Először, mint rendesen az elmúlt időszak rendezvényeiről, majd az ügyintézésekről adott tájékoztatást a polgármester.
Hagyományosan október 8-án került megrendezésre a Festészet Napja. A Kuratórium minden évben kiosztja az Életmű díjat, melyet 2009-ben Bartl József festőművésznek ítéltek oda.
A Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. a Tartsay utca – Köves út torkolatában lévő vízmegállásokkal kapcsolatban tájékoztatást adott, hogy a XXIII. kerület fő és tömegközlekedési útjait útellenőri szolgálatuk folyamatosan ellenőrzi és az észlelt hibák javításának intézkedéséről gondoskodik. A 2009. szeptember 2-án tartott harmad éves garanciális bejárás során megállapítást nyert, hogy a HÓDÚT Zrt. kivitelezésében felújított útpályán, a mindkét oldali járda mellett megáll a víz. A garanciális bejárás során az útfelújítást végző Zrt. képviselője nyilatkozatában vállalta, hogy a fent említett hibát 2009. október 15-ig kijavítják.
A Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztály Forgalomtechnikai Alosztálya 2009. szeptember 10-én kelt levelében jelezte, hogy a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. részére diszpozíciót adott ki az Írisz utca egyirányúsításáról (Maros u. felől a Köves u. felé) a forgalmi rend módosítására. A 2009. október 6- án tett helyszíni szemlén megállapításra került, hogy a táblák kihelyezése megtörtént.
2009. október 2-án és 3-án került sor a Tiszta Soroksárért Napok rendezvénysorozatra. Október 2-án az iskolák tettek rendet az intézményekben és azok környékén, melynek során az összegyűjtött hulladék mintegy 12 m3 volt. Október 3-án a kerület lakossága több helyen vett részt hulladékgyűjtésben, aminek eredményeként 70 m3-nyi hulladékot, illetve 880 kg lakossági veszélyes hulladékot szállíttattak el.
Elkészült gyalogjárda felújítások: Hősök tere (Kenyér u. – Szitás u. közötti szakasz), Erzsébet u. (Szabóky Rezső u. és Láng Endre u. közötti szakasz), Szitás u. (Rézöntő u. és Tárcsás u. közötti szakasz)
Megrendelésre került a Bp. XXIII. ker. Ecetfa utcában (Ecetfa u. és Csendes u. kereszteződésénél) található gyaloglépcsőnél elhelyezett betonelemek áthelyezése.
Ismételten megrendelésre került a kerületben illegálisan elhelyezett sitt, szemét, töltőföld, betontörmelék és egyéb lomok néhány helyszínről való elszállítása.
A II. féléves adók befizetési határideje lejárt. Az adózók önkéntesen – szeptember 30-ig bezárólag – közel 600 M Ft-ot fizettek be helyi építmény- és telekadó, valamint gépjárműadó jogcímén. Még mindig nagyon közkedvelt a házipénztári befizetési lehetőség, ebben az egy hónapban 45 magánszemély és 10 cég fizetett be összesen 1.063.929 Ft-ot a házipénztárba.
A szociálisan rászorultak segélyezésére jóváhagyott költségvetési előirányzat és a hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével törekszenek a különböző jogcímen benyújtott kérelmek teljesítésére.
A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló 136/2009. (VI. 24.) Korm. rendelet alapján 2009. augusztus 1- től 2009. november 30-ig nyújthatók be kérelmek. Amennyiben az igénylő a jogosultsági feltételeknek megfelel, ezt le kell igazolni és kérelmét 8 munkanapon belül kell továbbítani a Középmagyarországi Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságra. 2009. október 8- ig 92 db kérelem érkezett, az ügyintézés folyamatos. A kérelmezőktől tudják, hogy a 20-30 ezer forint támogatást 3-4 héten belül kiutalták. A jogszabály pontosan meghatározza, hogy a kérelmet csak abban az esetben lehet továbbítani, ha dokumentálják a család mindennapi életvitelének fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetnek minősülő állapot fennállását. Egyéb esetben a kérelmet el kell utasítani, nem lehet továbbítani. Eddig két esetben fordult elő, hogy visszaküldték a leigazolt kérelmet, mert azt állapították meg, hogy a jogosultsági feltételek nem állnak fenn a támogatás megállapításához.
A közcélú foglalkoztatásba folyamatosan vonják be a rendelkezésre állási támogatásban, rendszeres szociális segélyben részesülő tartósan munkanélküli személyeket. A 2009. szeptemberi záró létszám 129 fő. A 2009. évi havi átlaglétszám 60 fő. Közcélú foglalkoztatásra ebben az évben eddig 50.674 eFt-ot igényelhettek vissza munkabér és járulék jogcímen.
Havonta kell adatot szolgáltatni (megadott formában elektronikus úton) a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ részére az „Út a munkához program” végrehajtásáról. A 2008. IV. negyedévi adatokhoz viszonyítva a munkanélküliek számának emelkedését érzékelik.
Évek óta 350-400 fő körül mozgott a regisztrált álláskeresők száma a kerületben. A 2009. augusztusi adat 691 fő. Közülük rendszeres szociális segélyben részesül 63 fő, rendelkezésre állási támogatásban 333 fő. Tehát megállapítható, hogy a regisztrált álláskeresők (691 fő) több mint fele (333 + 63 = 396 fő) az önkormányzattól részesül ellátásban.
A polgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:
Az után informálódtak, hogy a polgármester miért nem számolt be a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplom felszentelésének 230. évfordulója alkalmából megrendezésre került ünnepségekről.
A válaszból kiderült, hogy a tájékoztató azon meghívók összesítése alapján készül, melyekre írásos meghívók érkeztek. Valóban elfelejtette megemlíteni, de mivel Szerencsés Zsolt plébános atyától szóbeli meghívást kapott, ő is jelen volt a vasárnap délelőtti ünnepi misén, melyet Dr. Cserháti Ferenc Esztergom-Budapesti segédpüspök úr celebrált. Ez alkalomra a plébánia kiadott egy 2010-es fali naptárat, melynek költségeihez az önkormányzat is hozzájárult, és kap is példányokat, melyekből a képviselők is fognak ajándékba kapni.
A napirend előtti felszólalások keretében az alábbiak hangzottak el:
Ismét elhangzott, hogy egy idős hölgy ingatlanán életveszélyessé váltak fák, melyet ki kellene vágni az önkormányzatnak. A felszólaló képviselő nem tartotta elfogadhatónak, hogy azt a választ kapta, hogy nincs rá pénz. Szerinte máshonnan történő átcsoportosítással, kifizetések racionalizálásával meg lehetne találni rá a forrást.
Szintén képviselői indítványként hangzott el, hogy az M0-ástól a Némedi körforgalomig tartó útszakasz fenntartóját meg kell keresni, mivel a jelzett helyen derékig érő gaz szegélyezi az utat.
Lakossági kérés közvetítéseként hangzott el, hogy a Csibuk utcaiak nemcsak az utca elejére és végére kérnek fekvő rendőrt, hanem szakaszosan, mert a megnövekedett forgalmat csak így lehetne lassítani.
A Péteri majorban már sokadszor kérik az önkormányzat közbenjárását a Fővárosi Közlekedési Ügyosztály felé egy zebra kijelölésére és felfestésére a játszótérhez, mert a nagy forgalmú úton való átkelés annak hiányában nagyon balesetveszélyes.
Szintén az említett környékről jelezték, hogy az M0-áson bonyolódó forgalom nagyon hangos, de zajvédő fal ott nem épült még ki. Ebben az ügyben is a hivatal közreműködését kérték.
Köszönetnyilvánítás hangzott el mindenki irányában, aki közreműködött a szeptember 27-ei református templom alapkőletétele ünnepségének előkészítésében és lebonyolításában.
A Török utcai kis híd balesetveszélyes állapotára hívták fel a figyelmet, és annak kijavítását sürgették.
Elhangzott, hogy a Fővárosi Közgyűlés előző napi ülésén megtörtént a XXIII. kerület – M5-ös autópálya – vasút által határolt területek átsorolása.
A napirend előtti felszólalásokat a napirendek tárgyalása követte.
Tájékoztatót hallgattak meg Soroksár közrendjének és közbiztonságának helyzetéről. A tájékoztató nem rendőrségi intézkedésekről szólt, hanem azon tevékenységek és eredmények ismertetéséről, melyet az önkormányzat a Bűnmegelőzési Iroda és a helyi rendvédelmi szervek közösen végeznek.
2009-ben alkalmazott módszerek: polgárőr és rendőri jelenlét, lehetőség szerint frekventált területeken, iskola, játszóterek – igény és bűnmegelőzési szempontokra figyelemmel, közlekedés és közlekedés biztonsági akciók szervezése, polgárőrök jelenléte napszaktól függetlenül, közterületen, iskoláknál, mezőgazdasági területen, Duna-parton, SZEM mozgalom gyakorlati alkalmazása – tájékoztatások idősek, nyugdíjasok, mozgássérültek vonatkozásában, feladatok meghatározása.
Sikeres volt az együttműködés az önkormányzat osztályaival, kiemelten a Gyámhatósággal, Szociális és Családvédelmi Osztállyal, a gyermekjóléti feladatokat ellátókkal, valamint – a teljesség igénye nélkül – a rendvédelmi szervekkel, polgárőrökkel, közterület felügyelettel, mezőőrökkel.
Drog prevenciós területen: Kihelyezett oktatás formájában sikeres előadásokat szerveztek Dunakeszi ORFK bázisán és a Vám- és Pénzügyőrség kiképző telepén, ahol felső tagozatos általános iskolás gyermekek vettek részt.
A videó térfigyelő rendszer beállítása hasznos volt, hiszen már négy esetben lett elfogva a jelzésük alapján elkövető. Közlekedés, közlekedés- biztonság veszélyetetése miatt két fő, rablás miatt három fő került látókörbe, parkrongálás, és tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy-egy esetben.
A Soroksár Közrendjéért és Közbiztonságáért Alapítvány támogatásával a biztonsági szolgálat óránként járőrözést végez kijelölt útirány szerint a Molnár-szigettől a Péteri-major tangazdaságig kerületünk határáig.
Javaslatot fogadtak el a Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési szabályzatról (KVSZ) szóló 25/2003.(VII.18.) Ök. sz. rendelet módosítására (Hősök tere – Grassalkovich út – Erzsébet utca – Táncsics Mihály utca által határolt terület szabályozási terve)
Jelen szabályozási terv készítésére a további kereskedelmi, szolgáltatási létesítmények elhelyezése és az önkormányzati tulajdonú intézmények fejlesztésének érdekében van szükség, amelyek a Grassalkovich út mentén további ingatlanok átépítését jelenthetik.
Mivel a kimutatható fejlődési iránynak megfelelő fejlesztési igények a jelenleg meghatározott építési paraméterek szerint nem minden esetben teljesíthetők, ezért – hasonlóan a Grassalkovich út túloldalára vonatkozó szabályozási tervnél, melyet a képviselő-testület 34/2008.(IX.26.) rendelettel fogadott el – szükségszerű a beépítési előírások megváltoztatása.
Javaslatot fogadtak el az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjtételeinek felülvizsgálatára.
2008. január 1-jétől a hivatal és intézményei – a 2007. évi CXXVII. sz. ÁFA tv. 86.§ (I) előírásainak megfelelően - az ingatlanok bérbeadását ÁFA mentes szolgáltatásként nyújtja. A 2009. évi költségvetésben az üzlethelyiségek bérbeadásából 13.000.000 Ft bevételt terveztek. Jelenleg 20 db nem lakás céljára szolgáló helyiséggel rendelkezik az önkormányzat, ebből üzlet 14 db, 6 db „ún” szociális egység (posta, orvosi rendelők, ügyfélszolgálati iroda, polgárvédelmi iroda).
Az előterjesztésben javasolták, hogy 2010. január 1-jétől kerüljön a bérleti díj módosításra. Ennek megfelelően a bérleti díj 5 % emeléséről.
Javaslatot fogadtak el 2010. évi kötelezettségvállalásra. A Polgármesteri Hivatal ill. intézmények ellátásával kapcsolatban bizonyos szerződéseket gazdaság évekre kell kötni. 2009. december 31-én lejárnak az alábbi szerződések: Polgármesteri Hivatal takarítása, Polgármesteri Hivatal papír irodaszer ellátása, térfigyelő rendszer távfelügyelet, iskolák tej-kakaó ellátása. A közbeszerzési törvény 2009. április 1-i módosítása újra előírta (48. § (2) bekezdés), hogy csak abban az esetben indítható meg a közbeszerzési eljárás, ha ajánlatkérő rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel vagy az arra vonatkozó biztosítékkal, hogy a teljesítés időpontjában az anyagi fedezet rendelkezésre áll.
A fentiek értelmében a képviselőtestület a felsorolt feladatokra a 2010. évi költségvetés terhére vállalt kötelezettséget.
Az önkormányzat 2008-ban fogadta el Soroksár Esélyegyenlőségi Programját, valamint hagyta jóvá a közoktatási intézmények által elkészített esélyegyenlőségi programokat.
A kerületi szintű Esélyegyenlőségi Program végrehajtását 2 évente kell felülvizsgálni és az aktuális helyzethez igazítani.
A közoktatás rendszerén belüli esélyegyenlőség biztosítása olyan komplex feladattömb, amelynek időarányos teljesítéséről évente be kell számolni. Soroksár Önkormányzata kiemelt feladatként kezeli a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók diszkriminációmentes, szegregációmentes nevelésének-oktatásának megvalósítását. Az intézmények esélyegyenlőségi terve a kerületi alapdokumentumra épült. A kerületi esélyegyenlőségi program célkitűzései, irányelvei és legfontosabb tartalmi elemei hangsúlyozottan jelen vannak az intézményi dokumentumokban is, kiegészülve egy-egy alaposabb, konkrétabb helyzetelemzéssel, valamint a helyi sajátosságokat figyelembe vevő javaslatokkal. Minden intézmény alapvető céljának tekinti a szegregációmentességet, az egyenlő bánásmód elvének teljes körű érvényesülését, az intézmény szolgáltatásaihoz való hozzáférés egyenlőségét.
Tájékoztatót hallgattak meg a mezei őrszolgálat működéséről. Az önkormányzat által létrehozott 3 fős mezei őrszolgálat működését ez évben eredményesen tovább folytatta. Az elmúlt időszakban 38 esetben intézkedtek, vagy tettek feljelentést különböző jogsértések miatt. Szemeteléssel kapcsolatban 20 szabálysértési feljelentés volt, leginkább kisebb mennyiségű kommunális hulladék, sitt, kerti nyesedék illegális elhelyezésért. Olyan nagymennyiségű szemétlerakás, amiért büntetőfeljelentést kellett volna tenniük, az elmúlt egy évben nem fordult elő. Leggyakrabban a Vecsés útra, Temetősorra, és a 196123 hrsz. útra vittek szemetet. Az elmúlt években jellemzően fűtés céljából, saját szükségletre loptak, főleg akácfát. Tavaly ősztől, a Gyállal határos erdőkből, egy jól behatárolható elkövetői kör, üzletszerűen lopja, gyakorlatilag folyamatosan az akácfákat, még nyáron is. Őket ötször bűncselekményért, és hatszor szabálysértésért jelentették fel. Személyiségük és az eljárások lassúsága eredményezi azt, hogy a tettenérésük után ugyanúgy folytatják tevékenységüket, mintha semmi sem történt volna. Ugyanakkor a lopásokat jól szervezik, elfogásuk, tettenérésük csak folyamatos ellenőrzés (éjszakai, hétvégi) mellett lehetséges.
2008. 11. 07-én éjfél után a rendőrökkel állították meg azt a három személyt, akik az előző hetekben egy furgonnal jártak Dunaharasztiból a Botanikus kert környékére, és hétvégeken éjjelente 20-30 mázsa akácfát tulajdonítottak el. Elfogásukkor két láncfűrész került elő, és elmondták, hogy jövedelmüket egészítették ki. 2009. 02. 01-jén a hajnali órákban szintén a rendőrökkel fogták el azt a gyáli három fős társaságot, akik láncfűrésszel hajtottak végre nagymennyiségű fakivágást. 2009. 06. 01-jén negyedszer érték tetten azt a fiatalkorút, aki éppen értékesítette a mintegy 15 mázsányi lopott fát egy gyáli lakosnak.
2009. 08. 14-én éjfél után láncfűrész hangot hallottak egy Pestimre melletti erdőből. Az elfogottak román fiatalok voltak és elmondták, hogy megbízást teljesítenek, és a kivágott fákat hajnalban szállították volna. A gyáli Gesztenye utcában van az a többlakásos telek, ahol többször találtak lopott fát (2-5 mázsát) úgy, hogy követték az erdőből kivezető nyomokat.
Egy péteri-majori székhelyű Kft-t, és egy magánszemélyt azért jelentettek fel, mert a szennyvizet a Gyáli patakba, ill. közterületre engedték, egy személyt kábelégetésért, valamint egy férfit légpuska közterületen történő használata miatt.
2009. szeptember első heteiben észlelték, hogy a Vecsés útra, illetve 196123 hrsz-ú földútra nylonzsákokba csomagolt csirkecsontot raktak. A gyanúsítottal szemben büntetőfeljelentést kezdeményeztek.
A növényvédelmi, a termőföldről szóló, valamint a termőföld védelméről szóló törvény megváltozását követően a külterületi mezőgazdasági földterületek növényvédelmi ellenőrzésében javaslattal élnek, tekintettel arra, hogy az ellenőrzéseket a földügyi hatóság munkatársai végzik.
A mezei őrszolgálat megalakításához, fenntartásához nyújtandó 2008. évi állami hozzájárulásról szóló igényjogosultsági igazolást az FVM Fővárosi és Pest Megyei Földművelésügyi Hivatala az IV. negyedévre (973.000 Ft) már megküldte. 2009. év I. (913.000 Ft) és II. (375.000 Ft) negyedévi állami hozzájárulást már megigényelték. Mint ismeretes a 116/2008. (IX. 26.) AB határozat megsemmisítette azt a miniszteri rendelkezést miszerint az állami hozzájárulás alapjául szolgáló költségek felét 50.000 Ft/hó/főben korlátozta. Így két negyedévben magasabb összegű állami hozzájárulást tudtak igényelni. Majd a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. tv. törvény módosításával, kiegészí tésével ismételten, immáron alkotmányosan életbe léptették az 50.000 Ft/hó/fő igénylési korlátot.
A H+N Kft. 2009. év első 5 hónapjára vonatkozó 50.000 Ft/hó összeg, összesen 250.000 Ft hozzájárulása már megérkezett.
A napirendek elhangzása után még az alábbiakról esett szó:
Határozatot hoztak arról, hogy kezdeményezik a Budapesti Kerületek Önkormányzati Szövetségénél és a Fővárosi Önkormányzat Városrendészeti Bizottságánál, hogy közösen nyújtsanak be törvénymódosító javaslatot arra vonatozónak, hogy amennyiben az illetékességi területen illegális szemétlerakás, fakivágás, egyéb környezet rongáló tevékenységen érnek tetten elkövetőket, akkor legyen mód a helyi önkormányzatnak az elkövetés során használt eszközöket (pl. láncfűrész), illetve személygépjármű, vagy más szállításra alkalmas jármű, vagy eszköz elkobzására.
Kérték, hogy hathatósan tartassák be az ebtartást szabályozó rendeletet, mivel a Felső-Dunasor Duna felé eső részén egy ingatlanról rendszeresen kijut az utcára egy nagy testű kutya, amelyiktől a környék lakói, a kerékpárút használói nagyon félnek.
A Tájkép és a Hunyadi utcák közlekedési nehézségeire hívták fel a figyelmet. A forgalom nagyon megnövekedett, nehéz gépjárművek is egyre nagyobb számban közlekednek az utakon. Ezzel kapcsolatban is határozatot hoztak a képviselők, melyben felkérték a polgármestert, hogy végeztessen az említett utcák forgalmával kapcsolatban szakértői vizsgálatot.
Elhangzott, hogy a Borona és a Temetősor utcákban sok az eltömődött vízelvezető. Megkezdődött a csapadékos időjárás, a víz áll az utcákban, az elvezetők takarítása már nem tűr halasztást.
A Soroksár Alsó-Határút – Vörösmarty utcákban fekvőrendőröket kértek a lakosok.
Kérdésként merült fel, hogy információk szerint Újtelepen már működik a zöldhulladék szelektív gyűjtése, azt azonban még nem tudják a lakosok, hogy hol.
Intézkedést kértek a SEPSI épülete, a Qualitas Gimnázium épülete környékén a parkolási rend szabályozására. Az említett helyszíneken annyi gépjármű parkol, hogy az arra közlekedő busz csak úgy tudja kikerülni azokat, hogy áthajt a szembejövő sávba. Így viszont abból az irányból veszélyezteti a forgalmat, és fennakadásokat okoz.
Kérdésként merült fel, hogy mikor végzik el a Kisduna utca egyirányúsítását. A válaszból kiderült, hogy amennyiben az utca lakosságának többsége aláírásával kéri az egyirányúsítást, akkor megteszik azt, mivel a Fővárostól már megvan az engedély.
Sokadszor vetették fel azt a problémát, hogy a játszótereket több helyen nem gyerekek és nem rendeltetésszerűen használják. Kérték, hogy a táblákat, melyek jelzik, hogy a játszóterek melyik korosztály számára használhatók, újítsák fel, ahol megrongálódtak, és helyezzék ki újra, ahonnan eltulajdonították.