Főoldal Aktuális Fotógaléria Soroksári Hírlap Eseménynaptár Ügyintézés Hirdetmények Honlaptérkép
2010. március 11. csütörtök
Szilárd
 
Főoldal > Polgármesteri Hivatal > Osztályok > Szociális és Családvédelmi Osztály
 Személyes gondoskodást nyújtó ellátások 

Az Önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások
a) gyermekek napközbeni ellátása, (bölcsőde, óvoda, iskolai napközi otthon, nyári napközis tábor)
b) gyermekjóléti szolgáltatás

Az Önkormányzat által biztosított szociális alapszolgáltatások
a) étkeztetés,
b) házi segítségnyújtás,
c) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
d) közösségi ellátások
e) nappali ellátás,
f) családsegítés.


1. Gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmények

A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Az élelmezési nyersanyagköltségeket, illetve a vásárolt élelmiszer árát a Képviselő-testület állapítja meg. Az intézményi térítési díj összegét, a fizetendő személyi térítési díjat táblázatban teszi közzé.

Gyermekétkeztetés esetén
a) a bölcsődés, az óvodás, az 1 – 6. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át,
b) az a) pont alá nem tartozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át,
c) három vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át,
d) tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át,
[az a) – d) pont a továbbiakban együtt normatív kedvezmény].

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. (a továbbiakban: Gyvt.) szerinti normatív kedvezmény megállapításához a térítési díjfizetésre kötelezett nyilatkozatát be kell szerezni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a fizetésre kötelezettel közös háztartásban élő
a) 18 éven aluli,
b) a 25 évesnél fiatalabb, közoktatásban nappali rendszerű oktatásban részt vevő, illetve felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló, valamint
c) életkortól függetlenül a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekeinek számát.

Az önkormányzat által fenntartott gyermekintézményekben az intézményvezető – a soroksári lakóhelyű gyermekek egyéni rászorultsága alapján – további gyermekenkénti térítési díjkedvezményt (a továbbiakban: szociális kedvezmény) állapíthat meg, ha a gyermeket gondozó család tartósan vagy időszakosan létfenntartási gondokkal küzd.

Az önkormányzat a gyermekétkeztetési térítési díjak szociális alapon történő egyedi mérséklésére vagy elengedésére- a támogatás iránti igények figyelembevételével – gyermekintézményenként napi keretösszeget állapít meg. Az intézményvezető a szociális kedvezményre biztosított keretösszeg felhasználásáról havonta köteles elszámolni.

A kerületen kívüli gyermekintézményekben gyermekek napközbeni ellátása keretében nyújtott étkeztetés térítési díjának mérséklésére vagy elengedésére a szociális támogatást a polgármester határozattal állapítja meg a szülő kérelme, az intézményvezető javaslata alapján. A támogatás összegének meghatározásánál a Gyvt. 148.§ (5) bekezdésében szabályozott normatív kedvezményt figyelembe kell venni.”

Iskolai étkeztetésben részesülhet az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd külön is igényelhető. A gyermekek napközbeni ellátása iránti kérelmet az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. Az intézmény vezetője (bölcsődevezető, vezető óvónő, iskolaigazgató) dönt a szolgáltatás biztosításáról, döntéséről írásban értesíti az igénylőt, illetve a törvényes képviselőjét, megállapítja a térítési díjat. A gyermekek napközbeni ellátása az étkeztetés kivételével ingyenes.


2. Bölcsőde

Budapest XXIII., Rézöntő u. 26.
Telefon: 287-0115

A bölcsőde a családban nevelkedő három éven aluli gyermek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a harmadik évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a negyedik évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében
A bölcsőde végezheti a fogyatékos gyermekek korai habilitációs és rehabilitációs célú nevelését és gondozását is. A bölcsődei ellátás keretében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a fogyatékos gyermek legfeljebb hatéves koráig fejlődését biztosító fejlesztő felkészítésében és gondozásában, vagy fejlesztő felkészítésében vehet részt.


3. Családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás

Az önkormányzat a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat feladat ellátására határozatlan időre szóló ellátási szerződést kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel.
A Szolgálat fő célkitűzése hogy támogatást nyújtson a XXIII. kerületben élőknek problémáik megoldásához, segítse a szociális, egészségügyi, vagy bármely egyéb okokból adódóan hátrányt szenvedő egyének és családok integritásának megőrzését. A Gyermekjóléti Szolgálat céljait kifejezetten a gyermekek érdekeit szem előtt tartó komplex segítségnyújtás jellemzi.
A Szolgálat munkatársai (szociális munkások, pszichológus, jogász, szociális asszisztens) minden esetben a hozzájuk fordulók érdekeit képviselik. A kitűzött célok elérése érdekében munkatársaik például: információt nyújtanak, közvetlen illetve közvetett módon segítik a hozzájuk fordulók ügyeinek vitelét, segítséget nyújtanak közműdíj-hátralék problémák megoldásában, mentálhigiénés konzultációt biztosítanak, segítséget nyújtanak családi konfliktusok megoldásában, ingyenes jogi tanácsadást biztosítanak, csoportokat szerveznek és működtetnek, hosszabb távú együttműködő kapcsolatot kialakítva támogatják a hozzájuk fordulókat problémáik rendezésében. A segítséget kérők személyes adatait és problémájukat pedig a munkájukból adódó kötelező titoktartással kezelik.

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szolgáltatásai ingyenesek!

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata
Telephely: 1238 Budapest, Grassalkovich út 104. A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat bejárata: Táncsics M. u. 45.

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Családsegítő Szolgálat
Budapest XXIII., Táncsics M. u. 45.

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Telefon: 286-1059
Ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 14-18 óráig
Kedd: 10-16 óráig
Szerda: Ügyfélfogadás szünetel
Csütörtök: 10-16 óráig
Péntek: Ügyfélfogadás szünetel


Az aktív korúak ellátására jogosult rendszeres szociális segélyben részesülő személy a megállapított segély folyósítása alatt együttműködésre köteles a Családsegítő Szolgálattal.

Az adósságkezelési szolgáltatás iránti kérelmek benyújtása a Családsegítő Szolgálatnál történik, valamint a törvényben meghatározott, a szociális biztonság megteremtéséhez kapcsolódó szociális információs szolgáltatást nyújt.

Jogsegélyszolgálat
Személyesen vagy telefonon történő előzetes időpont-egyeztetés szükséges

Hétfőnként: 14.00 – 17.00

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Gyermekjóléti Szolgálat
Budapest XXIII., Táncsics M. u. 45.

A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.

Telefon/Fax: 286-0010
Ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 10-14 óráig
Kedd: Ügyfélfogadás szünetel
Szerda: 10-16 óráig
Csütörtök: 10-16 óráig
Péntek: Ügyfélfogadás szünetel

Pszichológus
Személyesen vagy telefonon történő előzetes időpont-egyeztetés szükséges
Csütörtök: 8.00-12.00


4. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye Gondozó Szolgálat

Az önkormányzat biztosítja a szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátást. A feladatok ellátására Gondozási Szolgálatot működtet (Budapest XXIII., Grassalkovich út 130. tel.: 286-0263).

a) Étkeztetés,
b) Házi segítségnyújtás
c) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
d) közösségi ellátások (közösségi pszichiátriai ellátás)
e) nappali ellátás (idősek klubja)
f) időskorúak átmeneti elhelyezése

a) Étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen
a) koruk,
b) egészségi állapotuk,
c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
d) szenvedélybetegségük, vagy
e) hajléktalanságuk
miatt.
Az étkeztetés megszervezhető az étel

  • kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással,
  • elvitelének lehetőségével,
  • lakásra szállításával.


Annak számára, aki kora vagy egészségi állapota miatt lakásához kötött, az étkeztetést a házi segítségnyújtás keretében biztosítja az önkormányzat.


b) Házi segítségnyújtás

Az Szt. 63.§-a szerint a házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, amely a jogosult önálló életvitelének fenntartását szükségleteinek megfelelően lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell:
a) az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését,
b) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiénés körülményeinek megtartásában való közreműködést,
c) veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást.

A házi segítségnyújtás módját, formáját és gyakoriságát a gondozás irányítója a jogosult egészségi állapota, valamint a háziorvos javaslatának figyelembevételével, az egyéni szükségleteknek megfelelően határozza meg.

A házi segítségnyújtás keretében biztosított étkeztetés esetén az étel kiszállítása, szállítási vállalkozás vagy a gondozók közreműködésével történik.

A házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult személy az, akinek egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását.

A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően - kivétel a szolgáltatás halaszthatatlan igénybevétele - vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi négy órában kell nyújtani a szolgáltatást.


c) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes, időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.

A jelzőrendszeres segítségnyújtás keretében biztosítani kell
a) a személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését,
b) a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét,
c) szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kedvezményezését.

A fogyatékos személyek, illetve a pszichiátriai betegek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátója együttműködik a támogató szolgáltatást, illetve a közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó szolgáltatóval.

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult
a) az egyedül élő 65 év feletti személy,
b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy
c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

A súlyos fogyatékosságot az Szt. 65/C.§ (5) – (7) bekezdése szerint, a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatt indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.


d) Közösségi pszichiátriai ellátás

A közösségi pszichiátriai ellátás olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, melynek során a gondozás és a pszicho-szociális rehabilitáció az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történik.

A közösségi pszichiátriai ellátás a következő szolgáltatásokat biztosítja:

a) problémaelemzés, probléma megoldás, személyes célok meghatározásának segítése, a változtatásra motiváló tényezők feltárása, problémamegoldó beszélgetések 
b) készségfejlesztés: életvitellel kapcsolatos tréningek szervezése vagy közvetítése, az önellátásra való képesség javítása és fenntartása, tájékoztatás a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, az ahhoz való alkalmazkodás és kezelés teendőiről 
d) a pszicho-szociális rehabilitáció: a munkához való hozzájárulás, a szabadidő szervezett eltöltésének segítése, tanácsadás, információnyújtás az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybevételéről. 


e) Nappali ellátás (idősek klubja)

Az arra rászorultak részére az önkormányzat a gondozó szolgálatnál lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.
Az idősek klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes idős korúak gondozására szolgál.


f) Időskorúak átmeneti elhelyezése

Az önkormányzat szakosított ellátás keretében átmeneti elhelyezést biztosít az időskorúak gondozóházában.

A Gondozó Szolgálatnál az időskorúak gondozóházában azok az időskorúak, valamint 18. életévüket betöltött beteg személyek vehetők fel, akik önmagukról betegségük miatt vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni.

Az idősek gondozóházában – ideiglenes jelleggel – a megállapodásban meghatározott időtartamig legfeljebb egy évi időtartamra teljes körű ellátást biztosítanak.

Az átmeneti elhelyezés különös méltánylást érdemlő esetben az intézmény orvosa szakvélemények figyelembevételével egy alkalommal, egy évvel meghosszabbítható.

Ha az elhelyezés feltételei nem állnak fenn, az intézményvezető az elhelyezést megszünteti, és erről a beutaltat, valamint a tartásra, gondozásra kötelezettet értesíti.

Ha a megszüntetéssel a jogosult, illetve törvényes képviselője nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az önkormányzathoz fordulhat. Ilyen esetben az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a fenntartó, illetve a bíróság jogerős és végrehajtható határozatot nem hoz.


5. Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Szenvedélybetegek Nappali Intézménye

Telephely: 1238 Budapest, Grassalkovich út 104.
Nyitva tartás: H-P: 9-17 h.
Kliensfogadás: 10-16 h.

Az intézmény/szolgáltatás célja, feladatai:
Az intézmény személyes gondoskodást nyújtó szakosított nappali ellátást biztosít azok számára, akiket szenvedélybetegségük miatt korábban gyógyintézetben kezeltek ill. rehabilitációs intézményben gondoztak, valamint azok számára, akik e kezelés és gondozás megelőzése miatt erre rászorulnak, azaz a szenvedélybetegségek által veszélyeztetettek.
Az intézmény az önkéntességre és a speciális segítő programokra épülve biztosítja az ellátást igénybe vevők igényei alapján a felvilágosító, tanácsadó, tájékoztató, kulturális, szabadidős, képzési, átképzési, állásközvetítő, védett lakhatást elősegítő, lakossági és családi programok szervezését és lebonyolítását, valamint alacsonyküszöbű és ártalomcsökkentő szolgáltatást nyújt.
Működése a Budapest XXIII. kerület és Dél-Pesti régió területén élőkre terjed ki.

Az ellátottak köre:
Az ellátottak köre a drogok által veszélyeztetett ifjúsági korosztály, a szenvedélybetegek, azok hozzátartozói és más érdeklődők.

 
 

info@ph.soroksar.hu


Temetőkiürítés Soroksáron

Kerületi településfejlesztési koncepció


2010 - Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4 5 6
7
8
9
10
11
12
13
14
15 16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31