Az elmúlt időszak eseményeinek, rendezvényeinek ismertetése után a polgármester az alábbiakról tájékoztatta a jelenlevőket.
Közel tíz éves „harc” után a Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény épülete a kerület tulajdonába került. A Dél-pest állatvilágát bemutató anyagon, mintegy 138 db kisállaton, Rácz Róbert preparátor, okleveles vadgazda mérnök karbantartást, állagmegóvást végzett kétszázezer forint értékben. A helyiséget a kedvező időjárás beálltával a Gyűjtemény vezetője saját költségvetéséből kifesteti. Az ügyvezető asszony reményét fejezi ki, hogy a nagyszámú érdeklődőnek, óvodásoknak, iskolásoknak sikerül örömet szerezni a Helytörténeti Gyűjtemény gazdagításával.
Az önkormányzat bejelentése alapján a Budapesti Rendőrfőkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság a Hunyadi – Tájkép utcát és környékét visszatérően ellenőrizte minden nap, változó napszakokban, melynek során szabálytalan gépkocsi forgalmat csak néhány esetben tapasztaltak a közterületi szolgálatot ellátó kollégák. Az említett esetekben szabálysértési feljelentést, helyszíni bírságot és figyelmeztetést alkalmaztak szankcióként.
A fenti útszakaszokon történő sebességellenőrzés végrehajtása érdekében megkeresést küldtek a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Vezetőjének, melyre még nem érkezett válasz.
Tájékoztattak, hogy az ellenőrzéseket továbbra is folytatják és amennyiben szabálysértést észlelnek, megteszik a szükséges intézkedéseket.
A Műszaki Osztály 2010. január 6. és február 15. között a MÁV-Kelebia – Grassalkovich út – Vecsés út által határolt területen belül fagallyazási, faápolási munkákat végez, különös tekintettel a 0,4 kV-os elektromos hálózat alatti fák tekintetében.
A Budapesti Elektromos Művek ELMÜ-ÉMÁSZ Nyrt. megbízásából a Garden Kft. gallyazási munkálatokat végez a 0,4 kV-os és 20 kV-os hálózatok mentén. A munka megkezdésének időpontja: 2010. február 9. A munka várható befejezésének időpontja: 2010. március 25.
A FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. hivatalos helyiségében 2010. január 26-án ismételt egyeztetésre került sor a Budapest XIX., XX. és XXIII. kerületek területén átvezető un. „Pesterzsébeti tehermentesítő gyűjtőcsatorna” nyomvonalán kialakuló forgalomtechnikai változtatások végett. Mind az ezt megelőző helyszíni bejáráson, mind pedig ezen az egyeztető megbeszélésen ígéretet kapott az önkormányzat, hogy a „Soroksár busz” az Alsóhatár úton (Külső Vörösmarty utca és Vágóhíd utca közötti szakaszon) a munkálatok ideje alatt kisebb akadályoztatással ugyan, de tud majd közlekedni.
Az önkormányzat felszólította a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, hogy a BILK Kombiterminál Zrt. részére kiadott környezetvédelmi engedélyben előírt meglévő zajvédőfal 4 méterre történő megmagasításának végrehajtásáról intézkedjen, mivel a teljesítési határidő 2009. december 31-én lejárt.
A kerület bűnmegelőzési referense folyamatos járőrszolgálatot folytat a „Bűnmegelőzés Soroksáron” felirattal ellátott gépjárművel. Folyamatban van a BRFK-val közösen negyedik alkalommal megrendezésre kerülő „Valentin a Vadász” elnevezésű akció szervezése, melynek során fokozott gépjármű ellenőrzést végeznek.
Több bejelentés érkezett a lakásbetörésekről. A Soroksári Rendőrőrs rendőrjárőrei és a polgárőrök fokozott járőrözéssel vesznek részt a bejelentett helyek környékén az esetleges betörések megelőzése érdekében.
A Heim Pál Kórház OEP finanszírozás ellenében 15 éve folyamatosan ellátja a főváros lakosságának hétköznapi illetve hétvégi, ünnepnapon kijáró, valamint járóbeteg ügyeletét. A főigazgató álláspontja szerint 2009. évben szükségessé vált az ügyeleti szolgálat működteté működtetésének és fenntartásának teljes költségelemzése és értékelése. Tájékoztatása szerint 0-14 éves korig 3018 fő gyermeklakosra a 40 Ft/fő OEP finanszírozáson túl további 53,39 Ft havi költség (összesen 161.131 Ft/hó) hozzájárulást kérnek az ügyeleti szolgálat fenntartásához. Tekintettel arra, hogy 2007. január 1- jétől határozatlan időre szóló feladat átadási szerződésben a Heim Pál Gyermekkórház OEP finanszírozás ellenében vállalta kerületünkben a gyermekorvosi ügyelet ellátását, indokoltnak tartottuk az ebben a kérdésben érintett hét kerülettel történő egyeztetést.
2010. február 5-én a gyermekorvosi ügyelettel kapcsolatban a Heim Pál Kórházhoz tartozó kerületek egészségügyi ágazatának vezetői tanácskozást tartottak. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépni, mert ezt a 230 illetve 180 %-os emelést a kerületek nem tudják finanszírozni. További tárgyalásokat tartanak indokoltnak, amely megbeszélésre meghívják a főigazgatót. Közös érdek, hogy továbbra is a Heim Pál Kórház lássa el a gyermekorvosi ügyeletet, a szolgáltatással a lakosság elégedett, és fontos a kórházi háttér. A tanácskozás résztvevői felkérték Dr. Szánthó András intézményvezetőt, hogy vezesse ezeket a tárgyalásokat, a következő megbeszélésre hívja meg a főigazgató urat. Amikor a Heim Pál Kórház felmondja a szerződést, azután még hat hónapjuk van az érintett kerületeknek arra, hogy közösen gondolkodjanak a gyermekorvosi ügyelet megszervezéséről.
A tájékoztatóval kapcsolatban elhangzott,
hogy a gallyazás után vigyék el a levágott ágakat. A válaszból kiderült, hogy ott, ahol az önkormányzat végeztette a gallyazást, ott meg is rendelték és el is végezték a gallyak elszállítását. Az Elektromos Művek által végzett munkaterületekről történő elszállítás érdekében felszólítással élnek az ELMŰ felé.
A megszaporodott betörési esetekkel kapcsolatban indítványozták, hogy szórólapok segítségével hívják fel a veszélyre a lakosok figyelmét. Tájékoztassák arról őket, hogy bármi gyanúsat érzékelnek, azonnal jelentsék a rendőrségen. Még akkor is fontos ez, ha később kiderül, hogy téves riasztás volt. a betörések lehetőségét nagy mértékben csökkenti, ha a lakosok figyelnek egymásra, jelzik ha bárhol idegent, vagy gyanús személyt látnak.
A válaszból kiderült, hogy a bűnmegelőzési referens már készíti a szórólapot, melyen tájékoztatás lesz a SZEM mozgalomról, fel lesznek tüntetve a rendőrség és a polgárőrség elérhetőségei.
A napirend előtti hozzászólások keretében a következők hangzottak el.
A FIDESZ-Összefogás Soroksárért Frakció tagjai ismételten a Sportcsarnok építkezésével kapcsolatban szólaltak fel. Véleményük szerint a polgármester nyilatkozatai a témában nem meggyőző erejűek. Szerintük a beruházással kapcsolatos vállalkozási szerződést úgy írta alá, hogy arra a 2008- as költségvetés nettó 600 millió forintot biztosított. Mégis 696 millió+ áfa összegben fogadták el a pályázó ajánlatát. Ez már bruttó 120 millió forintos eltérés. Szerintük arra a polgármesternek nem volt felhatalmazása, hogy a költségvetési sorok között ilyen mértékű átcsoportosításokat eszközöljön. Ráadásul a vállalkozó a szerződésben vállalta, hogy napi 2 millió forint kötbért fizet késedelem esetén. A vállalt határidőt a kivitelező nem teljesítette. A 94 napos késedelmi kamatról szerintük nem mondhatott volna le az önkormányzat. Véleményük szerint a szerződés módosításra nem volt szükség, a kivitelezőt semmi nem akadályozta volna abban, hogy határidőket betartva fejezze be az építkezést. Részletes tájékoztatást kértek arról, hogy mennyit fordított végül is az önkormányzat a sportcsarnok beruházására és az ahhoz kapcsolódó közművek kiépítésére, és még mennyit terveznek kiadni a használatba vételig.
Ismételten elhangzott, hogy a Tartsay és Maros utcáknál a víznyelő túl magasan van, ezért ott nem folyik le a víz. Ez különösen nagy gondot fog okozni a nagy mennyiségben lehullott hó olvadását követően. A hiba kijavítását sürgette a felszólaló. A Tartsay utcában egy kapubeálló javítását is kérték.
Többen véleményt nyilvánítottak a havazást követő hókotrással kapcsolatban. Voltak olyanok, akik köszönetüket fejezték ki, mert még a mellékutak is takarítva voltak. Voltak azonban olyan képviselők, akik a körzetükben járhatatlan utakról beszéltek.
A Hunyadi és Zsilvölgy utcák sarkára behajtani tilos táblát kértek. Az Orbánhegyi kereszteződésnél megépült a csomópont, de az a környék forgalmi terheltségén nem javított. A környék lakóinak napi problémát jelent az ingatlanokból való kijutás. A Hunyadi utca nem arra épült, hogy nap mint nap kamionok hajtsanak oda be, szaggassák le a vezetékeket. A Tájkép utca sarkán már több alkalommal a kerítésbe is belehajtottak. A Rianás utcában az udvar közepéig hajtott be egy idegen gépjármű. Az ingatlantulajdonosok féltik a testi épségüket és ingatlanjaik épségét egyaránt. A kanyarba legalább szalagkorlátot kérnek. Az önkormányzat tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Haraszti úti telephelyek elkerülő utakon történő megközelítése megoldható legyen.
A Stefánia utcában még korábban egy építkezés miatt betemették a vízelvezető árkot. Azóta hiába kérik annak rendbetételét. Az utca legmélyebb pontjánál nem biztosított a vízelvezetés. A hóolvadáskor a víz el fogja önteni a házakat.
Panasz hangzott el a Soroksár busz néhány soförjével kapcsolatban. Udvarisságot és megértést kérnének az utasok, különösen most a rossz időjárási viszonyok közepette. Szóvá tették, hogy a egyes sofőrök dohányoznak, ami tilos lenne.
A napirend előtti hozzászólásokat a napirendek megtárgyalása követte.
Javaslatot tárgyaltak településfejlesztési szerződés jóváhagyására (Budapest XXIII. kerület Haraszti út – Gyár köz – Horgász part – 186860/26 hrsz.-ú közterület – Fűzfa köz által határolt terület szabályozási terve)
A tárgyi terület szabályozási tervének elfogadásával lehetőség nyílik a volt dugattyúgyűrű gyár területén lakáscélú fejlesztés megvalósítására. A projekt megvalósítása megnyithatja az utat a Soroksári Dunapart déli részének fejlődéséhez, remélhetőleg elősegíti a környék közműellátását, a parti zóna megújulását, a parti sétány megteremtését.
Fenti előnyök ellenére azonban a terület fejlesztésével járó beruházási költségek, illetőleg a vonatkozó jogszabályok szerint az engedélyezéshez szükséges infrastrukturális beruházások jelentős mértékben az önkormányzatot terhelnék, amennyiben nem kerül sor a tárgyi témával kapcsolatban az egyes infrastruktúrális fejlesztések végrehajtása tárgyában településrendezési szerződés aláírására az önkormányzat és a fejlesztéseket megvalósító beruházó között.
A településrendezési szerződés tartalmazza az Infrastrukturális Beruházás és településfejlesztési hozzájárulások felsorolását: a területen kialakuló telkek közműellátását (víz, szenny- és csapadékvízelvezető csatorna, gáz, villamos energia, távközlés, közvilágítás) továbbá az egyéb infrastrukturális beruházások megvalósítását. A fejlesztő a szerződésben foglaltak szerint vállalja továbbá, hogy megtérítési igény nélkül, településfejlesztési hozzájárulás jogcímén két 2 csoportos óvodát épít és kétszeresére bővíti a kerületi bölcsődei férőhelyek számát. Mindezek tulajdonjogát – a jogerős használatbavételi engedély kézhezvételével egyidejűleg – térítésmentesen átadja az önkormányzat részére, illetőleg a fenti feladatok elvégzéséhez szükséges tervezési, kivitelezési és műszaki ellenőri költségeket a szerződésben meghatározott módon saját maga viseli.
A szerződés tartalmazza az önkormányzat által elfogadott műszaki ellenőrök felsorolását, a biztosítékokat, a megvalósítás ütemezését.
A településfejlesztési szerződés és az ehhez szorosan kapcsolódó jelzálogszerződés, valamint ennek a közjegyzői okiratba foglalása együttesen szükségesek ahhoz, hogy amennyiben a Fejlesztő bármiben eltér a képviselő-testület által elfogadott településfejlesztési szerződésben foglaltaktól, a jelzálogjog bírósági tárgyalás nélkül foganatosítható legyen. A fent jelzett iratok közvetlenül a testületi döntést követően a polgármester, a jegyző, a GB Európa Ingatlanfejlesztő képviselője és közjegyző jelenlétében aláírásra kerültek. A dokumentációk együttesen több mint 100 oldalt tettek ki, melyet több példányban minden oldalon szükséges volt ellenjegyezni. Az aláírás idejére a polgármester szünetet rendelt el. A szünet több mint fél óráig tartott, és időközben a FIDESZ-Összefogás Frakció tagjai és a két egykori SZDSZ-es képviselő eltávozott az ülésről. A képviselőtestület továbbra is határozatképes maradt és tovább tudták folytatni az ülést.
Az előző napirendhez kapcsolódóan javaslatot fogadtak el a Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési szabályzatról (KVSZ) szóló 25/2003.(VII.18.) Ök. sz. rendelet módosítására (Haraszti út – Gyár köz – Horgász part – 186860/26 hrsz.-ú közterület – Fűzfa köz által határolt terület szabályozási terve).
A szabályozási terv célja: A befektető szándéka, hogy a korábban ipari funkciójú, mintegy 6,5 hektár kiterjedésű területen a környezetbe illő lakáscélú fejlesztést hajtson végre. A beruházó szándéka, hogy olyan kertvárosi lakóterületet alakítson ki, amely maximálisan kihasználja a terület és a környezet kiváló természeti adottságait és fekvését.
A rendezési terv elfogadása során felmerült a kérdés, hogy nem fognak-e sérülni a területen található régészeti értékek. A tervezett beruházás helyszíne (a volt Dugattyúgyűrű-gyár 186853 és 186855 hrsz.-ú ingatlanjai) jelenleg is védelem alatt áll, mivel a beruházást lehetővé tevő szabályozási terven – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásának megfelelően – régészeti területként szerepel a terület. A szabályozási tervhez tartozó építési előírások között külön Örökségvédelmi rész foglalkozik a régészeti területre vonatkozó szabályokkal, miszerint minden földmunkával járó beruházást az illetékes Történeti Múzeum felügyeletével lehet csak végezni. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatása szerint a romok egyedi műemlékké nyilvánítása nélkül is biztosítva van a régészeti elemek védelme, mivel minden építés előtt előzetesen meg kell vizsgálni, hogy a területen találhatók- e védendő objektumok. Amennyiben a területen előkerülnek régészeti elemek, akkor az illetékes Történeti Múzeum a megtalált maradványok jelentőségének, állagának ismeretében mérlegeli azok megtartását, illetve helyszínen történő bemutatásának lehetőségeit.
A Bp. XXIII. Vecsés út, Templom utca és Grassalkovich szervizút, valamint a Grassalkovich szervizút – Felső Duna sor közötti szakaszainak burkolatfelújítása decentralizált támogatás felhasználásával valósult meg. Az átadás-átvételi eljárás 2009. június 24-én lezárult.
A támogatási szerződésben foglaltak szerint a támogatás felhasználásáról 2009. szeptember 15-ig el kellett számolni. Az elszámoláshoz csatolni kellett a maradványról lemondó képviselőtestületi határozatot. A képviselő- testület a várható maradványról a 416/2009.(VII.7.)Ök. sz. határozatával lemondott.
A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meg bízott PRO RÉGIÓ Kht. az elszámolást ellenőrizte. A Magyar Államkincstár 2009 októberében a helyszíni ellenőrzést követően a támogatásokat az önkormányzat számlájára átutalta.
A PRO RÉGIÓ Kht. a 2010. január 25-én kelt levelében kérte a lemondó nyilatkozat, a képviselő- testületi határozat módosítását az általuk felülvizsgált elszámolásnak megfelelően. A fentieknek megfelelően a testület módosította az elszámolásnak megfelelően a határozatot.
2009 márciusában tárgyalta a testület a Mikszáth Kálmán Általános Iskola átfogó szakértői vizsgálatáról szóló jelentéseket. Ekkor úgy döntöttek, hogy a jelentések tudomásulvétele mellett felkérik a Mikszáth Kálmán Általános Iskola igazgatóját, hogy a 2008/2009. tanévről szóló beszámolójával egyidejűleg számoljon be a képviselő-testületnek azokról az intézkedésekről is, amelyeket a szakértői vizsgálat során feltárt konkrét szakmai és szervezési hiányosságok kiküszöbölése érdekében tett.
Időközben az intézmény vezetésében személyi változások történtek, az iskola helyzete stabilizálódott, ezért a végrehajtás határidejét 2010. január 31-ére módosították.
Az iskola megbízott igazgatónője benyújtotta a Hivatalnak a szakértői vizsgálatról készült jelentésekhez kapcsolódó intézkedésekről szóló beszámolóját. Tekintettel arra, hogy az első évfolyamon a tanulók száma jelenleg 16 fő, az iskola kiegyensúlyozottan működik és az évfolyamonkénti egy tanulócsoport feltöltése a további években is prognosztizálható, átszervezést nem látják szükségesnek. A pedagógiai program esetleges átdolgozása, az iskola vonzerejének növelése a most zajló intézményvezetői pályázat eredményeként kinevezendő igazgató irányításával történhet majd.
Javaslatot fogadtak el az önkormányzat közfoglalkoztatási tervének elfogadására. A 2010. évi közfoglalkoztatási terv készítése során figyelembe vették a 2009. évi közfoglalkoztatási terv teljesülését, a rendszerben együttműködő szakemberek által tapasztalt tendenciákat, a képviselő- testület észrevételeit, javaslatait, illetve a képviselő-testület korábbi e témában hozott határozatát a 2010. évi források viszonylatában. Összehasonlították a különböző státuszú aktív korú inaktív személyek és a közfoglalkoztatásba vontak számát a rendelkezésre álló adatok alapján. Ezen összehasonlító táblázathoz rendelték a 2010. évi prognosztizált létszámokat, levezetve a közfoglalkoztatásba vonhatóak várható létszámát.
Beszámolót fogadtak el a Polgármesteri Hivatal 2009. évi munkájáról, melyben a hivatal osztályai, csoportjai számoltak be az elmúlt év munkájáról, eredményeiről.
Az önkormányzat az idén tavasszal is megrendezi a „Tiszta Soroksárért” napokat, amelynek célja a városrész közterületeinek nagytakarítása. Az önkormányzat a tavaszi „Tiszta Soroksárért” napokat 2010. március 19-20-ra hirdeti meg:
Március 19-én (péntek) az iskoláknak, akik az iskolában és környékén (kb. 500 m) végeznek szemétszedést, rendrakást.
Március 20-án (szombat) a kerület lakossága figyelmét hívja fel az önkormányzat általános közterületi takarításra, ingatlanuk, bérleményük előtt.
A március 20-án szombaton fásítást is terveznek a lakosság részére.
Az utolsó napirend keretében az alábbiakról esett szó:
Lakossági panaszként került tolmácsolásra, hogy a BILK és MÁV környékén nagy a zajterhelés. A lakosok szerint valamilyen riasztó szólal meg rendszeresen. Kérték ennek a kivizsgálását. Elhangzott, hogy a temetőben nagyon sok a viráglopás és a rongálás. A temetkezési intézet kérte az önkormányzatot, hogy a temető hátsó kapujához helyeztessen fel kamerát, hogy jobban lehessen ellenőrizni kaput.
Sok lakossági panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy nem kapták meg a Soroksári Hírlap januári számát. A polgármester tájékoztatta a jelenlevőket, hogy közös ellenőrzés történt a terjesztéssel megbízott cég és a hivatal megbízottjával. Az ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a Pirgi Kft. nem végezte el a szerződésben vállalt feladatát. Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv alapján a cég elismerte felelősségét. A szerződésszegésre hivatkozva az önkormányzat azonnali hatállyal felmondta a szerződést a céggel. A Soroksári Hírlapot korlátozott számban újranyomatják, és a Polgármesteri Hivatali épületeinek portáin, a Táncsics Mihály Művelődési Házban, a Szabó Ervin Könyvtárban, a Közösségi Házban, az Újtelepi ÜSZI-ben Vargatelepen üzletekben kerülnek kihelyezésre, hogy azok, akikhez nem jutott el, beszerezhessék a januári számot. Az önkormányzat ezúton is elnézést kér a lakosságtól. A terjesztés újraszervezése ismételten választói körzetenként fog a jövőben történni.