2012. május 22. kedd
Júlia, Rita napja
Főoldal Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép Soroksári cégek
Főoldal > Soroksári Hírlap > Soroksári Hírlap XV. évfolyam 10. szám
VÁROSHÁZI NAPLÓ
2009. november 10.

Az elmúlt időszak rendezvényeinek és a várható események ismertetése után az alábbiakat lehetett megtudni a polgármesteri tájékoztatóból:


Megalakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom Soroksári alapszervezete. Elnöke: Szabó János.


A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója azzal a kéréssel fordult az illetékességi kerületek önkormányzataihoz, hogy a kórház belső úthálózatának javításához, felújításához nyújtsanak támogatást.


A BKV Zrt. írásos tájékoztatást adott arról, hogy a Millennium telepi HÉV átjáróban saját kivitelezésben további javításokat végzett a felgyűrődött úttest helyreállítására.
A BKV Zrt. megkezdte a 2010. évi Paraméterkönyv tervezését, összeállítását, melyben folytatni kívánja az utazási igények változását követő szolgáltatás-optimazilást, hatékonyság javítást. A munkát a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat illetékes ügyosztályával közösen végzik. A tervezési folyamatba a fővárosi kerületi, valamint agglomerációs önkormányzatokat is bevonják és várják az észrevételeket és javaslatokat.


A VÁTI tájékoztatást írt arról, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Közép-magyarországi operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott Grassalkovich Antal Általános Iskola teljes körű, komplex akadálymentesítése című önkormányzati pályázatot 30 MFt összegű támogatásra ítélte érdemesnek.


A MaMMa Egészségügyi Zrt. befejezte 2009. július 20. és augusztus 29. között tartott mammográfiás mellrákszűrő munkáját. A mellrákszűrő vizsgálaton 2626 fő vett részt. A szűrt hölgyek 96,67%-a negatív, vagy jóindulatú volt, a diagnosztikusan megállapított mellrákosok aránya a behívásra megjelent hölgyek esetében 0,4%, mely jobb, mint a nemzetközi és hazai átlag, ami 0,5%.


Az önkormányzat adócsoportja a III. negyedéves zárást követően egybevetette a költségvetési tervszámokat a tényleges bevételekkel. Telekadóban a bevételek az előirányzathoz képest 105,7 %-ra, míg építményadóban 86,9 %-ra teljesültek. Mindkét adónemben további bevételek várhatóak, mivel nagy adót fizető cégek közül többen is kérték az adóterhek részletekben való megfizetésének lehetőségét. Gépjárműadóban 55,4 %-os a teljesítés a módosított előirányzathoz képest is, ezért volt szükség évközben ezen költségvetési sor csökkentésére. Év végéig a legnagyobb gépjárműadót fizető cég még 70 M Ft-ot fog befizetni, amellyel együtt is csak kb. 70 %-ra fognak teljesülni a gépjárműadó bevételek. A késedelmi pótlékra és bírságra tervezett tételek már 100 %-on állnak és nagyon jól alakultak a talajterhelési díj bevételek is, amely utóbbi 70,3 %-os teljesítésen áll. Ez utóbbi bevétel a tervhez képest jól alakul, azaz aki bevallotta a díjat az be is fizette. A gond azokkal van, akik még mindig nem küldték be bevallásaikat, ezen területen a sok hiánypótlási felhívást és idézést fel fogja váltani az ellenőrzés, amelynek keretében már csak az 50 %-os adóbírság befizetésével tudják teljesíteni fizetési kötelezettségeiket.


A közcélú munkások bevonásával a Vecsés u. földút részéről, a Temetősornál és a Meddőhányó utca végénél az elkerülő kerékpárút melletti területről megtörtént az illegálisan elhelyezett sitt, szemét, törmelék, töltőföld, betondarabok megrendelt elszállítása.
Szintén a közcélú foglalkoztatottak hathatós segítségével október végére megtörtént a Temető sor, Vasfű utca, Borona utca, Külső Vörösmarty utca, Alsóhatár út szilárd burkolatú útpálya feltakarítása, valamint a nyitható vízelnyelőrácsú szikkasztó elemek tisztítása.


Az FKF. Zrt. az Arany János utcában lévő vízelvezető rendszerek javítását, valamint a Tartsay utcai árok és a Haraszti úti sportpályánál lévő víznyelő tisztítását november 15-ig elvégzi.


Az ELMŰ-ÉMÁSZ Kft. megbízásából a Maxeron Kft. – a lakosság biztonságos ellátása érdekében – a 10KW-os földkábel cseréjét végzi a transzformátorállomások között az Erzsébet utca – Láng Endre utca – Tárcsás utca – Tisza utca – Könyves utca nyomvonalon. A járdában vezető kábel elhelyezése után teljes szélességben új aszfaltjárda létesül. Várható befejezési határidő: november 15.


A Rézöntő utcában a Főgáz Kft. ismét felbontotta az úttestet a gázvezeték meghibásodása miatt. A korábban NA 700-as gázvezetéken kicserélt főelzárótól távolabb újabb hibát észleltek és a lakosság biztonsága érdekében végezték el a javítást.
A János apostol utca – Orbánhegyi dűlő – Haraszti út csomópontjának átépítése a kereskedelmi létesítmények megvalósulása miatt elkezdődött. Várható befejezési határidő: december közepe.
A Maros utcában a Fővárosi Vízművek 100 db bekötés cseréjét végzi el. Várható befejezési határidő: november vége.


A segélyezésre jóváhagyott költségvetési előirányzat és a hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével törekszenek a különböző jogcímen benyújtott kérelmek teljesítésére. Egyértelműen érezhető a támogatást igénylők számának emelkedése.


Az új Ket. 2009. október 1-jei hatálybalépése nagyon megnövelte az adminisztrációt. A megrövidült határidők betartása egyre nehezebb.


A közcélú foglalkoztatásba folyamatosan vonják be a rendelkezésre állási támogatásban, rendszeres szociális segélyben részesülő tartóan munkanélküli személyeket. A 2009. októberi záró létszám 127 fő.



Napirend előtti felszólalások keretében az alábbiak hangzottak el:


Ismételten szóba kerültek az intézmények játszóeszközeinek szabványosításával kapcsolatos szerződések. Több kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire teljes körűen végezte el a közbeszerzési pályázatban előírt kötelezettségeket a vállalkozó, illetve, hogy a halasztott fizetési koncepció szerinti végleges fizetési kötelezettség kedvezőbb- e, mint az egyösszegű fizetéshez szükséges kölcsön felvétele lett volna. A kérdéseket felvető szerint hiba volt, hogy a döntést nem a testület hozta meg. Vizsgálták-e, hogy a vállalkozónak volt-e engedélye pénzügyi tevékenység végrehajtására? Vizsgálták-e, hogy valóban megtörtént-e minden tevékenység, amit a vállalkozó, a munkanaplóban szerepeltetett? Vizsgálták-e, hogy a többletmunkák értéke megegyezik a tartalék keret összegével? Ki kellene vizsgálni ezeket a kérdéseket, és ha megállapítható a károkozás, akkor kártérítést kell követelni.


Egy lakos levele került kiosztásra, aki a Rianás utcai forgalomkorlátozás ügyében intézett kérvényt a képviselő-testülethez. Több lakos bejelentése és kérése alapján került megemlítésre, hogy a Hunyadi és a Tájkép utcák forgalma nagyon megnövekedett. A kamionok bolyonganak a környéken, és még a 30 km-es sebességkorlátozást sem tartják be. Ez sok esetben balesetveszélyes helyzeteket teremt. Szintén az említett környékről kérték az előzőek részleges orvoslására a fekvőrendőrök kihelyezését.


Szintén lakossági kérés kapcsán kérték a polgármester intézkedését a BKV felé annak érdekében, hogy szombaton is üzemeltessék a 4.30- kor induló 66-os járatot, mivel sokan dolgoznak szombaton is, és nekik nehezen megoldható a munkahelyre történő eljutás a járat nélkül.


Ismét felvetették a problémát, hogy a Grassalkovich út 65/A ingatlanon olyan emberek laknak, akik összeférhetetlen, bűnözői magatartással keserítik meg a környék lakóinak életét. Több esetben támadtak már meg járókelőket, ellopták táskáikat, zaklatják az arra járókat. A szülők már nem engedik gyermekeiket a környéken egyedül kimenni az utcára. Sokak számára ismeretes, hogy Szigetszentmiklós Önkormányzata járult anyagilag hozzá a család számára az ingatlan vásárlásához, mivel ott is sok gondot okozott a jelenlétük. A család szinte mindegyik tagjával kapcsolatban eljárást folytat a rendőrség. Az ingatlan nyilvántartásban még nem szerepelnek tulajdonosként, mert mint kiderült írástudatlanok. A Szigetszentmiklósi Önkormányzat jogásza ezt a tényt nem tüntette fel az adásvételi szerződésen. Így felmerül annak a gyanúja is, hogy eljárásjogi hibák történtek az ingatlan vásárlása során.


A Dobó utca és Felső Dunasor utcák sarkánál elhelyezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek gyűjtőládáira azon az oldalon van felfestve, hogy a láda milyen hulladék gyűjtésére alkalmas, amelyik oldalról szinte teljesen megközelíthetetlen az árok miatt a sziget. Ezért sokan a ládák mellé teszik le zsákokban a szemetet. A lakosok azt kérik, hogy vagy fordítva helyezzék vissza az üres ládákat, vagy máshova, jobban megközelíthető helyre.


Lakossági panasz ismertetése során került szóba, hogy a posta hatóságként eljárva akarja a szántók, legelők, zárt kertek (helyrajzi számmal rendelkező ingatlanok) esetében kötelezni az ingatlan tulajdonosokat arra, hogy házszámot helyezzenek ki az ingatlanra. Ez nemcsak nevetséges, de indokolatlanul terheli meg komoly költségekkel a tulajdonosokat, többek között az önkormányzatot is.


Elhangzott, hogy a közelmúltban a Szent László utcában az egyik ingatlanon robbanás történt egy melléképületben. A lakossági bejelentés kapcsán perceken belül a helyszínre érkezett a rendőrség. Saját életük kockáztatásával mentették ki a házból az időskorú, mozgásukban korlátozott lakókat, valamint egy tizenkét éves gyermeket. Az esemény során minden intézkedést megtettek annak érdekében, hogy a kiérkező tűzoltóság akadálymentesen megközelíthesse az ingatlant és elvégezhesse az oltást. A két intézkedő rendőr Gyurika Ádám és Pócza Gábor őrmesterek voltak. A lakosok köszönetüket fejezik ki, és a tájékoztatást adó részéről felmerült a gondolat, hogy amennyiben lehetőség van rá, részesítsék elismerésben az egyébként az esemény időpontjában szolgálaton kívül álló rendőröket.


Meghívást eszközöltek a november 27-én 17. 00-kor kezdődő képzőművészeti tárgyak árverésére és az azt követő Vass Albert estre, melyet Takaró Mihály tart. A rendezvény színhelye a Fatimai Szűzanya templom közösségi háza lesz, és a bevételt az Újtelepen épülő református templom javára ajánlják fel. Az árverésre bocsátott képzőművészeti tárgyakat kerületi, illetve a kerülethez kötődő neves művészek ajánlották fel.



A napirend előtti felszólalásokat a napirendek tárgyalása követte.

  • Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény 2009. október 1-től megváltozott. Emiatt szükséges a közművesítési hozzájárulásról szóló önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése. A korábbi években végrehajtott közműberuházások befejezését követően ezen vezetékekre történő utólagos csatlakozások miatt szükséges a régebbi döntések megerősítése. Befejeződek az Orbánhegy vízvezeték építés I. ütemének kivitelezési munkálatai, így a képviselő-testület most dönthetett arról, hogy ezen beruházás keretében a közművesítési hozzájárulásnak mekkora legyen a mértéke.

  • 2009. október 1-jével számos jogszabály módosult, mely érinti az önkormányzat és szervei tevékenységét. Megalkotásra került a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló Korm. rendelet. Emiatt változik a közterületen, az alkalmi (ünnepi) vásáron, valamint az automatából értékesíthető termékek köre, megszűnik a mozgó árusítás, mely módosulásokat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának a közterület használatról és az engedélyeztetés feltételeiről szóló rendeletén is át kell vezetni.

  • Elfogadták az önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló beszámolót.

  • Tárgyalták az önkormányzat 2010. évre tervezett költségvetési koncepcióját. Mint minden évben ez egy előzetes terv a hozzárendelendő költségvetési mutatókkal. A végleges költségvetési rendelet a várható bevételek ismeretében készül majd el. Mindenesetre elhangzottak módosító javaslatok, melyek a várható bevételek ismeretében, illetve esetleges átcsoportosításokkal kerülhetnek bele a költségvetésbe.

  • Elfogadták az önkormányzat 2010. évre elkészített ellenőrzési tervét.

  • Előterjesztést fogadtak el az intézmények alapító okiratainak módosítására, melyre a PM előírásainak módosítása miatt volt szükség.

  • Javaslatot fogadtak el a Nonprofit Kft-k ügyvezető igazgatóinak jutalmazására, valamint közalkalmazotti jutalomkeret biztosítására.

  • Határozatot hoztak arról, hogy az önkormányzat továbbra is együttműködik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel a Soroksári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működtetésére, valamint, hogy továbbra is együttműködik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel a Szenvedélybetegek Nappali Intézménye működtetésére.

  • A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás jelenleg kötelező önkormányzati feladat, 2009. év végéig állami normatívával támogatott szolgáltatás. 2010-től ezen szolgáltatás nem lesz kötelezően ellátandó feladat és a működéséhez az állami támogatást pályázati úton lehet igényelni.
    A Szociális és Munkaügyi Miniszter előminősítési pályázatot hirdetett jelzőrendszeres házi segítségnyújtást végző szolgáltatások működésének állami támogatására, és a pályázat teljes lebonyolításával a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalt bízta meg. A pályázat benyújtásának elmulasztása esetén a szóban forgó szolgáltatáshoz semmiféle állami támogatásban nem részesül az önkormányzat.
    Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye Gondozó Szolgálatnál 50 készülékkel működik több éve jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. A szolgáltatás iránt folyamatos az igény.
    A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami normatív támogatására 2009-re 1.500.000 Ft, feltételezhető, hogy a 2010-től várható pályázati támogatás hasonló nagyságrendű lesz. A szolgáltatás finanszírozási pályázata a 2010. évi költségvetés elfogadását követően jelenik meg, azonban a finanszírozási pályázaton kizárólag a sikeres előminősítést elért pályázó vehet részt.
    Fentiek figyelembevételével döntöttek arról, hogy az önkormányzat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást működtető szolgáltatók befogadása és állami támogatása tárgyában pályázatot nyújt be a Foglakoztatási és Szociális Hivatalhoz.

  • A Fővárosi Önkormányzat beruházásában megvalósuló befejező szennyvíz-csatornázási program nem tartalmazza a Molnársziget szennyvíz-csatornázását. Az EU Kohéziós Alap támogatás – a KEOP 1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás pályázati kiírás feltételei szerint – csak lakóterületek szennyvízelvezetéséhez vehető igénybe.
    A Molnár-szigeten lévő 203 db üdülőtelek szennyvízcsatornázásához a KEOP-2009-2.2.1 komplex vízvédelmi beruházások – felszíni víztestek pályázati konstrukció keretén belül vehető igénybe támogatás.
    A pályázati dokumentációt a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság készíti, illetve készítteti el. A pályázatot a 14 településből álló Társulás fogja benyújtani, így a támogatás kedvezményezettje és a beruházó is a Társulás lesz. A Társulásnak tagja a Soroksári Önkormányzat is. A támogatás mértéke a nettó beruházási összköltség kb. 70 %-a. A Társulás a 14 település 8567 ingatlantulajdonosának részvételével víziközmű társulatot alakít a saját forrás biztosítása céljából.
    A korábbi egyeztetéseken felmerült annak a lehetősége is, hogy Soroksár mellett a Fővárosi Önkormányzat is legyen a Társulás tagja. A Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala Kommunális Ügyosztálya úgy foglalt állást, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem kíván és nem is tud forrást biztosítani a pályázati önerő, illetőleg a Társulás működési költségének finanszírozásához. Az előzőekben foglaltak alapján megállapítható, hogy a Molnár-szigeti szennyvízcsatornázás ÁFA összegének forrása nem biztosított, mely a jelenlegi ismeretek szerint 26.285 eFt.
    A szennyvízcsatornázás kivitelezési munkái 2011. évben várhatók, amennyiben a pályázat támogatásban részesül. A pályázat kétfordulós. Ez év végén kerül benyújtásra a második fordulós anyag.
    Tekintettel arra, hogy a pályázat második fordulójának rövid időn belüli benyújtása miatt a saját forrásnak biztosítottnak kell lennie, a képviselő-testületnek a 2010. évi költségvetésben biztosítani kell az ÁFA összegének megfelelő forrást.

  • Javaslatot fogadtak el beépítésre szánt terület kivételes kijelölése iránti eljárás kezdeményezésére (XXIII. kerület, M5 autópálya- 195847/54 hrsz-ú út-K-BK1 keretövezetű terület és a 195859 hrsz-ú vasút által határolt terület) Az érintett terület az M5 autópálya és a bevásárlóközponti területek között (AUCHAN, Electroworld, KIKA, stb.) helyezkedik el. A háromszög alakú terület beékelődik az autópálya és a később kiépülő Külső keleti körút (Vecsés út) közé, a nagy forgalmú utak (autópálya – Szentlőrinci út – Nagykőrösi út – Vecsés út) által határolt tömb külterületi besorolású maradványaként. A kérelem tárgyát képező terület összterülete, mintegy: 16 ha 6559 m2. A jelenlegi belterületi határ a terület mentén halad. A térségben várható fejlesztéseknek, illetve a szomszédos (XX.) kerület fejlesztéseinek köszönhetően az M5 autópálya melletti területek nagy részének funkciója alapvetően megváltozott. Az M5 autópálya, illetve a kereskedelmi területek által szigetszerűen elzárt – valójában nem erdőként funkcionáló – műveletlen mezőgazdasági terület nem tud szerves kapcsolatot teremteni az M5 autópálya, illetve a Vecsés út túloldalán lévő természet közeli erdőterületekkel. A terület mély fekvése és a talaj alacsony minősége miatt intenzív gazdálkodásra alkalmatlan, alkalmas viszont a tömb többi részére meghatározott funkciók befogadására. A kijelölés ezért vált szükségessé.

  • Az önkormányzat azokat az ingatlanokat, melyek még műszakilag rendezetlenek, ill. bármely ok miatt nem minősülnek építési teleknek határozott időtartamú haszonbérleti szerződéssel hasznosítja. Azokat az ingatlanokat, melyeken magántulajdonú felépítmény áll, határozatlan időtartamú bérleti szerződéssel hasznosítják. Az új bérleti-, illetve haszonbérleti szerződések aláírása megtörtént. A haszonbérletek tekintetében sajnos jellemző, hogy a bérlők sokszor csak felszólításra teszik rendbe, illetve művelik meg. 2008-ban, 2009-ben több haszonbérleti szerződést mondtak fel. A szabad rendelkezésű bérleményeket újsághir-detés útján is próbálják hasznosítani.
    A belterületbe vont területek értékesítése a Vagyongazdálkodási Csoporton egész évben folyamatosan történik (rendezési kötelezettséggel) és/vagy árverésen, ezért a belterületi haszonbérleti szerződések száma folyamatosan csökken.
    Sajnos vannak olyan bérlők és haszonbérlők is, akik a felszólítás ellenére sem tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek. Az elmaradt bérleti díj behajtása érdekében a Vagyongazdálkodási Osztály minden esetben segítséget nyújt, ahol lehetséges telefonon, ill. levélben szólítják fel kötelezettségük teljesítésére az ügyfeleket. Ahol ennek ellenére sem történik meg a tartozás kiegyenlítése, ott a haszonbérleti szerződés felmondására kerül sor, ill. fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezik.
    A bérleti, illetve haszonbérleti díjból 2009. szeptember 30-ig a Pénzügyi-gazdasági Osztály nyilvántartása szerint 7.400.638,- Ft folyt be.

  • Tájékoztatót hallgattak meg az elektronikus ügyintézés lehetőségeiről és annak fejlesztéséről. A Polgármesteri Hivatal csatlakozott a KR rendszerhez és hivatali kaput létesített. A prognosztizálható adatforgalomnak megfelelően az un. browseres megoldás került kiválasztásra a hivatali kapu postaládájának karbantartásához. Az elektronikus ügyintézés folyamatának kezelésére 19 ügyintézőt dedikáltak, a szükséges űrlapok előállítását pedig 10 kijelölt személy végzi. Az ügyintézés szervezése, az űrlapok előállítása jelenleg is folyik. Szintén az elektronikus ügyintézés kategóriájába tartozó internetes bejelentkezést, mely az okmányirodában már régóta sikeresen működik a következő évben szeretnék kiterjeszteni a hivatal több szervezeti egységére is. Mivel ez a bejelentkezési mód az összes bejelentkezés kb. 2%-át teszi ki jelenleg, ezért az elkövetkezendő évben nagy hangsúlyt kívánnak helyezni e lehetőség népszerűsítésére.


Az utolsó napirend keretében többek között az alábbiakról esett szó:


Ismételten heves kritika érte a Soroksári Posta működését. Az elhangzott vélemények alapján az ügyintézés változatlanul nem megfelelően szervezett. Jelenleg is számtalan esetben kígyózik a sor némelyik ablak előtt, míg máshol egy ember sincs, mégsem fogadják ott a lakosokat, ha nem az adott feladatellátásra jogosult postai alkalmazott ül az ablaknál.


Elhangzott, hogy a BKV tájékoztatása ellenére a Millennium telepi HÉV megálló rendbetétele nem megoldott. Igaz a vízelvezetőt betemették, de ezzel csak azt érték el, hogy most még a víz is megáll ott.


Beszámoltak arról, hogy a Haraszti út szervizútjánál kihelyezett óriásplakátok cseréjekor a levett plakátokat ott hagyják. Fel kell szólítani az illetékeseket, hogy minden esetben távolítsák el a leszedett plakátokat.


Kérték a Behajtani tilos tábla cseréjét a Ráckeve és a Gombkötő utcák kereszteződésében, mert a meglévő annyira megrongálódott, hogy nem tölti be funkcióját.
Egy SOR-KÖZ kiadványban megjelent interjúval kapcsolatban hangzott el reagálás. Az interjú alanya a következőket nyilatkozta: „…A hivatal dolgozói közt elterjedt, hogy állítólag már a hivatal néhány osztályára is beültetette pártkatonáit. Ha naponta nem kapja meg az elvárt információkat, abból nagy botrány van.”

A SOR-KÖZ-ben leírtak többi részével nem kívánt foglalkozni, mert mint mondta, az az interjúalanyokat kommentár nélkül is minősíti, arra azonban a fentieket nyilatkozótól választ kért, hogy honnan szerzi információit a hivatali dolgozók világnézeti irányultságáról, szimpátiájáról. Ő, aki már elég régen dolgozik a hivatalban nem tud ilyen adatokat a köztisztviselőkről, és nem is érdekli őt. A munkatársak értékelését szigorúan az elvégzett munkájuk alapján teszi meg. Amit a nyilatkozat adó tett, az rágalmazás, vélhetően saját álláspontja, amire semmilyen bizonyítéka nincsen. A felszólaló felkérte a nyilatkozót, válaszoljon arra, hogy milyen tényeken alapultak kijelentései.


Ismét kitértek a 66-os járat szombati menetrendjére. Kérték, hogy a tervezett új paraméter könyv összeállításához ezt a javaslatot is juttassák el. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a 66-os buszjárat reggeli járatai rendszeresen legalább 20 percet késnek. Indítványozták, hogy Orbánhegyen létesítsenek HÉV megállót. A hévnek ott a lámpa miatt amúgy is meg kell állni. Jelenleg a környék lakóinak nagyon sokat kell gyalogolni két megálló között.


Felmerült a kérdés, hogy a térfigyelő kamerákat mennyire hatékonyan figyelik. A Grassalkovich úton az egyik kapualjban megtámadtak valakit és a lakosok értesítették a rendőrséget, holott ha a térfigyelőn látták volna, akkor onnan azonnal lehetett volna kezdeményezni a rendőrségi intézkedést.


Elhangzott, hogy egy Hrivnák Pál utcai lakos azért nem kapott gázár támogatást, mert a nyilvántartásban nem szerepelt egy már 12 éve megtörtént házszámváltozás.
A válaszból kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó, de jöjjön be az önkormányzathoz, akinek ilyen gondja van, és kiállítják számára a hatósági igazolást, amivel aztán igényelheti az illetékeseknél a támogatást.


Beszámoltak arról, hogy a Szent László utcai tűzesetnél a polgárőrség érkezett ki elsőnek a helyszínre. Az egyik veszélyeztetett lakost ők mentették ki. Több olyan akcióban vettek már részt, ahol ők voltak az elsők a helyszínen, – például elfogtak már sírrongálókat a temetőben, bolti tolvajokat – azonban a rendőrség kiérkezésekor az ügyeket nekik kell átadni, mivel ők vannak felruházva intézkedési hatáskörrel. Jó lenne, ha a sikeres felderítéseknél, tettenéréseknél, amelyekben a polgárőrség is részt vesz, őket is megemlítenék. Ezzel kapcsolatban többen fejezték ki elismerésüket és köszönetüket a nagyon hatékonyan működő soroksári polgárőrség tagjainak. Megemlítették, hogy a Halottak Napja hétvégéjén is zökkenőmentes volt a forgalomirányítás és az őrzés a temető körül a polgárőrök közreműködésének köszönhetően.


Felvetették, hogy az Alsó-Határút és Külső-Vörösmarty utak sarkán felbontották az utat. Itt is és más helyeken, ahol útfelbontás történt, úgy maradtak az utak, de útépítőt egyet sem lehet látni a helyszíneken. Szintén a fent említett helyszínen található egy nagy fa, mely nagy lombozata és az ágakat borító futó növényzet ellehetetleníti a kilátást. A gallyazást sürgették a balesetveszélyes helyzet feloldása érdekében.


Felmerült a polgárőrség részéről, hogy milyen lehetőség van az elhagyott autók elszállíttatására. Vannak olyan gépjárművek is közterületeken, melyeknek rendszámuk sincs. Akadályozzák a parkolást és a közlekedést.


Végezetül határozatot hoztak arról, hogy a polgármester forduljon Szigetszentmiklós Önkormányzatához a Budapest, XXIII. ker. Grassalkovich út 65/A alatti ingatlan adás-vételi szerződés körülményeinek tisztázása érdekében. Amennyiben az írásos dokumentumok alapján jogszabálysértés gyanúja merül fel, tegye meg a szükséges intézkedéseket és forduljon az illetékes hatóságokhoz.

 
 

info@ph.soroksar.hu


2012 - Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Készítette: eWorld