2012. május 22. kedd
Júlia, Rita napja
Főoldal Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép Soroksári cégek
Főoldal > Soroksári Hírlap > Soroksári Hírlap XV. évfolyam 8. szám
VÁROSHÁZI NAPLÓ
2009. szeptember 15.

A polgármesteri tájékoztatóban először a közelgő rendezvények ismertetése hangzott el, majd az alábbi információkról lehetett tudomást szerezni:


A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Parancsnoka Dobson Tibor tűzoltó ezredest a Dél-pesti Tűzoltási és Mentési parancsnoki beosztásából 2009. augusztus 1-i hatállyal áthelyezte. A fenti időponttól Gere Imre századost nevezte ki a parancsnoki feladatok ellátására.


A köztársasági elnök – az önkormányzati miniszter előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet adományozta Szrimácz Ferenc alpolgármesternek.
A köztársasági elnök megbízásából Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Hartung Sándor festőművésznek.


Az Állami Számvevőszék Soroksár Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2009. évi ellenőrzéséről készült jelentésével kapcsolatban a megtett intézkedésekről küldött tájékoztatót elfogadta.


A Budapesti Temetkezési Zrt. vezetése és az Erzsébeti temető igazgatója köszönetét fejezte ki a soroksári polgárőröknek azért a felbecsülhetetlen mértékű segítségért, amit az Erzsébeti temetőben nyújtanak. Mióta a polgárőrök megjelentek a helyszínen, szinte nullára csökkent a lopások száma, ami végtelen elégedettséggel és nyugalommal tölti el a temető vezetőit és látogatóit egyaránt.


Magyarországon ez év őszén hajtja végre az Egészségügyi Minisztérium támogatásával a KSH az első Európai lakossági egészségfelmérést. Ennek során a KSH kérdezőbiztosai, akik sorszámozott igazolvánnyal rendelkeznek, keresik fel a mintába került személyeket és kérdőívet töltenek ki az egészségi állapotukról és az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos véleményükről. A felmérés a továbbiakban ötévenként ismétlődik a nemzeti statisztikai program részeként. A felmérés a kiválasztott településeken a 15 éves és idősebb, magánháztartásokban élő lakosság körében 7000 fő megkérdezésével zajlik. Az összeírás ideje 2009. szeptember 15. – október 30. Az összeírók névvel, címmel ellátott listával rendelkeznek. A felmérés során gyűjtött adatokat az adatvédelmi szabályok betartásával bizalmasan kezelik, csak statisztikai célra használják fel név és cím nélkül, az egyéni azonosítást kizáró módon. Az egészségfelmérés megkezdése előtt a mintába bekerült személyeknek tájékoztató levelet küldenek.


Az Auchan Soroksár Áruház parkolójában történt gépkocsi feltörésekkel kapcsolatban írt hivatali megkeresésre tájékoztatást kapott az önkormányzat, hogy az áruház parkolójában biztonsági kamerarendszer működik, továbbá egy fő biztonsági személyzet folyamatos jelenlétével biztosítják a parkolót. Az áruház vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset a parkolóban.


Lakossági bejelentés érkezett, hogy a Szent László utca – Őrgébics utca – Kiskócsag utca által határolt területen a Dinnyehegyi út 10/b. sz. előtti játszótéren esténként 21 óra és 01 óra közötti időpontban 10-15 fős csoportok alkoholt fogyasztanak, dohányoznak, kutyákat visznek be és hangoskodnak. A polgármester felkérte a Rendőrséget és Polgárőrséget a játszótér fokozott ellenőrzésére. Folyamatban van az intézkedés a játszótér esti órákban történő bezárása ügyében.


A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács értesítést küldött, hogy a Meder utca (Házhajó u. – Felső Duna sor között) és a Felső-Duna sor (Meder u. – Vecsés út között) belterületi közúti burkolat felújítására 10.584.233 Ft, a Dobó utca (Szigetcsárda u. – Dobó köz/hrsz. 184964 között) belterületi közút burkolat felújítására 5.334.518 Ft, – az „Iskola – egészségügyi eszközbeszerzés Soroksár nevelési – oktatási intézményeiben” beadott pályázatokat 2.278.095 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.


A Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége Alapító Okirat módosítást kért, melynek alapján a szervezet neve Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetsége elnevezésre módosul. Elnöke Hajdú László polgármester. A Fővárosi Bíróság a névváltozást nyilvántartásba vette.


A Millennium-telepi HÉV átjáróban a sín melletti felgyűrődött aszfalt burkolat hibáit az önkormányzat kérésére a BKV Zrt. ideiglenesen helyreállította.
A BKV Zrt. tájékoztatást küldött, hogy az önkormányzat kérésére a 136-os busz Erzsébeti temető megállóhelynél (irány: Csepel felé) az utasváró telepítését elvégezte.
A BKV Zrt. tájékoztatott, hogy a Millennium telepi HÉV átjáróban lévő vasrácsot a közelmúltban megjavították. Az újbóli beszakadás elhárításához, a vasrács alapzatát képző esővíz elvezető árok javításához szükséges anyagok beszerzési eljárását megindították. A beszakadt vasrácsot ideiglenesen eltávolították, az árkot feltöltötték. A feltöltés állapotát naponta ellenőrzik, szükség esetén a felületét kijavítják.
A FŐPOHI Közlekedési Ügyosztálya a Köves u. – Tartsay u. sarkán kialakult úthiba javítását kérő levelet az utat üzemeltető FKF Zrt. részére továbbította. A Tartsay utcai autóbusz megállóba kihelyezendő váróhelyiségek ügyében a FŐPOHI felkérte a BKV Zrt. Közlekedési Igazgatóságát azonnali intézkedésre. A váróhelyiség telepítésének várható időpontjáról a BKV Zrt. tájékoztatást fog adni.
A Szentlőrinci úton (Ugarszél u. – Maros u. között) Bp. Főváros Önkormányzata megbízásából megkezdődött a közvilágítás kiépítése a hiányzó szakaszokon. A végleges munkálatokat a HÉV útátjáró közúti forgalmat érintő félpályás lezárásaival a lehető legrövidebb idő alatt megkezdi.


A Molnár-szigeti ingatlanok vízbekötési költségével összefüggő levélre – melyet a közmeghallgatáson is jelzetten a megrendelők magasnak tartanak – a Fővárosi Vízművek Zrt. tájékoztatott, hogy a bekötési költségek csökkentésére nem látnak lehetőséget. A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 11. § (1) bek. szerint „Az ivóvíz bekötővezeték létesítéséről és a szükséges eszközökről, művekről a megrendelő költségére a szolgáltató gondoskodik. Üzembehelyezett ivóvíz törzshálózaton a bekötési vízmérő felszerelését, cseréjét, leszerelését, valamint a csatlakozás készítését a szolgáltató vagy megbízottja végzi.” A vízbekötések kivitelezését követően, a hivatkozott rendelet szerint, a karbantartási kötelezettségük a bekötővezeték fogyasztó felöli végpontjáig, a felszerelt bekötési vízmérőt követő 10 cm távolságig tart. Ebből következik, hogy a felhasznált anyagok kiválasztásánál az üzemeltetés biztonsága az elsődleges szempont, ezért csak megfelelő minőségű anyagot építenek be. A megrendelt bekötéseket átalánydíjért készítik el, így a helyi adottságokból adódó esetlegesen kirívóan magas költségeket a fogyasztók elkerülhetik.


Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség helyt adott az önkormányzat fellebbezésének és a BILK Kombiterminál Zrt. Környezetvédelmi működési engedélyében előírta, hogy: „a meglévő zajvédő fal 4 méterre történő magasítását el kell végezni. Teljesítési határidő: 2009. december 31.”


A polgármester tájékoztatást adott az elkészült a gyalogjárda felújításokról a következő utcákban: a Szilágyi Dezső u. (Alsó határút és Tartsay u. közötti szakasz), a Lórév u. (Haraszti szervizút és Csizmadia u. közötti szakasz), a Hősök tere (Arany János u. és Kenyér u. közötti szakasz), a Hungária köz (Zsellér dűlő és Házikert u. közötti szakasz)
Elkészült a Templom u. 167. óvoda előtti gyalogjárda, valamint útpálya felújítása.
Elkészült a Tárcsás utcai vasúti átjáró – Rézöntő utca közötti szakaszon a rongálódott burkolatú gyalogjárda betonburkolatos javítása.
Elkészült az Elvira u. és Házikert utca kereszteződésében a tartalék esővízszivattyú beépítése.
Megkezdődött a Hősök terén (Kenyér u. – Szitás u. közötti szakasz) rongálódott gyalogjárda felújítása.
Elkezdődött a Molnár-szigeten, (volt aszfaltos pálya) balesetveszélyes repedéseinek javítása, ez egyben a „Soroksári Napok” előkészítése is.


Az Adócsoport határidőre elkészítette a II. féléves adók befizetéséhez szükséges csekkeket, a számla állásáról tájékoztató egyenleg értesítővel együtt. 8022 db értesítést küldtek magánszemély adózók, míg 788 db került postázásra cégek részére. Az adók befizetése érdekében 10.106 db csekket nyomtattak és adtak át kézbesítésre.
A cégek utalással kötelesek teljesíteni befizetéseiket, ezért részükre évek óta nem küldenek csekket. Magánszemélyek is teljesíthetik befizetéseiket utalással, amelyre irányuló igény felmérése érdekében kérdőívet készítettek. Minden magánszemély adózó kapott a csekkel együtt egy felmérési ívet, amelyen megjelölhette, hogy 2010-től csekken vagy utalással kívánja rendezni adófizetési kötelezettségét.


Lassan befejezéséhez közeledik a Molnár-szigeti ingatlan tulajdonosok adóztatásának két éven át tartó vizsgálata. Ebben az évben is még több mint 40 esetben indítottak ellenőrzést annak érdekében, hogy minden hrsz.-ú ingatlan nyilvántartáskba kerüljön. Vizsgálták továbbá az életvitelszerűség miatt járó mentesség meglétét is, amely során megállapítható volt, hogy egyre többen laknak a szigeten állandó jelleggel üdülő épületükben.


A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló Korm. rendelet értelmében Szociális Osztály fogadja ügyfeleket, elveszik kérelmeiket. Amennyiben a jogosultsági feltételeknek megfelelnek, a kérelem nyomtatványt mellékletével együtt kísérőlevéllel továbbítja a Regionális Nyugdíjbiztosítási igazgatóság részére. Aki valamelyik feltételnek nem felel meg, azt elutasítják. A határozat ellen fellebbezni nem lehet. Egyik kizáró ok, ha a kérelmező nyugellátásban részesül. Ebben az esetben, ha a kérelmező nyugdíjának összege nem haladja meg a jogszabályban meghatározott mértéket, akkor a területileg illetékes Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz fordulhat egyszeri segély, illetve kivételes nyugellátás emelése iránt. Jövedelemhez kötött ez a forma is. A krízis támogatás iránti kérelmek benyújtási időtartam 08. 01-től 11. hó 30-ig tart. 2009. 09. 10-ig a Szociális Osztályra 68 db krízistámogatás megállapítása iránti kérelem érkezett, melyből 28 db elutasításra került.



A polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:


Lakosok kérdését tolmácsolták, mikor arra kérdeztek rá, hogy az Alsó-Határút és a Tartsay utcák között a járdaépítés folytatódni fog-e.
A polgármester válaszából kiderült, hogy idén biztosan nem, mert nem szerepel a költségvetésben. Sajnos a jövő évvel kapcsolatosan sincs túl sok remény. Már az idei költségvetés is valószínűleg negatív mérleggel zár, mert a válság miatt az adóbevételek sem a tervezetten érvényesülnek, és az ingatlaneladásból tervezett bevételek sem realizálódnak. A jövő évben olyan megszorítások érintik az önkormányzatokat, hogy beruházásokra biztosan nem jut fedezet, de még a működés is veszélyben lesz.


A rendőri jelenléttel kapcsolatban hangzott el, hogy kérje a kerület a rendőrség létszámának megerősítését a bűncselekmények felderítése érdekében. Inkább a közbiztonság megerősítésével foglalkozzanak, mint „Dart Weder” hadosztályokként szerepeljenek a tömegmegmozdulásokon.
A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat már átutalta a rendőrség támogatására, a túlórák finanszírozására megszavazott 3 millió forintot. Remélhetőleg ez is javítani fog a közbiztonságon Soroksár területén.


Elhangzott, hogy a BKV. figyelmét fel kellene hívni arra, hogy nem csináltak semmit a Millennium telepi HÉV megállónál, azt sem, amit készre jelentettek, és az átjárót sem építették ki, amit már régen és többször kért az önkormányzat.



Napirend előtti hozzászólások keretében az alábbiak hangzottak el:


Bírósági végzésre hivatkozva kérte a FIDESZ-Összefogás Soroksárért Frakció az óvodák játszóeszközeinek szabványosítására kiírt közbeszerzési pályázat és az az alapján megszületett szerződések anyagát.


Többen elmondták, hogy a lakosok örülnek, hogy a lomtalanítás során megszabadulhatnak szükségtelenné vált holmiaiktól, de sajnos sokan nem vették figyelembe a FKF. Zrt. hírlevelében leírtakat, többek között azt, hogy veszélyes hulladékot és vegyi anyagokat nem szállítanak el. Ezek ott is maradtak a mai napig sok helyen az utcákon. Voltak olyanok is, akik a dátumra nem figyeltek, és nem a megjelölt napon tették ki lomjaikat. Ezek még ma is ott éktelenkednek az utcán. Elhangzott, hogy a lakosok nagyon örülnek annak, hogy végre a temetőtől Erzsébet irányba utazók számára is kiépült az utasváró.


Ismételt panasszal éltek a Közgép Zrt. környékén élő lakosok, mivel augusztus 19-én éjjel fél kettőkor ismételten kazánlemezek egyengetésére ébredtek. Az önkormányzat közreműködését kérik abban, hogy az üzemben éjszaka és pihenő napokon ne lehessen munkálatokat folytatni.


Elhangzott, hogy a Molnárszigeti vízbekötések díját elfogadhatatlannak tartják a lakosok. Igaz, hogy az önkormányzatnak nincs beleszólási joga a Vízművek árpolitikájába, de ha már az önkormányzat és az ott lakók közös erővel vezették be a szigetre, amivel a Vízművek vagyona növekedett, akkor ezt tekintetbe vehetnék a bekötési díjak meghatározásánál. Azt sem fogadják el, hogy az anyagköltségekre fogja a Vízművek a magas árat, mivel az általuk felhasznált szerelvények egyáltalán nem a legjobb minőségűek.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Szitás – Vecsés utcák valamint a Kenyér – Vecsés utcák kereszteződéséből eltűntek az elsőbbségadás kötelező táblák. Így az utcák forgalmi rendjét a jobb kéz szabály határozza meg. Akik azonban megszokásból vezetnek, a jelenleg hiányzó tábla szerinti forgalmi rendet követik, ami balesetveszélyes helyzetek kialakulását eredményezi.


Szintén lakossági kérés tolmácsolásaként hangzott el, hogy az Arany János utcában két helyen is leszakadtak a kocsi beállókra épített vasrácsok. Igaz, hogy fővárosi kezelésű útszakaszról van szó, de segíteni kellene a lakosoknak a helyreállításban, mert idővel, különösen a téli fagyok beálltával a probléma csak növekedni fog.


Ezt követően Péterffy György református lelkész kapott szót, aki megköszönte az önkormányzatnak a telket, melyet ajándékba kapott az egyház, s melyen református templom fog épülni. Meghívást közvetített mindenkinek a szeptember 27- én esedékes ünnepélyes alapkőletételre.



A napirend előtti felszólalásokat a napirendek megtárgyalása követte.

  • Javaslatot fogadtak el az önkormányzat költségvetési rendeletének módosítására.

  • Elfogadták az önkormányzat költségvetésének I. féléves beszámolóját.

  • Javaslatot fogadtak el Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának az önkormányzat által fenntartott vásárcsarnokokról, piacokról és vásárokról szóló 35/2004. (V. 26.) sz. rendelet módosítására.
    Jogszabályváltozás miatt vált szükségessé a tárgyban megjelölt önkormányzati rendelet módosítása, tekintettel arra, hogy hatályon kívül helyezték a vásárokról és piacokról szóló 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendeletet, egyidejűleg hatályba léptették a vásárokról és piacokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. Rendeletet.

  • Ez év szeptember végére elkészül a Kulturális, Szabadidő és Sportcentrum kivitelezése. Megkezdődik a műszaki átadás-átvételi eljárás, annak lezárását követően beépítik a sporteszközöket, megkezdik a bútorozást, valamint a gépészeti berendezések próbaüzemét.
    Az előkészítés során többször jelezték, miután az épület közművesítéssel nem rendelkező területen épült, a közműellátást házi bekötőcsonkokkal nem tudják megvalósítani, az alapközműveket ki kell építeni. A közművek az Utilapu utca – Kertvárosi körút nyomvonalon kerülnek kiépítésre a Szent László utcai rácsatlakozásig.
    2008. évben kiépítették a vízcsőhálózatot, kifizették az elektromos ellátás transzformátor telepítés részhozzájárulását.
    A 2009. évi költségvetés a szennyvízcsatorna és a külső gázvezeték építésre biztosított fedezetet. A csapadékcsatorna, a parkoló és kapcsolódó útépítés valamint a közvilágítás kiépítésére egyenlőre nem szerepel előirányzat. Ezen közművek kiépítése nélkül a létesítmény nem használható.
    A képviselő-testület kötelezettséget vállalt a külső út, parkoló és közműépítési munkákra a 2010. évi költségvetés terhére. Ennek birtokában még 2009. évben lefolytatják a közbeszerzési eljárásokat, hogy 2010. év elején – ahogy az időjárás engedi – megépítik azokat és használhatóvá váljon az új létesítmény.

  • 2009. január 1-jén lépett hatályba a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról, szóló 2008. évi CV. törvény, illetve módosult az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet. Nevezett jogszabályok a fenntartó önkormányzatok részére több kötelezettséget is előírtak, melyek egy részét már teljesítették.
    Az előírás szerint a jelenleg érvényes szakfeladat rend mellett az 5/2009.(III.27.) PM tájékoztatónak megfelelően szükséges kiegészíteni az alapító okiratokat a 2010. évben hatályossá váló új szakfeladatokkal.
    A Kisdunáért Önkormányzati Társulás Alapító Okiratában az irányítói jogok gyakorlásának pontos meghatározása is szükséges.
    A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratába bekerül telephelyként a polgári védelmi feladatok ellátását szolgáló Szent László utcai ingatlan.

  • 2000/2001. tanév során hozták létre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. Soroksár Önkormányzata a kezdetektől csatlakozott a felsőoktatásban tanuló szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok támogatásának rendszeréhez. A képviselő-testület 2001-2006. között 500.000 Ft, 2007. évben 800.000 Ft, 2008. és 2009. évben 1.000.000 Ft keretet biztosított költségvetésében erre a célra. Ez utóbbi összeg havi 5.000 Ft-tal számolva 2009- ben 20 fő hallgató éves ösztöndíját fedezi. A hallgatók az önkormányzattól kapott havi 5.000 Ft mellett a minisztériumtól további 5.000 Ft támogatásban részesülnek. A képviselő-testület döntése alapján az önkormányzat a jövőben is részt vesz a Bursa Hungarica pályázati rendszerben.

  • A képviselő-testület a 2009. évben – hivatkozva a közterületek- és városrésznevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről szóló többször módosított 9/1989. (1990. I. 31.) Főv. Tan. rendelet 17. § (4) bekezdésére – az alábbi közterületeteket nevezte el.
    (196600/5) hrsz., (196604) hrsz. Bolgárföld dűlő, (196601/53) hrsz. Sárkányhajó dűlő, (196601/31) hrsz., Ladikos dűlő, (196605/91) hrsz., Csónakos dűlő, (196601/112) hrsz., Horgonyos dűlő, (196601/101) hrsz., Öböl dűlő, (196605/60) hrsz., Zátony dűlő, (196601/71) hrsz., Kenu dűlő, (196605/23) hrsz., (196605/31) hrsz., Kajak dűlő, (196605/80) hrsz., Gőzhajó dűlő

  • Tájékoztatót hallgattak meg a kerületi kerékpárutak helyzetéről. A 274/2006.(V.9.)Ök. sz. határozat alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (továbbiakban: GKM) támogatásával elkészült az EUROVELO ® nemzetközi kerékpárút soroksári szakaszának engedélyezési és kivitelezési terve. Az építési engedély 2007.01.10-én vált jogerőssé.
    Az EURO-VELO® soroksári nyomvonal II. és III. üteme a Meder utca és a XX. és XXIII. kerületek Vizisport utcai határa közti szakaszon 2008. május 31-i határidővel megépült a 402/2007.(VII.3.)Ök. sz. határozatnak megfelelően GKM támogatással. Ezen beruházás keretében mintegy 4,5 km hosszú összefüggő kerékpárút hálózat létesült a Felső Duna sor – Szigetdűlő középső útja – Meddőhányó utca – Vizisport utca nyomvonalon.
    Az EURO-VELO® soroksári szakaszának 2006. évben elkészített kiviteli terve – annak I. üteme – a Vadvíz utca – Duna part alsó – Horgász part nyomvonalon építendő kerékpárutat is tartalmazza mintegy 2,3 km hosszon Dunaharaszti határáig. Ez idő szerint a Vadvíz utca – Duna part alsó nyomvonalon lenne lehetséges a kerékpárút megépítése, mivel a szennyvízcsatorna 2007. év végén ezen szakaszon az önkormányzat beruházásában elkészült.
    Az EU Kohéziós Alap támogatással kiírt pályázatokra EURO-VELO® kerékpárút építésére vonatkozó támogatási igény nem nyújtható be.
    Nem hivatalos információjuk szerint várhatóan 2010. évben fog megjelenni olyan hazai támogatású pályázati felhívás, melyre benyújtható az EURO-VELO® kerékpárút építés pályázata. A megvalósítás a pénzfelhasználás 2011. évre fog áthúzódni. A Főpolgármesteri Hivatal által kiadott az EURO-VELO® kerékpárútra vonatkozó 10- 4313/ 13/2006. sz. építési engedély érvényességi határideje 2009. 12. 15-én lejár.
    A 2006. évben készített kiviteli terv „korszerűsítése” szükséges elsődlegesen a közműegyeztetések, forgalomtechnikai jóváhagyások tekintetében. A korszerűsített terv birtokában lehet kérni az építési engedély meghosszabbítását 2 évre az érvényességi határidő lejárta előtt.
    2006. évben elkészült a kerületi kerékpárhálózat fejlesztési tanulmányterv, melynek javaslataival a képviselő-testület egyetértett a 22/2007.(I.16.) Ök. sz. határozatában foglaltak szerint. A határozatnak megfelelően elkészült a kerékpárhálózat fejlesztés I. ütemére vonatkozó kiviteli terv 2007. évben. Ez a terv tartalmazza a Hősök terén a Grassalkovich úttal párhuzamosan 50m x 1,6m-es egyirányú és a Hősök terén (a Grassalkovich út – Templom utca között, a páratlan számozású oldalon 130m x 2,8m méretű kétirányú kerékpárút építését.
    A Hősök teréhez kapcsolódóan kisforgalmú lakó utakon tájékoztató táblákkal kijelölt kerékpárút, kerékpárutak képeznék a hálózatot. Pl.: Hősök tere, Szitás u., Sebész u., Alsóhatár út, Táncsics M. u, Vecsés út, Tangazdasághoz vezető út stb. A kijelölt célok: Vasútállomás, Pesterzsébet, Újtelep, Dél-pesti kórház, Soroksári Duna-ág A soroksári centrumtól D-re kijelölt célok: BILK logisztika, Péteri major, Pestszentimre.
    2007. és III. negyedévében megjelent a KMOP-2007-2.1.2 kódszámú, a kerékpárutak fejlesztésére vonatkozó Európai Unió-s támogatású pályázati felhívás, mely szerint az igényelhető minimális támogatás 15 millió Ft volt.
    A fentiekre tekintettel a Hősök teréhez kapcsolódóan elkészíttették a Templom u. – Rézöntő u. – Tisza u. – Tárcsás u. – Zománc u. – Wekerle S. u. – Szentlőrinci út (Hrivnák Pál uig) kerékpárút hálózat kiviteli tervét. Ezen tervdokumentáció tartalmazza 4,8 km önálló kerékpárút és 1,7 km felfestéssel kialakított kerékpársáv létesítését. Kerékpárút építés a Hősök terén a Templom utcában és a Szentlőrinci úton történne. Az 501/2007.(XI.6.) Ök. sz. határozatnak megfelelően a pályázatot benyújtották 2007.11.16-án a felhívásban meghatározott határidőre. A pályázat azonban nem került befogadásra, mivel a 2007.12.21-i hiánypótlási határidőre nem küldte meg a Fővárosi Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága tulajdonosi hozzájárulását a fővárosi tulajdonú utcákra (Tárcsás u., Zománc u.).
    2009. április 3-án megjelent a KMOP-2009.-2.1.2 kódszámú „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázati felhívás. A nyertes projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg.
    A pályázati útmutatóban rögzített, a projekt tartalmára vonatkozó speciális előírások alapvetően eltérnek a 2007. évi azonos című pályázati felhívás követelményeitől. A szigorítás – többek között – a biztonságos kerékpározás feltételeinek megteremtése érdekében történt. A Tárcsás utcában (a vasúti átjáró és a Tisza utca között) a meglévő útpálya 6,0m-es szélességének figyelembe vételével a gépjármű és a kerékpáros forgalom szétválasztása sajnos nem lehetséges, amely a pályázati felhívás szerint az ilyen tartalmú utaknál már szükséges. A Tárcsás utcai szűk keresztmetszet miatt esetleg az is megállapításra kerülhetett volna, hogy a biztonságos kerékpározás feltételei nem biztosítottak, így nem lett volna beszerezhető a szakmai értékeléshez a Kerékpáros Club által kiadandó támogató nyilatkozat, mely kötelező mellékletként volt előírva. A pályázat benyújtása esetén a biztosítandó saját forrás mintegy 80 millió Ft., a megvalósítás határideje 24 hónap volt. A fentiek figyelembe vételével a képviselőtestület a 98/2009. (IV.14.) Ök. sz. határozatával úgy döntött, hogy nem ért egyet ezen pályázaton való részvétellel.

  • Tájékoztatót hallgattak meg az ÁSZ önkormányzatnál elvégzett ellenőrzéséről. Az ÁSZ korábbi ellenőrzési javaslatai alapján tett intézkedéseket, illetve azok megvalósítását utóellenőrzés keretében vizsgálták. A gazdálkodási rendszer átfogó ellenőrzése során megfogalmazott javaslatok végrehajtására tett intézkedések megvalósítását ellenőrizték. Jogszabálysértés miatti elmarasztalás nem történt.
    Az Állami Számvevőszék vizsgálatának jelentését a www.asz.hu honlapon teljes terjedelemben olvashatják.

  • Tájékoztatót hallgattak meg a Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény munkájáról. Az intézmény igazgatója Csécsi Barnabás köszönetet mondott az önkormányzatnak a támogatásért. Mint hangsúlyozta, az intézménybe több kerületből sőt még az agglomerációból is járnak tanulók, de támogatást csak Soroksár Önkormányzatától kapnak. Az intézmény fővárosi fenntartású, és mivel egyre több a tanuló, a bővítés és a felújítás egyre sürgetőbb feladat. Eddig megoldották, hogy az aulában mobil falakkal alakítottak ki osztálytermeket, és a gondnoki lakás átadása és átalakítása is folyamatban van, de ez is csak átmeneti megoldás.
    Ez alkalommal köszönte meg Mikó Imre képviselő úr munkáját, aki az iskola pedagógusa volt, és ettől a tanévtől nyugdíjba vonult. Kiváló pedagógiai munkája elismeréseként Szolgálati Érdemérem kitüntetésben részesült.
    A képviselők megköszönték a színvonalas tájékoztatót és az intézményben folyó hatékony és áldozatkész munkát.


A napirendek tárgyalása után az alábbiak hangzottak el:


A kerékpár úton a Dobó utca és a Felső-Dunasor kereszteződésénél le van hajtva a közlekedési tábla és oszlopa, ennek kijavítása sürgető feladat.


Szintén a Felső-Dunasorról jelezték lakosok, hogy bár a Vízművek elvégezte a munkáját, de a járda helyreállítások elmaradtak. Felkérték az önkormányzatot, hogy járjon közben a hiányok pótlása érdekében.


Szintén a környékről jelezték, hogy a szennyvíz nagy bűzt áraszt, ennek kivizsgálását és megoldását sürgették.

Felvetődött ismételten, hogy a játszótereket sok helyen nem rendeltetésszerűen használják. Több, nem kiskorú egyén randalírozik késő este is a tereken, a játszóeszközök fekáliával szennyezettek. Kérték, hogy a terek zárását jobban ellenőrizzék, a környéken többet járőrözzenek, és végezzék el a játszóeszközök letakarítását is.


Elhangzott továbbá, hogy a Béke utcai óvoda elé változatlanul gyalogátjárót kérnek, mert a forgalom nagyon nagy, és a gyalogos közlekedés balesetveszélyes.

 
 

info@ph.soroksar.hu


2012 - Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Készítette: eWorld