Egyéb pályázatok

Pályázatot hirdet a Klébl Márton Közalapítvány Soroksár Közoktatásáért, Közművelődéséért és Művészeti Oktatásáért Kuratóriuma

Klébl Márton Közalapítvány Soroksár Közoktatásáért, Közművelődéséért és Művészeti Oktatásáért Kuratóriuma
PÁLYÁZATOT HIRDET
kizárólag a köznevelés, kultúra, közművelődés, gyermek – és ifjúságvédelem, egészségügyi alapellátás területén a gyermekek részére szervezett tanfolyamok, továbbképzések, rendezvények, táborok megvalósítására, valamint a nevelést, tanulást segítő eszközök vásárlására, a művészeti oktatásban a hangszerállomány bővítésére, karbantartására.

 

Pályázhatnak:
Bíróság által nyilvántartásba vett, Soroksáron bejegyzett székhellyel, vagy telephellyel rendelkező civil szervezetek, amelyek a köznevelés, kultúra, közművelődés, gyermek – és ifjúságvédelem, egészségügyi alapellátás (kiemelten bölcsőde) területén tevékenykednek.

Nem támogatható:
1. az a civil szervezet, amely az elmúlt 3 évben támogatásban részesült, de a támogatás összegével határidőben nem számolt el
2. bírósági nyilvántartásba vétel (bejegyzés) nélkül működő civil szervezet
3. a pályázat által megvalósítani kíván cél a Közalapítvány létesítő okiratában meghatározott céljával nem összeegyeztethető

A pályázat benyújtásának módja:
Pályázni az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapot – a megjelölt mellékletekkel együtt – benyújtva lehet.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó szervezet pontos adatait
- a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségeit
- az igényelt támogatás összegét és annak tervezett felhasználását
- a pályázat benyújtásának napját, képviselő cégszerű aláírását, bélyegzőt
- a képviselő nyilatkozatát

A pályázathoz csatolni kell*:
- a civil szervezet bírósági nyilvántartásba vételéről szóló végzés másolatát
- a civil szervezet érvényes és hatályos létesítő okiratának másolatát
(*kivéve azokat a civil szervezeteket, amelyek 2018. április 1. napját követően már benyújtották a fenti csatolmányokat)

A pályázat benyújtásának határideje: 2021.október 31.

A pályázat benyújtásának helye:
- személyesen: Asztalos Krisztina titkárnál (Soroksári Polgármesteri Hivatal – 1239 Budapest, Grassalkovich út 162.)
- postai úton: a Kuratórium nevére (Klébl Márton Közalapítvány Kuratóriuma) és címére (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) postázva.

A személyesen benyújtott pályázat akkor tekinthető határidőben benyújtottnak, ha azt legkésőbb 2021. október 31-ig  a Közalapítvány titkára részére a megjelölt helyen átadták.

A postai úton benyújtott pályázatot a Kuratóriumnak akkor áll módjában befogadni, ha azt legkésőbb a benyújtási határidő napján postára adták.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 289-2100/107-es telefonszámon, személyesen a Kuratórium titkáránál vagy a asztalos.krisztina@ph.hu e-mail címen.

A pályázat elbírálásra:
A benyújtott pályázatokról a Kuratórium rendkívüli ülésén határoz.
A pályázatok elbírálását követő 8 napon belül a pályázó szervezetek elektronikus úton kerülnek kiértesítésre.

A nyertes pályázó szervezet utólagos elszámolással, eredeti számla bemutatása ellenében számol el a Kuratórium felé. A számlának a civil szervezet pontos nevére és címére kell szólnia. Az elszámolás határnapját a Kuratórium a pályázatok elbírálásával egyidejűleg határoz.

A támogatások részletszabályai, a felhasználás módja, valamint a vonatkozó jogok és kötelezettségek támogatási szerződés formájában kerülnek meghatározásra. A szerződéskötés elmaradása a támogatást megállapító határozatok hatályon kívül helyezését eredményezi.

A Kuratórium kizárólag olyan számlát vagy pénzügyi bizonylatot fogad el, amely a támogatás célját alátámasztja. A számlákat eredeti példányban és a Számviteli Törvénynek megfelelően kitöltve kell benyújtani. A számlákkal együtt a nyertes szervezetnek a megvalósításról egy rövid (1-3 oldal terjedelmű) írásos beszámolót kell csatolnia.

A pályázat benyújtásához szükséges adatlap letölthető a www.soroksar.hu honlapról, illetve személyesen beszerezhető a Közalapítvány titkáránál.

Felhívjuk a pályázó szervezetek figyelmét, hogy a határidőn túl érkező vagy hiányos pályázatokat a Kuratórium érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A támogatásban részesülő szervezetek névsorát és a támogatás összegét, valamint célját a Kuratórium a www.soroksar.hu oldalon teszi közzé..

Budapest, 2021. szeptember 14.

Pályázati adatlap