelt. Az esetleges hiba javításokat a bejelentést követő 30 percen belül megkezdik.


A környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez Népjóléti árok vízminőségi problémájával kapcsolatban írt önkormányzati megkeresésre a KVM főosztályvezetője azt a tájékoztatást adta, hogy a területen illetékes hatóság (KDV KTVF) és az RSD tekintetében illetékes vízügyi kezelő (KDV KÖ- VIZIG) egyaránt foglalkozott a problémával. A vizsgálat során illegális bevezetést nem találtak, halpusztulásra utaló jelet nem tapasztaltak. A Népjóléti ároknak az RSD-be való torkolatánál a szokásosnál intenzívebb fehér színű habzást tapasztaltak. A szennyvíztisztító telepet az ÁNTSZ április 15. és október 30. közötti időszakban fertőtlenítésre kötelezte. Az alkalmazott technológia természetes velejárója, hogy a tisztított elfolyó szennyvíz tetején fehér színű hab keletkezik, mely azonban normál esetben rövid idő alatt szétoszlik. A Népjóléti árok alsó szakasza azonban több ponton lépcsőzetes kialakítású, a torkolat előtti bal ív miatt a vízfolyás rohanóvá válik, ezért gátolja a hab eloszlását. Az észrevétel, mely szerint éjszakánként tisztítatlan szennyvizet engednek a befogadóba nem reális, mivel a tisztítótelep rendelkezik tisztító kapacitással. A panaszok teljeskörű kivizsgálása érdekében a Felügyelőség mintát vételezett a Népjóléti árok torkolatánál, illetve a telepre érkező nyers és távozó tisztított szennyvízből is. Az RSD környezetének és vízminőségének javítása szerepel az Új Magyarország Fejlesztési Terv első akciótervében.


Ezt követően az elmúlt időszakban elvégzett munkálatokról tájékoztatta a jelenlevőket.
Befejeződött a Csibuk utcában (Tárcsás utca és Erzsébet utca közötti szakaszon) a gyalogjárda felújítása.
Befejeződött a Kaláris utcában (Láng Endre utca és Szabóky Rezső utca közötti szakaszon) a burkolatátépítési munkákkal egybekapcsolt járda-felújítás.
Elkezdődött a Hősök tere (Templom utca és Láng Endre utca közötti szakaszon) gyalogjárda felújítása.
Elkezdődött a Hősök terén (Szitás utca és Szikes utca közötti szakaszon) a gyalogjárda és az útpálya közé vízelvezetést szolgáló folyóka kialakítás, mely során az itt lévő járda rongálódott burkolata átépítésre kerül.
Az elmúlt időszakban előfordult nagy intenzitású esőzés következtében történt lemosódások javításra kerültek. (Házikert utca, Nap utca, Horgászpart köz).



A polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:


A képviselők felajánlották segítségüket azzal kapcsolatban, hogy ne csak az önkormányzat népjóléti osztályán regisztrált rászorulók kaphassanak a Baptista Szeretetszolgálattól juttatott segélycsomagokból, ugyanis többen vannak, akik rászorulnának, de az önkormányzatnál még nem jelentkeztek semmilyen segélyért. Az ilyen lakosok nyilvántartásba vételében – az adományban részesülők listájára – a képviselők szívesen közreműködnek.
A képviselők jelezték, hogy nemcsak a Hősök terénél rendszeres a jelzőlámpák meghibásodása, hanem Soroksár-Felsőnél is. Az önkormányzat hiába jelzi a problémát a VILATI-nál, a BKV- nál és a Főváros Közlekedési Ügyosztályán, végleges megoldás nem született. Az egész hálózatot ki kellene cserélni, mert az időnkénti javítgatás nem oldja meg a problémát. A képviselők többen jelezték, hogy nem fogadják el a Környezetvédelmi és Közlekedési Minisztérium és egyéb szakhatóságok álláspontját a Kisduna szennyezettségével kapcsolatban. Azon véleményüknek adtak hangot, hiába fognak sok pénzt költeni a kotrásra, és az RSD soroksári szakaszának rendbetételére, amíg a befolyó szennyeződést nem akadályozzák meg, a vízminőség nem fog javulni.
A témával kapcsolatban merült fel, hogy a szennyvízkezelés során keletkező szennyvíziszapot a Grassalkovich és a Vecsés utakon szállítják olyan teherautók, melyek nem zártak, ezért a bűz rendszeresen terjeng az említett útvonalakon. A gépjárművekből folyik a bűzös lé, nem ritkán a darabos iszap, ami az útra száradva akár napokig kellemetlen szagot áraszt. Fel kell hívni a Csatornázási Művek illetékeseinek figyelmét arra, hogy a szállító gépjárműveket ellenőrizzék. Lakossági kérésre hangzott el, hogy a Kaláris utca útszerkezete kijavításának örülnek a lakosok, és kérik, hogy a másik végén is nyissák meg az utcát.



A polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban elhangzott felvetések után a napirend előtti felszólalások következtek. Ezek közül az alábbiakat lehet kiemelni:


Elhangzott, hogy a kerékpárút nem rendeltetés szerinti használata változatlanul gondokat okoz. Sajnálatos módon gyakori a kutya sétáltatás a területen – póráz és szájkosár nélkül – és a kutyák többször megtámadják a kerékpározókat. Táblát kértek az útra felhajtási lehetőségekhez, mely a kutyasétáltatás szabályaira hívja fel a figyelmet. A kóbor kutyák megjelenése egyébként az egész kerületben komoly problémákat okoz.


Szóba került, hogy a sok esőzés miatt a vízelvezető árkok eldugulnak, vagy akár tisztított állapotban sem bírják a csapadék elvezetését.


Ismét elhangzott, hogy a lakosok kérik az önkormányzat hathatós közbenjárását annak érdekében, hogy a Közgép Unió területén ne folytathassanak tevékenységet éjszaka és hétvégén, mivel a kazánlemezek és egyéb fémtárgyak megmunkálása akkora zajjal jár, hogy ettől nem lehet a környéken aludni, pihenni.


Ismét nagy hangsúllyal vetődött fel az intézkedés igénye a Szamaránszky dűlő és környékén kialakult bádog-és sátorváros, valamint az illegálisan ott lerakott szemét felszámolása érdekében. Az elmúlt időszakban felgyulladt a szemét – gumi, műanyag egyéb veszélyes anyagok – a tűzoltóságnak kellett kivonulni az oltásra. A rendőrség segítségét is többször kérték az ott randalírozó egyének előállítására.



A napirend előtti felszólalásokat a napirendek megtárgyalása követte.

  • Elfogadták Soroksár Önkormányzata 2008. évi költségvetési rendeletének módosítását.
  • Megtárgyalták a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételét. A képviselő-testület egyetértett a Közép- Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Hivatalvezetőjének B-31-12177/2008. sz. törvényességi észrevételével, és módosítja 15/2008. (III. 28.) Ök. sz. rendeletét. Felkérték a polgármestert, hogy értesítse Dr. Forgács Imre hivatalvezető urat a képviselő-testület döntéséről. Felkérték a polgármestert, 1. hogy vegye fel a kapcsolatot azon főváros kerületi önkormányzatokkal, amelyek a közterületek reklámcélú hasznosítására pályázatot írtak ki és ezt követően, gondoskodjon a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek reklám célú hasznosítása, valamint a hirdetési és reklámtevékenység felügyelete tárgyú pályázati anyag előkészítéséről és annak képviselőtestület elé terjesztéséről.
  • Javaslatot tárgyaltak számított értékalapú adózás és övezeti értékek bevezetésére. Az önkományzat megalakulása óta a m2 alapú adóztatási módszert alkalmazza. A korrigált forgalmi érték alapú adózási módszert Budapesten egyetlen önkormányzat sem választotta, országos szinten is csak három önkormányzat vezette be.
    Az elmúlt év végén módosult Htv. szerint megszűnt a két alternatíva közötti választási lehetőség, azt felváltotta a számított érték alapú adóztatásra való kötelező áttérés 2009. évtől. Ez a rendelkezés azonban ismételten módosításra került ez év márciusában, amely újra választási lehetőséget biztosított az önkormányzatok számára.
    A számított érték alapú adóztatás a luxusadó megállapításához hasonló módszerrel történik. Az ingatlanok értékét nem egyedileg, hanem a Htv. mellékletében meghatározott értékhatárok keretei között saját rendeletükben állapíthatják meg az önkormányzatok. A fővárosi kerületi adóhatóságoknak a Fővárosi Önkormányzat luxusadó rendeletében meghatározott átlagértékeket kell alkalmaznia. A 2009. évtől hatályos értéksávok tervezetét a napokban küldte meg a Fővárosi Önkormányzat, aki a Gazdasági Kutató Intézetet kérte fel az illetékügyi hatóság (APEH) által közölt ingatlanértékek feldolgozására. A Fővárosi Önkormányzat kéri a kerületeket az értékövezeti rendszer felülvizsgálatára, „finomítására”, mivel a legnagyobb helyi ismerettel, a tényleges forgalmi értékek ismeretével a kerület rendelkezik. Fontos a helyes meghatározás abból a szempontból is, hogy ha valamely soroksári épület luxusadó hatálya alá tartozna, akkor az ebből származó bevétel a forrásmegosztás részét képezi.
    A számításokból kitűnik, hogy a számított érték alapú adóztatással a jelenleginél átlag 40-60%-os, telekadónál akár 100%-os adónövekedés is elérhető, de gondolni kell az adózók teherviselő képességére is. A törvény a lakásokra is kiterjesztené az adóztatási lehetőséget, de eddig Soroksár Önkormányzatánál nem került sor a magánszemélyek tulajdonában álló lakások megadóztatására.
    Nem javasolták a számított érték alapú építmény- és telekadó bevezetését, mert túl azon, hogy a felkészülési idő nagyon rövid, jelentős adóterhet jelent nemcsak a magánszemélyek, de a cégek részére is.
  • A képviselő-testület 330/2008. (VI. 17.) Ök. sz. határozatával döntött arról, hogy szándékában áll a Molnár-sziget déli csücskének értékesítése.
    Döntött továbbá arról is a képviselő- testület, hogy a pályázati anyag előkészítésére egy munkacsoportot hoz létre, melybe minden frakció és a Polgármesteri Hivatal is delegál 1-1 főt. A pályázati anyag elfogadását és a pályázat elbírálását saját hatáskörben kívánja a képviselő-testület lebonyolítani. A munkacsoportba az alábbi szemé lyek kerültek delegálásra:
    CIVIL FRAKCIÓ: Kolosi Ferenc képviselő
    MSZP-SZDSZ FRAKCIÓ: Somogyi László képviselő
    FIDESZ-ÖSSZEFOGÁS SOROKSÁRÉRT FRAKCIÓ: dr. Szabó Iván ügyvéd
    Polgármesteri Hivatal: Koncsekné dr. Kovács Ágnes ov.
    A munkacsoport 2008. június 24-én tartotta egyeztetését, melyen egyhangúlag az a döntés született, hogy a Bp., XXIII. 186685/2 hrsz-ú ingatlan értékesítése a képviselőtestület által meghatározott minimál vagy annál magasabb vételárat ajánló részére, de összességében a legkedvezőbb feltételeket ajánló részére történjék.
  • Bp., XXIII. 186685/2 hrsz-ú 19994 m2 területű beépítetlen terület megnevezésű ingatlant az önkormányzat vagyonának értékesítése, hasznosítása során alkalmazandó versenyeztetési eljárás szabályairól szóló 15/2004. (III. 26.) rendelet előírásainak megfelelően nyilvános pályázat útján hasznosítja öszszességében a legkedvezőbb ajánlatot tevő, de a minimálár megfizetését vállaló ajánlattevő részére.
    A Bp., XXIII. ker. 186685/2 hrsz-ú ingatlan értékesítésének minimális vételárát 700.000.000 Ft + ÁFA összegben állapítja meg.
  • A Budapest XXIII. ker. Szentlőrinci út – Ugarszél u. – Temetősor utcák által határolt területen 22 db önálló helyrajzi számú ingatlan gyakorlatilag egy közel 17 hektáros blokkban helyezkedik el. A hiteles tulajdoni lapok szerint és a helyszíni állapot alapján az ingatlanok megnevezése, hasznosítása: erdő, fásított terület. Az egyes területek fásítása eltérő, vannak sűrű faállományú területek, de az ingatlanblokk ÉNY-i részén ritka, ligetes területek is.
    Az ingatlanok területe jelenleg elhanyagolt, helyenként igen sűrű aljnövényzettel fedett gyalogosan csak nehezen lehet a belsőbb területet megközelíteni. Az ingatlanblokk és maguk az érintett ingatlanok is kerítetlenek. A határoló utcák közül az Ugarszél utcában a közüzemi víz, villany, gáz közművek kiépítettek.
    Az érintett ingatlanok a Kerületi Városrendezési és Építészeti Szabályzat (a továbbiakban: KVSZ) alapján az E-TG-XXIII-00 turisztikai erdő (célzott terület felhasználási módú) övezetbe tartoznak. Az övezetben a Budapesti Városépítési keretszabályzatban meghatározott építmények helyezhetőek el.
    A képviselő-testület úgy határozott, hogy a Budapest XXIII., 0195472-0195493 hrsz.-ú, 16 ha 9674 m2 területű külterületi, mezőgazdasági ingatlanokat árverés útján értékesíti a legmagasabb vételi ajánlatot tevő részére. Minimál ár: 204.000.000 Ft.
  • A képviselő-testület úgy határozott, hogy kezdeményezi a felmerülő költségek vállalása mellett a Magyar Állam tulajdonában, a Magyar Államvasutak Zrt. kezelésében levő Budapest XXIII. 185619 hrsz.-ú, 1.398 m2 területű, kivett udvar megnevezésű ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának térítésmentes Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat tulajdonába adását területfejlesztési célkitűzések megvalósulása céljából a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek., az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. tv. 36. §, az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 04.) kormányrendelet VIII. fejezet 50., 51. §, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. és Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat 25/2003. (VII. 18.) Ök. számú rendelete alapján.
  • A Közép-Magyarországi Operatív Program keretében 2008. június elején, KMOP-2008-2.1.1/B kódszámmal, pályázati kiírás jelent meg „Belterületi utak fejlesztése” támogatására, melynek célja az önkormányzati tulajdonban lévő települési belterületi földutak állandó burkolattal való ellátása, valamint kiegészítő infrastruktúra létesítése, a települési közlekedési infrastruktúra elvárt színvonalúra történő fejlesztése, a helyi közutak kiépítettségének növelése.
    A kerületben a pályázati feltételeknek a MÉLY-TERV Kft. által készített, 113/2007. tervszámmal rendelkező, a Budapest XXIII. kerület Horgászpart I. útépítési és felszíni vízelvezetési terve felel meg. A támogatás maximális mértéke a projekt tervezett elismerhető összköltségének függvényében változik. Miután a Budapest XXIII. kerület Horgászpart I. útépítésén tervezett összköltsége nem éri el a 200 millió Ft-ot, a támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 70 %-a.
    A képviselő – testület a KMOP- 2008-2.1.1/B kódszámú pályázat keretében, a Budapest XXIII. kerület Horgászpart I. ütem útépítési projekt megvalósításához, 70 millió Ft erejéig kötelezettséget vállal az önerő rendelkezésre állásáról.
    A 2009. évi önkormányzati költségvetésben biztosítja az önerő fedezetét.
  • Módosították a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának egészségügyi és Szociális Intézménye Alapító Okiratát. Az okiratban jegyzett szakfeladatok további tevékenységekkel bővültek.
  • Tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a jogszabályváltozásokról.
  • Tájékoztatót hallgattak meg a Soroksári Torna Egyesület helyzetéről. A megépült műfüves pályát nemcsak a Sportegyesület minden sportolója, hanem Soroksár sportszerető lakói is örömmel használják és veszik igénybe. Mivel a lelátó elkészült a korlátokkal együtt, így a 2007. évi labdarúgó utánpótlás bajnoki mérkőzések mellett az NB II keleti csoportjában szereplő felnőtt csapat tartalék pályájának is lehitelesítették. Az utánpótlás csapatok létszáma nagyon nagy mértékben megemelkedett. Ezért égetően nagy szükség lenne egy 40x30-as kis műfüves pályára.
    Sajnos a Haraszti út teljes hoszszában lévő elemes betonkerítést életveszélyessé nyilvánította az önkormányzat. A center pálya lelátójának állapota tovább romlott, némelyik része baleset- és életveszélyes.
    Továbbra is megoldhatatlan feladatokat jelent az illegális pályahasználók, behatolók, tolvajok és hobbiból szándékosan kárt okozók távol tartása.
    Az öltöző épület évenkénti tisztasági festése megtörtént, a helyiségek állandó javítással elfogatható állapotban vannak, de nem az igényeknek és a kornak megfelelőek. A center füves pálya gyep javítása és fűmaggal való átvetése megtörtént, a műtrágyázást ugyancsak elvégezték, az utóbbi évek folyamatos gyakorlatának megfelelően.
    A karbantartó géppark az elvégzendő munkákra elégséges. Ami saját erőből telik a karbantartás vonatkozásában, azt el is végezték. A melegvíz szolgáltató vegyes tüzelésű bojler kazánok cseréjét az önkormányzat megoldotta, azóta kifogástalanul működnek.
    A SorTe keretein belül működő szakosztályok: labdarúgás, kézilabda, aerobik
    Továbbra is a sporttelepen zajlanak a soroksári iskolák éves atlétikai versenyei (diák olimpia, iskolai tornák, foci tornák stb.), valamint iskolai sportnapokat is rendeznek a pályán. (Mikszáth sportnapok)
    Szabadidő sporttevékenység keretében a nyitvatartási idő alatt futni, kocogni lehet. A kispályás labdarúgást kedvelők rendszeresen használják a pályákat. A Duatlon egyesület kerékpáros edzéseit tartja a center pálya körül, alkalomszerűen. Rendelkezésre állnak olyan cégeknek, akik szervezett sport rendezvényt szeretnének tartani. A kerület óvodái is fölfedezték a sporttelepet, ugyan még nem rendszeresen, de már többször jelentkeztek be sportversenyek megtartására. Hétvégeken soroksári fiatalok nagy számban fociznak a műfüves pályán.
    A pénzügyi egyensúly fenntartása egyre nehezebb. További befektetőket, támogatókat szeretnének megnyerni a működéshez.
  • Tájékoztatót hallgattak meg a kerületi sportéletről. 2007/2008. tanévben megrendezésre került sportesemények:
    – 2008. április 23-án 11. alkalommal került megrendezésre a kerületi NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK SPORT DÉLELŐTTJE
    XXIII. kerületi DIÁKOLIMPIA
    1.) 2007. október 11. MEZEI FUTÓVERSENY (Molnár-sziget)
    2.) 2007. október 18. ATLÉTIKA váltó és egyéni verseny (SORTE pálya)
    3.) 2007. november 13 és 14. PARTIZÁNLABDA ( Mikszáth és Grassalkovich Isk.)
    4.) 2007. november 19. ASZTALITENISZ (Mikszáth Isk.)
    5.) 2007. december 6. MIKULÁS KUPA-JÁTÉKOS SORVERSENY (Török F. Ált. Isk.)
    6.) 2007. december 13. LUCA NAPI LÁNY FOCI (Grassalkovich A. Ált. Isk.)
    7.) 2008. január 7. és 9. illetve 16. és 17. KOSÁRLABDA (Török Fl. Á.Isk.)
    8.) 2008. január 19. SAKK (Páneurópa Ált. Isk.)
    9.) 2008. február 28. ÚSZÁS (XVIII. Ker. Kastélydombi Uszoda)
    10.) 2008. április 3. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS (SORTE pálya)
    11.) 2008. május 14. és 15. ATLÉTIKA (SORTE pálya)


SZABADIDŐS RENDEZVÉNYEK
1.) 2007. szeptember 23. Soroksári Napok rendezvény sorozat: IFJÚSÁGI VÁNDOR KUPA Váltóverseny iskolák között (Grassalkovich A. Ált. Iskola)
2.) 2008. május 12. IX. „Mozdulj Soroksár” nyílt duatlon verseny.

ORSZÁGOS RENDEZVÉNY
1.) 2008. május 21. KIHÍVÁS NAPJA
Ismét remek sport programok várták a mozogni vágyó és a játékban résztvevő gyerekeket és a Soroksári Tenisz Club reggel 7-től kora délutánig ingyenesen várta teniszezni vágyókat. A Molnár-szigetre délelőtt lefutottak a Páneurópa Iskola tanulói, akiket a felfújható játékvilágból az élő cso-cso, sportbemutatók, kispályás labdarúgás és még sok egyéb sportolási lehetőség várta a mozogni vágyókat. A Soroksári Torna Egyesület műfűves pályáját kispályás labdarúgó csapatok vették birtokba. A SOSE sportolói nyílt edzéssel várták az érdeklődőket. A Török Flóris Általános Iskola erre a napra átalakult sportcentrummá: Volt: akadályverseny, kosárlabda, aerobic, görkorizás, kerékpározás, kézilabda, itt is élő cso-cso és még felsorolhatatlanul sok sportolási lehetőség várta az érdeklődőket.
V. kategóriában 25 település között a 2. helyezést érte el a kerület.

KERÜLETEK KÖZÖTTI RENDEZVÉNYEK
1.) 2008. április 23. NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK SPORT DÉ- LELŐTTJE.
2.) 2008. május 17. „ Lesz Foci” Fővárosi Kispályás Labdarúgó Kupa
A Kőbányi Önkormányzat által rendezett fővárosi kerületek hagyományos „Lesz Foci” kispályás labdarugó kupáján vett részt Soroksár Önkormányzat csapata. Fővárosi önkormányzatoktól 12 csapat nevezett be: a II.,V., IX.,X., XI., XIII., XVI., XVII. XIX., XXI., XXIII. kerület valamint a Főváros csapata. Két évig Soroksár csapata szerezte meg az első helyet, ami az idén sajnos nem sikerült.

RENDEZVÉNYEK
1.) 2008. március . SOROKSÁR KUPA Nemzetközi súlyemelő verseny
3.) 2008. május 10. GOLDSTAR KUPA SOROKSÁR Nemzetközi Taekwondo verseny
4.) 2008. június 4. “XXIII. kerületi SOROKSÁRI ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN” és „SOROKSÁR KIVÁLÓ DIÁK SPORTOLÓJA” ünnepség
XXIII. kerület Önkormányzata és a Soroksár Sportjáért Közalapítvány díjátadó ünnepsége azoknak a tanulóknak, akik budapesti I. helyezést és/vagy országos és nemzetközi versenyen I.-III helyezést értek el budapesti, országos, nemzetközi sportversenyeken és tanulmányi eredményük négyes átlag feletti. Kiosztásra kerültek a „Soroksár kiváló diák sportolója” kitüntető címek azoknak a diákoknak, akik sporttevékenységükben teljesítettek kiemelkedően. Az idén a két kategóriában 112 tanuló kapta meg a kitüntető címeket. Az ünnepségen került sor azoknak a testnevelőknek, sportegyesületi vezetőknek, edzőknek, intézményvezetőknek a köszöntésére, akik folyamatos munkájukkal segítik a kerület sportéletét.

NEMZETKÖZI KAPCSOLATTARTÁS
2008. május 21-26. között a Bulgáriában nemzetközi versenyen vett részt Soroksár U13 labdarúgó csapata.


XXIII. kerületben működő sportegyesületek
1. Soroksári Torna Egyesület
2. Regatta Club Soroksár
3. SORI-TE Karate Sportegyesület
4. Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület
5. GOLDSTARS Sportegyesület
6. Hansoo SE Soroksár
7. Soroksári Tenisz Club
8. JUSTITIA SC
9. Török Fl. – Törekvés SE
10.Európa 2012 Kulturális és Sportegyesület
11. FUTSALSA Football Club SE KHT

  • Meghallgatták a Fővárosi Közgyűlés Kerületi Küldöttjének tájékoztatóját.
  • Meghallgatták a Jahn Ferenc Délpesti Kórház Tulajdonosi Felügyelő Tanács tagjának tájékoztatóját.
  • Meghallgatták a Heim Pál Gyermekkórház Tulajdonosi Felügyelő Tanács tagjának tájékoztatóját.
  • Tájékoztatót hallgattak meg a „Tiszta Soroksárért” napok előkészítéséről. Az őszi akciót november 7-8-ra hirdeti meg az önkormányzat.
  • Beszámolót fogadtak el a közhasznú és közcélú foglalkoztatás 2008. I. félévi működéséről. A Szociális Foglalkoztatóval napi kapcsolatot tartó Szociális és Családvédelmi Osztály a munkafelajánlások hatására a rendszeres szociális segélyben részesülők közül a félév során mintegy 37 fő támogatását szüneteltetheti arra az időtartamra amíg az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásban részt vesznek.
    A középfokú végzettséget nem igénylő foglalkoztatási kategóriában (pl. a „roma program”) a havi bruttó bér 69.000 Ft-ot. Középfokú végzettséget igénylő munkakörökben 82.800 Ft és 86.300 Ft, a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben a havi bruttó bér 90.000 Ft. Segédmunkás munkakörben 20 fő, egyéb irodai jellegű foglalkoztatásban 3 fő, szociális asszisztensként 7 fő, brigádvezetőként 1 fő dolgozik. A közcélú foglalkoztatottak elsősorban az intézményekben dolgoznak a fentiek szerinti munkakörökben.
    A jelentkezők száma továbbra is jelentősen meghaladja az álláshelyek számát. 
    A kommunális területen dolgozók fő tevékenységei (2008. január 01-május 31-ig).
    A dolgozók a kerület intézményeiben és közterületein segítik a közfeladatok színvonalasabb ellátását. Összesen 15.852 munkaórát teljesítettek, a munka értéke piaci áron számolva (850 forintos rezsi órával számolva) mintegy tizenhárommillió Ft.
    Tevékenységek:
    • takarítás, szemétgyűjtés-szállítás, rendezvény 12.514 munkaóra
    • árokásás, ároktakarítás, csatorna tisztítás 858 munkaóra
    • fűnyírás 1.048 munkaóra
    • hó eltakarítás, ügyelet, jégmentesítés 1.432 munkaóra
    A 2008. I-VI. havi költségfelhasználás.
    A közfoglalkoztatás bérköltségei a december-májusi béradatok eredményeképpen (májusi prognosztizálva), a dologi költségek vonatkozásában pedig a január – június 15-ig történő felhasználás alapján készült. Ennek alapján a közfoglalkoztatotti státuszok közvetlen bérönrész felhasználása 10.700 eFt, ez a módosított éves előirányzat 47 %-a, az időarányos maradvány 600 eFt. A közcélú foglalkoztatás viszont már felhasználta a központi támogatás 66%-át. A foglalkoztatás dologi többletköltsége 2.376 eFt, azaz 26 %-os felhasználást mutat. E költségeket jellemzően (2.313 eFt mértékben) a városi kommunális feladatokra fordították. A szervezési, irányítási költségek időarányos része a módosított előirányzatnak megfelelően az első negyed évre a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat felé 4.350 eFt, a második negyedévre a Soroksári Szociális Foglalkoztató NKFT felé 4.510 eFt mértékű.
    A második félévi keretek
    Az első félévi közhasznú foglalkoztatási átlag 17 fővel elmaradt a tervezettől. Ez fedezetet teremtett az áprilistól megnövelt irányítási költségekre. A jelenlegi kondíciók mellett finanszírozható lesz június végére beálló 50-52 fős létszám. Ez 16-18 közcélú státusz, és 32-34 közhasznú státusz finanszírozását teszi lehetővé, amennyiben a magasabb támogatottságú roma program futtatható.


A napirendek megtárgyalása után többek között az alábbiakról esett szó:


Az OKKB-be László Istvánt delegálták. Az új külsős bizottsági tag a jelenlevők előtt tette le a hivatali esküt.
Képviselői indítványban hangzott el az igény a Táncsics Mihály utca keleti oldalának járdajavítására a Páneurópa iskolától a Tárcsás utcáig.
A Rianás utcába szabályosan nem lehet balra bekanyarodni. A Fővárosi Közlekedési Ügyosztályhoz évek óta hiába fordul az önkormányzat, megoldás még nem született. Az érintett szervek ismételt megkeresését szorgalmazták képviselői hozzászólás keretében.


Kérdésként merült fel, hogy mikor szállítják végre el a Haraszti úti telephelyről az illegálisan ideszállított külföldi szemetet. Információk szerint az ugyanilyen módon Magyarországra szállított szemét nagy részét már visszaszállították a származási országba. A Soroksáron elhelyezett szemét még mindig ott van, ráadásul egy étterem közelében.


Több képviselő felhívta a figyelmet a parlagfű közterületen és magánterületen fellelhető előfordulására. Hiába minden kaszálás, ha a rendezetlen területek szennyezik pollenjeikkel a kaszált területeket.

 
 

info@ph.soroksar.hu


2012 - Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Készítette: eWorld