Először a polgármester tájékoztatott az elmúlt időszak rendezvényeiről, majd ismételten felhívta a képviselők figyelmét a Polgármesteri Hivatal év végi nyitva tartására.
Mint minden évben, 2008-ban is a decemberi napirendek között szerepelt a polgármester jutalmának előterjesztése. Geiger Ferenc levetette a napirendek közül a témát és bejelentette, hogy a jelen gazdasági helyzetre való tekintettel, nem vesz fel jutalmat.
A Hivatalban az utolsó munkanap december 19-én (pénteken) lesz, természetesen a Hivatalban lesz ügyelet. Az első munkanap 2009. január 5.
A továbbiakban a következőkről tájékoztatott:
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Komplex szervezet fejlesztés Soroksár Polgármesteri Hivatalában” című pályázat 43.426.800 Ft támogatást nyert.
A Millennium-telep HÉV útátjárónál fénysorompó telepítése ügyében írt önkormányzati megkeresésre a BKV Zrt. vezérigazgatója tájékoztatást adott, hogy egy új automatikus fénysorompó telepítése 30-50 MFt költségigényű. Az útátjárók felújítása 20-40 MFt forrásigénnyel jár. A Társaság 2009. évi várható forrásai a beruházások megvalósítását nem teszik lehetővé. Az új fénysorompó telepítése leghamarabb 2010-ben történhet meg, célszerűen az útátjáró felújításával együtt.
Az őszi Tiszta Soroksárért Napok alkalmával 1930 kg lakossági veszélyes hulladék került begyűjtésre. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a közterületekről 36 m3, a kerületi iskolákból a Szociális Foglalkoztató 18 m3 hulladékot szállított el.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az önkormányzat azon megkeresésére, melyben a Szentlőrinci út – Szent László u. keresztezésében lévő kátyúkra hívták fel a figyelmet tájékoztatott, hogy Soroksár fő- és tömegközlekedési útjait Útellenőri Szolgálatuk folyamatosan ellenőrzi és az észlelt hibák javításának megrendeléséről gondoskodik. A burkolat javítása 2008. november 6-án megtörtént.
Budapest Főváros Önkormányzata Közlekedési Ügyosztálya az önkormányzat által írt levelekre az alábbi tájékoztatásokat adta:
A XXIII. Grassalkovich út 297. sz. alatti Napsugár óvoda előtti szervizúton nyilvántartásuk szerint mind a „Gyermekek” veszélyt jelző tábla, mind a 30 km/h-s „Sebességkorlátozás” jelzőtábla szerepel. Az Ócsai úti szervizút felől a teherforgalom behajtás is korlátozott, így további forgalomszervezési intézkedés nem szükséges. A meglévő forgalmi rend ellenőrzésére és szükség szerinti helyreállítására felkérték a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságát. A forgalmi rend betartatása érdekében tett megkeresést megküldték a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságnak.
A Grassalkovich út – Dobó u. közlekedési problémái kapcsán bejárást hívott össze az Ügyosztály, melynek alapján megállapították, hogy a jelzőlámpás csomópont fázisterveinek módosítása nem indokolt, hiszen a csomópont jelenleg is kapacitáshiányos. Az 5-ös számú országos főközlekedési út fővárosi szakaszán a főirányú forgalom korlátozása a Dobó utcai minimális kikanyarodó forgalom érdekében nem fogadható el.
A Dobó utcából történő kikanyarodás elősegítése érdekében a Grassalkovich úton a kereszteződés előtt további 10 m hosszban a megállás megtiltását és forgalom elől elzárt területként való jelölését támogatják. Lassítóilletve gyorsító sáv létesítése a forgalmi adatok alapján nem indokolt. A Dobó utcába kért várakozási tilalom a jelenlévők szerint nem indokolt, hiszen nem jellemző ott a közterületi parkolás.
A Grassalkovich út városcentrum irányú forgalmi sávjaiba létesítendő „Különösen veszélyes hely” burkolati jel megvalósítása nem indokolt, mert még csúcsidőben is igen alacsony a Dobó utcából balra nagyívben kikanyarodó járművek száma. Egy ilyen – a főútvonalon közlekedők számára látszólag indokolatlan burkolat jel – annak figyelmen kívül hagyásához, végső esetben a jelzés lejáratódásához vezethet.
Véleményük szerint forgalomtechnikai, közlekedésbiztonsági szempontból a legjobb megoldás az alacsony forgalmú, de közlekedésbiztonságilag aggályos szabályozatlan balra kanyarodó mozgások letiltása lenne. A balra kanyarodó irányok fenntartása esetén a közlekedésbiztonság javítása érdekében megoldást jelenthet a Rézöntő utcai forgalomirányításba történő bevonása a kereszteződésnek. A jelzőlámpás szabályozás bővítése azonban – a fővárosi források, ill. a megoldandó feladatok közlekedésbiztonsági sorrendjét figyelembe véve – fővárosi beruházásban nem várható.
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. jelezte, hogy a Társaság a Főpolgármesteri Hivatal megbízásából üzemelteti a fővárosi kisvízfolyásokat, köztük a Gyálipatak 1-es ágát is. Az erre biztosított keretösszeg a patak évente kétszer történő kaszálását teszi lehetővé, amit a vegetáció szempontjából optimális időben végeznek el. A vízfolyás kétszeri gépi kaszálása 2008. október végére elkészült, jellemzően úgynevezett mulcsolásos, felaprításos technológiával, mellyel lehetővé válik a kaszálék növényzet közti lebomlása és biológiai hasznosítása, így a szálas kaszálék vízbe jutása elkerülhető. Az önkormányzat október 20-i levelével közel egy időben, szokásos időszaki helyszíni szemlén mérték fel a várható téli időjárás előtt még szükséges munkákat, és intézkedtek a keletkezett torlaszok eltávolítására, valamint a gépi kaszálás kiegészítéseként szükséges kézi kaszálások befejezése érdekében. A természetes hordalékot több mellékágban is munkagéppel, rendszeresen eltávolítják, de az 1. ág torkolatának közelében annak – egyébként kívánatos – kiülepítésére, a nem torlasz- szerű, víz által szállított anyagok felfogására és eltávolítására nincs műszaki lehetőségük, ilyen célú fejlesztésre a Főpolgármesteri Hivatal jelenleg nem biztosít számukra anyagi forrást. A hordalékok keletkezése a vízgyűjtőn kialakult általános természeti körülmények következménye, azok megjelenését általában nem tudják befolyásolni. A patak Budapest közigazgatási határán kívülről is hordalékot szállítva érkezik be a főváros területére, mellyel kapcsolatban javasolják a Vízügyi Igazgatóság megkeresését is. Megkezdődtek a Vecsés út (Templom u. és Grassalkovich szervizút, valamint a Grassalkovich út és Felső-Dunasor közötti szakaszon) burkolat felújítási és vízelvezetési munkálatai.
Befejeződött az igencsak rossz állapotban lévő földutak (Közös legelő dűlő, János apostol u., Sodronyos u., Szőlődomb u., Horgász part, Elvira u., Gyár köz, Vágó u., Vágó köz, Vadevezős u.) egyes részeinek zúzalékos kátyúzása, valamint gépi profilozása.
A közhasznú munkások bevonásával ismételten felszámolásra kerül a Nyír utcában, Temető soron, Fatimai utcában egyes illegális sitt, szemét, törmelék halom.
A Templom u. és Hősök tere csomópontban a Templom utca burkolat felújítási munkáit végző kivitelező garanciális kötelezettségének eleget téve a Fővárosi Önkormányzat megbízása alapján a kopóréteg cseréjét elvégezte.
A Szociális és Családvédelmi Osztályon az igényjogosultak részére a támogatások kifizetése folyamatos. Ilyenkor ünnepek előtt a kérelmek száma jelentősen emelkedik, erre számítani kell, azért úgy ütemezik a rendelkezésre álló éves előirányzat felhasználását, hogy a kérelmeket teljesíteni tudják.
A Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 20/A. §-a alapján a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek (akiknek igényjogosultsága november 1-jén fennáll) 5500 Ft pénzbeli támogatásra jogosultak. Az igényjogosultak részére 613 gyermek részére a pénzbeli támogatás kiutalása 2008. november 27-én megtörtént 3397 eFt összegben. Levélben előre értesítették az igényjogosultakat a kiutalás időpontjáról és a támogatás gyermekenkénti összegéről. Ez normatív támogatás, előre meg kell igényelni, és amikor a pénz megérkezik, azután kerül sor a kiutalására.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet EU élelmiszersegély program keretében a soroksári hátrányos helyzetű családok számára jelentős mennyiségű élelmiszeradományt biztosított. A 11200 kg liszt, 3584 kg tészta és 3200 kg keksz 1600 db csomag (7 kg liszt, 2 kg tészta, 2 kg keksz) összeállítását tette lehetővé. Az élelmiszer átvételére jogosultak listáját a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkatársaival állították össze, és együtt bonyolították le az élelmiszercsomagok kiosztását is 2008. december 2-án, 3-án, és 4-én. A jogosultakat írásban kiértesítették, az élelmiszer kiosztását a Kiosztási Adatlapon kellett rögzíteni, az átvételt aláírással igazolni.
A felnőtt háziorvosok megállapodtak abban, hogy a Táncsics Mihály u. 104. szám alatti háziorvosi rendelőkben dolgozók kétévente, de legközelebb 2009. január 1-től műszakot cserélnek. 2009. január 1-től hétfőn, szerdán 8-12 óráig, kedden és csütörtökön 16-20 óráig rendel: Dr. Horváth Judit, Dr. Havrilik György és Dr. Szepes Miklós (pénteken páros héten délelőtt, páratlan héten délután).
2009. január 1-től hétfőn és szerdán 16-20 óráig, kedden és csütörtökön 8-12 óráig rendel: Dr. Révész Katalin, Dr. Jakab Erzsébet és Dr. Varga Ida (pénteken páros héten délután, páratlan héten délelőtt).
A 2008. december 1-től nyugdíjba vonuló Dr. Besenczi László helyettesítését Dr. Havrilik György elvállalta a praxis betöltéséig.
A II. féléves adóelmaradások behajtása érdekében az elmúlt időszakban az adócsoport által kibocsátott 3000 db fizetési felhívásra 618 magánszemély fizette be tartozását összesen 15.454 eFt összegben. 676 magánszemélyt kerestek meg telefonon hátralékának rendezése érdekében, akik közül 124 fő fizetett be a házipénztárba, 186 fő ígéretet tett a befizetésre. Azon személyek esetében, akik elzárkóztak a fizetéstől, megkérték a munkahelyi adatokat és intézkedni fognak a munkabér letiltás érdekében.
Külön foglalkoztak a cégek adóhátralékaival. Fizetési felhívásokra 15.301 eFt érkezett októberben. Folyamatosak a telefonos sürgetések, inkasszó lehetőségével is éltek 40 cég esetében.
Összességében októberben a behajtható adóhátralék 123,3 MFt volt, amely az intenzív behajtás eredményeként 79,6 MFt-ra csökkent.
A napirend előtti felszólalások keretében az alábbiak hangzottak el:
Lakossági kérést követően hangzott el képviselői indítványként, hogy vizsgálják ki a MÜGU telephelyen működő fémátvétel körüli anomáliákat. A fémhulladék átvételi ára soha nincs feltüntetve, és a mérés eredményét az eladó nem láthatja.
Elhangzott, hogy Pesterzsébet felöl a Vágóhíd utcán érkezők jobbra nehezen látnak ki az Alsóhatárút felől. Ott néhány fa kivágásával ez a probléma megoldható lenne. A Külső Vörösmarty és az Alsó-határút kereszteződésénél, ahol a 36-os busz megállóját helyezték el, a jobboldali elsőbbségadás kötelező táblát a buszmegálló táblája takarja. Ebben sürgették az intézkedést.
Szintén említés történt arról, hogy lakosok kérték a Tartsay utcai megálló áthelyezését, melyet sajnos a Főváros elutasított. Ígéretet tettek azonban arra, hogy fedett megállót építenek ki. Ezt a lakosok örömmel fogadták és várják.
A Tószeg és Ugarszél utca lakói kérik, hogy a kátyú-mentesítést végeztesse el az önkormányzat.
Ismételten kérték a Temetősor belterületi határáig a közvilágítás kiépítését.
Szóvá tették, hogy immár nem először szemetet és maradék zúzalék követ hagynak a kivitelezők a HÉV vonala mentén a felújítások után. Kérték az önkormányzat közbenjárását, ezek elszállíttatásában.
Felmerült annak kérdése, hogy mikorra tervezik Soroksár teljeskörű ivóvíz ellátását. A válaszból kiderült, hogy a megvalósulásnak sok esetben nem is csak forráshiány az akadálya, de a közművek kiépítésének az is feltétele, hogy az érintett területek szabályozottak legyenek. Ez nagyon sok külterületi részen, sőt belterületi részen sem adott. Addig nem lehet közműveket tervezni, amíg nem ismert, hogy hol lesznek utcák.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Templom utca jó minőségének köszönhetően megnövekedett rajta a forgalom. A Vecsés utcai kereszteződésen nagyon sok gyermek és idős ember igyekszik átjutni. A környék lakói olyan gyalogos közlekedést elősegítő intézkedés végrehajtásában kérik az önkormányzat közbenjárását, mely baleset mentesebb közlekedést segíthet elő az említett területen.
Felhívták arra a figyelmet, hogy a Grassalkovich út Soroksár-Felsőre eső szakaszán ismét megsüllyedt az út, a csatornafedők billegnek, pedig nem is olyan régen csináltatta meg a Főváros. Felháborító, hogy egy ilyen nemzetközi szintű útszakaszt ennyire minősíthetetlen módon csináltat meg a Főváros. A javítási munkák elvégeztetése érdekében kérték az önkormányzat közbenjárását az illetékeseknél.
Orbán Gyöngyi és László Zoltán fővárosi képviselők interpelláltak a kétszintű kereszteződés kiépítése érdekében. Az interpellációt és az arra adott választ átadták a polgármesternek, és kérték, hogy a testület foglalkozzon az üggyel, mert mérhetetlen cinizmus és tudatlanság árad a főpolgármester-helyettes válaszából.
Kérték, hogy járjanak Soroksáron is a FKF Zrt. által működtetett un. „zöld autók”, melyek nemcsak a leveleket, hanem a levágott gallyakat és ágakat is elszállítják.
Elhangzott, hogy a közlekedési tanácsnok kérésére már nagy részben lecserélték a 66E járatokat csuklós buszokra.
A napirend előtti felszólalásokat követően többek között az alábbiakról tárgyaltak a képviselők:
A helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. értelmében az építményadóra és a telekadóra vonatkozó törvényi felső mértékek 2005. január 1-től a KSH által közzétett fogyasztói árszínvonal változással – 2003. évtől kezdődően az adóévet megelőző második évig eltelt évek inflációs adatával korrigálva – valorizálhatóak. A törvényi felső mérték és a valorizáció együttesen határozza meg ezen adónemekben az adómaximumot.
A KSH által közzétett adatok alapján az infláció 2003. évben 4,7 %, a 2004. évben 6,8 %, a 2005. évben 3,6 %, a 2006. évben 3,9 % és a 2007. évben 8 % volt.
A bevételek alakulását nem befolyásolja a lakóövezeti, döntő többségében magánszemélyeket érintő jelenlegi 85 Ft/m2 telekadó mérték. 2006. évben történt e tekintetben az utolsó módosítás 80 Ft/m2-ről 85 Ft/m2-re, ezért annak megváltoztatását most nem javasolták.
A fővárosi kerületek adómértékének alakulását tükröző táblázat szerint a 2008. évben 15 kerület élt a maximális adóemelés lehetőségével, azaz építményadóban 1080-1083 Ft/m2, telekadóban 240 Ft/m2 mértékkel. Az adómértékek megemelésével 65,3 M Ft bevétel növekedésre lehet számítani jövőre.
Az adórendelet mentesíti az építményadó alól azon lakásokat és üdülőket, amelyeket a magánszemély saját maga vagy egyenes ági rokona életvitelszerűen használ. Szigorították ezen mentességi kitételen annyiban, hogy az életvitelszerűségen túl a lakóhely létesítésének kötelezettségét is előírták. Az életvitelszerűség tényét ellenőrzési eljárás keretében vizsgálják, amelyet az adókötelezettség bármely időszakában megtehet az adóhatóság.
Mentes a telekadó alól a magánszemély tulajdonos vagy vagyoni értékű jogosultja a beépítetlen belterületi ingatlan után, ha azt saját nevére szóló jogerős építési engedély alapján lakóházzal építi be.
Az adómentesség az építési engedély jogerőre emelkedését követő évtől kezdődik abban az esetben, ha az építkezést két éven belül igazoltan meg is kezdi az ingatlanon. Ha az építési munka a fenti határidő alatt nem kezdődött el, az adót visszamenőlegesen, késedelmi pótlékkal növelve kell megfizetni. A mentesség kizárólag a telek egy lakással való beépítése esetén vehető igénybe, amelynek időtartama a használatba vételi engedély megszerzéséig, de legfeljebb az építkezés megkezdését követő 3 évig tarthat.
A rendelkezésre álló adatok szerint építményadóban az elmúlt 10 évben 2,1 M Ft, míg telekadóban 120 M Ft alól adtak mentességet az érintett adóalanyoknak.
Módosult a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban: Kr.) a méltányolható lakásigényre vonatkozó rendelkezése, ezért vonatkozó helyi rendeletet, Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának a helyi támogatásról szóló 42/2006. (XII.15.) sz. rendeletét /a továbbiakban: Htr./ is módosítani kell.
A javaslat az volt, hogy a Htrben csak a Kr-re vonatkozó utalást szerepeltessék a jövőre nézve. További jogtechnikai változtatást, valamint pontosítást is javasolták átvezetni a Htr-en.
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának a közalkalmazottak lakáscélú támogatásáról szóló 43/2005. (XI.27.) sz. rendeletét /a továbbiakban: Közr./ szükséges összhangba hozni a Kjt. (a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv.) módosításaival, valamint beépíteni azokat a rendelkezéseket (polgármester átruházott hatáskörébe történő telepítéssel – hasonlóan a helyi támogatáshoz), melyeket a Htr. kapcsán a gyakorlat már felvetett (pl. jelzálogjog ranghelycseréjéhez hozzájárulás). Gondoskodni kell továbbá az Áht. (államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv.), valamint a Szja. tv. (a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv.) miatti pontosítások átvezetéséről.
A soroksári intézményekben – kivéve a főzőkonyhával rendelkező II. sz. Napsugár Óvodát és a Bölcsődét – a gyermekétkeztetést a Junior Vendéglátó Zrt. látja el. A Junior Vendéglátó Zrt. 1500/2008. számú leiratában közöltek szerint a 2009. évre vonatkozó árajánlatát megtette: 2008. év eddig eltelt időszakában az élelmiszerek drágulása jelentősen meghaladta a tervezettet, az első félévben a változás 6,9 %-os volt. A következő hónapokban még emelkedhet a mutató, aránya egyelőre kérdéses. A nyersanyagnorma jelenlegi forint értéke nem teszi lehetővé a 67/2007. (VII.10.) GKM-EüM-SZMM együttes rendeletben javasolt tápanyag és élelmi anyag mennyiségi és minőségi betartását. Az üzemeltetési költségek (gáz, víz, csatorna, elektromos energia, munkabér és közterhei, üzemanyag) emelkedése szintén meghaladta az előrejelzésekben prognosztizált szintet. 2009- ben az óvodai egész napos étkeztetés térítési díja: 535 Ft, az iskolai egész napos étkezés térítési díja: 661 Ft, Felnőtt szociális ebéd térítési díja: 487 Ft, Gondozóházi ellátás díja: 1276 Ft, Idősek egész napos ellátása: 740 Ft.
A II. sz. Napsugár Óvoda napi nyersanyag normája 360 Ft, mely a 2008. évi árhoz képest 5,9 %-os emelést jelent. A Bölcsődéjé 420 Ft, mely a 2008. évi árhoz képest 7,7 %-os emelést jelent.
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működtetésére 1998. január 1- jétől határozatlan időre szóló ellátási szerződést kötött a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattal. (A szervezet neve 2004. május 25- én megváltozott, a neve: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.)
Az ellátási szerződést évente módosítják, a költségvetési rendeletben határozzák meg a működéshez nyújtott támogatás összegét. Ebben az évben a feladat ellátásra az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 11/2008. (III. 10.) rendeletben 25.920 eFt támogatást állapított meg. Ebből a normatíva összege 17.194 eFt. Javasolták, hogy a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat feladatellátására az önkormányzat a 2009. évre is kössön ellátási szerződést a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata 2007. január 1-től határozatlan időre szóló ellátási szerződést kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel „Nappali ellátás” mint alapellátási forma biztosítására szenvedélybetegek számára feladat ellátására. A Magyar Köztársaság éves költségvetéséről szóló törvényben meghatározásra kerülő – időskorúak, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalanok nappali intézménye ellátása – jogcímen igényelhető normatív állami hozzájárulás igénylésére a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Szenvedélybetegek Nappali Intézménye fenntartója jogosult. Az önkormányzat e feladat ellátására további pénzügyi támogatást nem biztosít, a 2007. január 1- től szóló határozatlan idejű ellátási szerződést nem kívánja módosítani.
A Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (továbbiakban: KMRFT) a 2008. szeptember 26-i döntésével támogatásban részesítette a Bp. XXIII., Vecsés út burkolat- felújítási munkáit a Grassalkovich szervízút – Felső-Duna sor között, valamint a Templom u. – Grassalkovich szervízút közötti szakaszon.
A Magyar Államkincstár (továbbiakban: MÁK) a 2008. október 31-én kelt, a támogatási szerződéskötést előkészítő levelében rögzítette, hogy a maradványról le kell mondani a lehető legrövidebb időn belül. A lemondó nyilatkozatot a rendelkezésre állást követően azonnal meg kell küldeni a MÁK-nak. A maradvány ez idő szerint a KMRFT által megítélt támogatás és a szerződések alapján figyelembe vehető támogatás összegének különbözete.
A közbeszerzési eljárás alapján létrejött kivitelezési szerződések azonban tartalmaznak nem támogatható tevékenységeket is (pl. szegély építés, vízelvezető folyóka létesítése). A teljes kivitelezési költség a Bp. XXIII., Vecsés út, Grassalkovich szervízút – Felső-Duna sor közötti szakasz útfelújítási munkáira 21.119.405 Ft, a Templom u. – Grassalkovich szervízút közötti szakasz munkáira pedig 13.576.403 Ft.
A nem támogatható tevékenységek megvalósítása a saját forrás terhére történik a 366/2008. (VII.8.) Ök. sz. és a 367/2008. (VII.8.) Ök. sz. határozatok szerint. A decentralizált támogatási maradványról történő lemondásról hoztak határozatot a képviselők.
A képviselő-testület I./1 a 2008. évben – hivatkozva a közterületekés városrésznevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről szóló többször módosított 9/1989. (1990. I. 31.) Főv. Tan. rendelet 17. § (4) bekezdésére – az alábbi közterületeteket nevezi el.
Közterület helyrajzi száma és neve: (196193/23) hrsz.: Tő utca (196193/37) hrsz. Középkert utca (196193/50) hrsz. Levél utca
2007. május 2-i Városfejlesztési és Kommunális Bizottsági ülésen a Bizottság 31/2007.(V.2.) számú határozatával úgy döntött, hogy elkészítteti a Budapest XXIII. kerület, Soroksár M0 autóút – Gyáli patak 2. ága – 196245 hrsz.-ú út – 196239 és 196238/5 hrsz.-ú út által határolt terület szabályozási tervét. Budapest Főváros Településszerkezeti tervének terület-felhasználás elnevezésű tervlapján a lehatárolt területrész „Infrastruktúra feltételhez kötött jelenleg külterületi fejlesztési funkcióváltó területként” van feltüntetve, egy közel 120 hektáros, összefüggő nagyobb terület részét képezve.
A szabályozási terv a tulajdonosok finanszírozásából elkészült, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (továbbiakban: Étv) 9. § szerinti véleményezési eljárást az önkormányzat elindította, azonban a terv véleményeztetésére nem került sor, mivel a Fővárosi Önkormányzattal folytatott előzetes egyeztetések során nem sikerült tisztázni, hogy a terület övezeti átsorolásához milyen egyéb fejlesztési feltételeket kell teljesíteni.
A terület fejlesztéséhez teljes közműellátottságot kell biztosítani, azonban az egyéb infrastruktúrális fejlesztések pontosításához, ütemezhetőségéhez az összefüggő nagyobb területnek egy átfogóbb vizsgálata szükséges.
A képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Soroksári elkerülő út menti fejlesztési terület területhasznosítási, keretövezet-módosítási hatástanulmányára, valamint ütemenként elkészítendő kerületi szabályozási terveire vonatkozó tervezési programot.
A kerületi általános iskolákban 2004. október 1-jétől 1000 tanuló számára naponta 2 dl tejet vagy kakaót és 1 db kiflit biztosít az önkormányzat. A jelenlegi szerződés a SOLE-MIZO Zrt-vel és a T & T Kft-vel 2008. december 31-ig érvényes. Az iskolatej és kakaó szállítására a közbeszerzési törvény változása miatt ez idáig nem ismert, hogy szükséges-e közbeszerzést kiírni, amennyiben igen, annak eredménye csak a 2009-es év elején várható.
A kifli beszerzéséhez három árajánlatot kértek a szállítóktól. Csak egy árajánlat érkezett a jelenleg is szállító T & T Kft-től. Miután az intézmények az előző években is elégedettek voltak a T & T Kft-vel, velük kívánják szerződést kötni a következő évben is.
Mivel az önkormányzat a 2009- es évben is biztosítani kívánja az iskolatejet, kakaót és kiflit a tanulók számára, annak összege előzetes számítások alapján 14.335 e Ft ÁFA-val együtt (iskolatej, kakaó esetében 10.860 e Ft, a kifli esetében 3.475 e Ft), melyre kötelezettséget kellett vállalni a 2009. évi költségvetés terhére.
Beszámolót fogadtak el a képviselők a közhasznú és közcélú foglalkoztatás 2008. évi működéséről. A képviselő-testület 560/2007. (XII. 4.) Ök. sz. határozata rögzítette a 2008. évi közfoglalkoztatás kereteit. Ez szerint az önkormányzat 45 fő közhasznú és 20 fő közcélú, összesen 65 fő támogatatott státuszt biztosított a kerületi munkanélküliek foglalkoztatására. Az ehhez szükséges önrész fedezésére 48.900.000 Ft mértékben kötelezettséget vállalt a 2008. évi költségvetés terhére. A tervezett státusz keret 10 fővel kevesebb az előző év kereténél. A ténylegesen támogatott közhasznú foglalkoztatási kereteket a munkaügyi központ támogatási képessége korlátozza. A közcélú foglalkoztatás támogatási kerete 2008-ra 18.756.799 Ft, mely átlagosan 17 státusz fedezetét biztosítja mintegy 90 %-ban.
Legfontosabb feladat továbbra is a rendszeres szociális segélyben részesülők munkába állítása. Amennyiben a segélyezett nem vállalja el a felajánlott munkalehetőséget, együttműködést nem vállalónak minősül, kizárja magát a támogatásból. Amennyiben legalább 200 napot dolgozik, átmeneti jogosultságot szerez a munkaügyi központ álláskeresési segélyére. Aki álláskeresési járadékra jogosult, az közhasznú foglalkoztatásba nem jöhet, csak azután, ha az álláskeresési járadékra való jogosultságát kimerítette. Közcélú foglalkoztatás keretében az a személy foglalkoztatható, aki rendszeres szociális segélyben részesül, vagy ezen támogatásra való jogosultsági feltételeknek megfelel. A foglalkoztatási szempontok egyeztetése a Szociális és Családvédelmi Osztállyal, az elvégzendő kommunális munkák egyeztetése a Műszaki Osztállyal történik.
A közhasznú és közcélú foglalkoztatás 2009. évi létszám és költségterve Soroksár önkormányzatának közfoglalkoztatása a kerületben dolgozni akaró munkanélküliek számát figyelembe véve 70-80 fővel optimális. E létszámot a kerületi intézmények is örömmel tudnák foglalkoztatni. A tervezés során nem számítanak a minimálbér és járulék fizetési költségek növekedésére, erről még a tárgyalások igen képlékeny állapotban vannak.
A 2009. évi közfoglalkoztatási keretek tervezésekor az „Út a munkához” programhoz kapcsolódó egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításának döntés hozatala alatt vannak. A törvénymódosítás a tartós munkanélküliek szociális támogatási rendszerének átalakítását tartalmazza. A tervezett közfoglalkoztatási konstrukció szerint 2009-ben megszűnne a közhasznú foglalkoztatás és csak aktív korú segélyre jogosult munkanélküliek számára biztosítanának közcélú foglalkoztatást az önkormányzatok. Ez megakadályozza a nem tartósan munkanélküliek, a még nem „szegények” felvételét. Azaz erősen csökkenteni fogja a Polgármesteri Hivatalba és az intézményekbe felvehető képzettebb munkaerő bevonását.
A fenti bizonytalanság miatt három alternatívát dolgoztak ki:
Összefoglalva:
Soroksár Önkormányzata 2009. évben, a törvény módosítás függvényében foglalkoztat
a) változatlan 65 státuszon, 7 %- kal magasabb 52.050 eFt önrész igény mellett,
b) vagy 80 státuszon tudja tervezni a közfoglalkoztatását, és a 2008. évivel azonos 48.500 eFt forrásigény mellett,
c) vagy optimális esetben 80 státuszon tervezheti a közfoglalkoztatást, és elegendő a jelenlegi önrész igény mintegy kétharmada, 31.270 eFt.
Tájékoztatót hallgattak meg a parlagfű elleni védekezés 2008. évi tevékenységéről. Külterületen a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága jár el hatóságként. A kerületben, ebben az évben 34 ingatlant, 82 fő ügyfelet (tulajdonos, földhasználó), 203.245 m2 területet érintően rendelt el közérdekű védekezést. Az eljárások során 185.923 m2 területen az ügyfél hajtotta végre a védekezést, a fennmaradt 17.322 m2 területen a hatóság végeztette el a parlagfű-mentesítést 394.947 Ft értékben. E mellett 440.000 Ft növényvédelmi bírságot szabott ki. Belterületen a – zárlati károsítók kivételével – az érintett földhasználót és termelőt a jegyző védekezésre kötelezheti. A védekezés elmulasztása esetén közérdekű védekezést rendel el. A Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatási Osztálya a parlagfű fertőzés megelőzésére a nyár elején, virágzás előtt háztartásokba kézbesített szórólapon hívta fel a lakosság figyelmét a növényvédelmi jogszabályok betartására és a mulasztások következményeire. A felhívás nem volt eredménytelen. Az előző évekhez időarányosan viszonyítva nagyobb mértékű az önkéntes jogkövetés, s csökkent a bejelentések száma. Mindezek mellett még sokan mulasztanak, nem tartják be az előírásokat. Bejelentésre és hivatalból indult növényvédelmi eljárás során ez évben 13 ingatlant, (Külső Vörösmarty u., Szent László u., Vízisport u., Apostolhegy, Orbánhegyi dűlő, Ócsai út) 30 fő ügyfelet, 59.813 m2 területet érintően rendelt el az önkormányzat közérdekű védekezést. Az eljárások során 43.732 m2 területen az ügyfél hajtotta végre a védekezést, a fennmaradt 16.081 m2 területen az önkormányzat végeztette el a parlagfű- mentesítést 189.761 Ft értékben. Emellett a jogszabályok megváltozásáig 420.000 Ft növényvédelmi bírságot szabott ki.
A képviselő-testület a belterületi közterületek, és nem hasznosítható külterületi önkormányzati tulajdonú ingatlanok kaszálására, parlagfűmentesítésére, valamint a hatósági védekezésre a 2008. évre 13.800 eFt-ot biztosított. A feladatok ellátásához további 5.160 eFt átcsoportosítása vált szükségessé. Az önkormányzati területek parlagfűmentesítése folyamatosan megtörtént. A vegetációs szezon során a parlagfű-mentesítési munkálatok szervezését, és a biztosított pénzeszközök felhasználásával végrehajtását úgy teljesítették, hogy az önkormányzatot a növényvédelmi hatóságok ebben az évben sem marasztalták el, nem büntették meg.
A napirendek megtárgyalása után az alábbiak hangzottak el:
Érdeklődtek az iránt, hogy a Vágóhíd utca és Alsó-határút sarkánál milyen munkálatok folynak. A válaszból kiderült, hogy az ingatlan magántulajdonban van, de utána fog a hivatal érdeklődni, hogy mi történik a telken.
Újtelepen az Alsó-határúttól kezdődően az Elektromos Művek munkatársai kábeleket fektetnek. A lakosok az iránt érdeklődnek, hogy a járda mikor lesz helyreállítva, mert a rossz idő beálltával ebben az állapotban nem tudják sikosság mentessé tenni az ingatlanjaik előtti területeket. A Műszaki Osztálytól azt a választ kapták, hogy az ELMŰ szakaszosan végzi a kábelfektetést és helyreállítási kötelezettsége van.
Tájékoztatást kaptak arról a képviselők, hogy a Klébl Márton Közalapítvány nem tudott támogatást adni a felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak, mert olyan sok kérelem jött, hogy nem volt elég a keret. Ezért kérték, hogy 200.000 forinttal emeljék meg a közalapítványon keresztül adható keretet a költségvetés általános tartalékának terhére.
Ismét szóba került a KÖZGÉP Zrt. zajterhelése. A környék lakói hathatós közbenjárást várnak az önkormányzattól az éjszakai és hétvégi munkálatok beszüntetése érdekében.
A Molnár-szigeten a kátyúk felszámolását kérik a lakók, mert a gödrök esős időben már oly mértékben telítődnek a csapadékkal, hogy járhatatlanná teszik az utakat, az autók felfröcskölik, illetve az ingatlanokba fröcskölik a vizet. Szintén a Molnár-szigettel kapcsolatban merült fel, hogy járjon közben az önkormányzat a Fővárosi főépítésznél annak érdekében, hogy a kiszabályozhatóság érdekében csökkentsék az előírás szerinti 14 m-es utcaszakaszt 12 m-re.
Szintén elhangzott, hogy délután 6 óra körül megtámadtak Soroksáron egy hölgyet, leütötték és elvették a táskáját. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy az utcákon is, különösen sötétben és kiesőbb helyeken óvatosan járjanak, és lehetőség szerint oldják meg, hogy ne egyedül legyenek az ilyen esetek elkerülése érdekében. Természetesen a rendőrségtől is fokozott figyelmet kérnek a sötétedéstől az utcákon.
Elhangzott még, hogy a Főváros Dobó utcával kapcsolatban adott válasza elfogadhatatlan. Nagyon balesetveszélyes ott a közlekedés, ezért az önkormányzat javaslatainak ismételt kivizsgálását kérték.